Több év tervezési munkálatot követően a napokban elkezdődik a Rákos-patak Egressy út és Mogyoródi út közötti szakaszának revitalizációja.
![](https://funzine.hu/wp-content/uploads/2021/03/Celegyenesben-a-Rakos-patak-revitalizacioja-850x407.jpg)
A felújítás első ütemében a több mint kétezer négyzetméteren elterülő, fás-parkos részt teszik rendbe: még az év első felében 100 új fát, valamint 10 ezer évelő növényt és cserjét ültetnek a patakpartra, hogy közelebb hozzák az arra sétálókhoz a természetet.
Fontos szempont volt, hogy a revitalizálás után újra élvezhessék az ott élők a vízközeliség jótékony, rekreációs hatását. Megvalósul tehát a patakmeder tereprendezése is, kaviccsal burkolják majd a patakot, a támfalak egy részét bedeszkázzák, így egyszerre tölthetnek be ülőhelyfunkciót is, valamint lankásabb medret alakítanak ki, hogy könnyebben megközelíthető legyen a vízpart.
Mindemellett új, egészen a vízpartig húzódó gyalogossétányt építenek padokkal és köztéri napozóágyakkal, a bicikliút mellett pedig kerékpártámaszokat, ivókutakat és új szemeteseket állítanak fel. A kutyafuttatórész is megújul majd, napelemes köztéri kandeláberekkel, padokkal, ivókúttal és kutyaürülék-gyűjtővel gazdagodik a terület.
A felújítás második szakaszában a nemzetközi szabványoknak megfelelően új kerékpárutat alakítanak ki.
A Rákos-patak revitalizációja alá eső terület:
![](https://funzine.hu/wp-content/uploads/2021/03/Rakos-patak-2-850x638.jpg)
A patakrevitalizációs terv részei az új, kavicsos meder és az ülőtámfalak:
![blank](https://funzine.hu/wp-content/plugins/wp-fastest-cache-premium/pro/images/blank.gif)
Napozóágyakkal, napelemes lámpákkal és kerékpártámasszal bővül a park:
![blank](https://funzine.hu/wp-content/plugins/wp-fastest-cache-premium/pro/images/blank.gif)