4 óra alatt 100 zsák szemét: Egy maroknyi önkéntes vasárnapi akciója

Március 21-én a Takarító Kommandó megtartotta első önkéntes szemétszedő akcióját, amivel harmadik állomásához érkezett a közvetlen környezetünket élhetőbbé varázsoló önkéntes projektjük.

Akciójuk a harmadik mérföldköve volt annak a korábban kitűzött, négy állomást érintő törekvésüknek, melynek keretében kicsit jobbá, tisztábbá és élhetőbbé szeretnék tenni a környezetünket. Szemétszedésüket megelőzte faültető projektjük, melynek alkalmával, önkéntesek segítségével 9 facsemetét ültettek el a Hármashatár-hegyi repülőtéren, illetve korábbi, közhasznú emlékműveket megtisztító akciójuk.

blank

Vasárnap, március 21-én egy maréknyi önkéntes vonult ki a II. kerületi Mackós játszótérhez, hogy szemétszedési akciójukkal tisztává és élhetőbbé varázsolják a játszótér közvetlen környezetét. Az önkéntes csapat legnagyobb meglepetésére közel 25 zsáknyi eldobált hulladékot gyűjtött össze, hogy ezt követően nyakukba vegyék a budaörsi Gyár utca elején található tájvédelmi területet, ahol további 75 zsáknyi hulladéktól szabadították meg a természetet, mindezt mindössze 4 óra leforgása alatt. Önkéntes akciójuknak köszönhetően körülbelül 10 m³-nyi hulladékot takarítottak be, pusztán két budai helyszín érintésével.

A közeljövőben is érdemes lesz figyelni közösségi oldalukat, hiszen a jó idő beköszöntével biztosan szerveznek hasonló megmozdulásokat, melyhez várják önkéntes jelentkezők segítségét.