Kirándulás két keréken: Tavakkal szegélyezett, könnyű keleti körtúra Debrecen környékén

A remélt jó idő, a tavasz első sugarai azoknak a kerékpároslelkű kalandoroknak is kedveznek, akik a tél végével elkezdik leporolgatni sokat pihent vasparipájukat. Soron következő cikkünkben egy olyan kerékpáros túraútvonalat ajánlunk, amely az Észak-Alföld egy kicsiny, de annál mesésebb vidékét tárja elénk teljes pompájában, mindezt 70 km-es távon, könnyű útvonalon, változatos utakon és sík terepen.

Pihenő Zeleméren, fotó: Némedi Sándor

A túraútvonal Debrecenből indul, majd kezdetét veszi a keleti körút gyöngyszemekkel sűrűn tűzdelt, két keréken meghódítható körútja: útba ejthetjük a nagyhegyesi Kráter-tó vidékét vagy a Kiserdei Szabadidőparkban épült Rickl-kúria épületét is, majd a Keleti-főcsatorna hűsítő fasorral övezett partján át, többek között Hajdúböszörmény látnivalóit és a Zeleméri templomromot is megcsodálhatjuk.

Az útvonal pontos áttekintéséért érdemes az ITT elérhető online térképet vagy a letölthető formátumot, illetve a letölthető útvonaltervet használni.

Debrecen

A rengeteg látnivalóval, műemlékkel, modern bevásárlóközpontokkal, izgalmas kulturális élettel teli Debrecent talán senkinek sem kell bemutatnunk. Számos lehetőség mutatkozik itt az aktív pihenésre, hiszen a városban egyszerre élvezhető a természet nyugalma és a nagyváros nyüzsgése. A város szívében, a Piac utcán kellemes kávézók sorakoznak, a Kossuth tér kényelmes padjai pedig pazar kilátást biztosítanak a Református Nagytemplomra. A belváros régi épületei és hangulatos kis utcái igazi gyöngyszemeket rejtenek, mint a Déri Múzeum, a Szent Anna-székesegyház és a Református Kollégium, a szórakozásra vágyókat pedig – járványmentes időkben – várják a Halköz vendéglői, bárjai. A természet iránt érdeklődők különleges sétát tehetnek a Nagyerdő fái között, a Debreceni Egyetem főépülete melletti botanikus kertben, megpihenhetnek a Békás-tó körül kialakított parkban, felfrissülhetnek a Nagyerdei Víztorony kávézójában vagy élvezhetik a város termálfürdőjét.

Nagyhegyes

A Hajdú-Bihar megye szívében található csendes kis község a Hortobágyi Nemzeti Park közelében terül el. A jó levegőről a központban található Kiserdei Szabadidőpark gondoskodik, melyben kiépített pihenő- és főzőhely, játszótér, sportpályák és kellemes sétányok is találhatóak. A park végében elhelyezkedő, klasszicista stílusú, egykori Rickl-kúria mára már könyvtárnak ad helyet, a vidék néprajzi értékeivel pedig a tájházban ismerkedhetünk meg.

Kráter-tó

Nagyhegyes határában található az országos szinten is egyedülálló Kráter-tó és az ott kialakított Olajipari Emlékhely. Gázkút fúrása során, hatalmas gázkitörés és a vele járó robbanás hatására jött létre a tó 1961. augusztus 23-án, melynek mélyén még ma is ott van a kitöréskor elsüllyedt fúrótorony. Azóta a tó körül csodálatos parkot alakított ki a helyi önkormányzat, ami ideális pihenőhely a túrázóknak, a kráter alsó és felső peremén kialakított sétaúttal és padokkal, a bejáratnál pedig szalonnasütő helyekkel.

Fotó: Flickr – Bánhidi Norbert

Keleti-főcsatorna

A csatorna megépülésének legfontosabb célja a mezőgazdasági területek öntözésének biztosítása volt. A csatornát 1956-ban nyitották meg, azóta már az egyik legfontosabb csatornája a Tiszántúl vízgazdálkodási rendszerének. A gazdasági, ipari és lakossági vízigények kiszolgálása mellett ma már természetvédelmi szempontból is nagyon fontos. A halfajok száma is igen magas, ez elsősorban a kiváló vízminőségnek köszönhető, ráadásul a vízparti növény- és állatfajok száma is jelentős, hiszen több védett populációra is bukkanhatunk. A parti nádas és a gátat védő erdősáv a csendes vízfelülettel kellemes környezetet nyújt a kikapcsolódásra vágyóknak.

Látóképi-tó és -tófürdő

A Keleti-főcsatorna vizéből táplálják ezt a két, Debrecen-közeli tavat, amelyek nagyon kedvelt pihenőhelyei a környékbelieknek. A tó remek lehetőséget biztosít a horgászat szerelmeseinek, a tófürdő pedig lehetőséget ad a szabadstrandolás kedvelőinek, rendezett parkja és játszótere kiváló pihenőpont. Hatalmas fűzfák veszik körül mind a két tavat, amelyek nyáron kellemes árnyékot biztosítanak a pihenni vágyóknak.

Fotó: Látóképi-tófürdő

Hajdúböszörmény

Ez a pompás történelmi város több mint 600 éves, különlegessé a középkori körgyűrűs utcaszerkezete teszi. Böszörményben és környékén több természetvédelmi terület és helyi jelentőségű védett terület is található, de a csodás műemlékek és épületek mellett termálfürdő is gondoskodik a megfáradt utazó feltöltődéséről. A város főterén található Bocskai István erdélyi fejedelem szobra, a Hajdúsági Múzeum és a Bocskai Téri Református Templom.

Fotó: hajduboszormeny.hu

Zelemér (Bodaszőlő)

A Zeleméri Csonkatorony Hajdúböszörmény legrégebbi műemléke, amely védett területen fekszik. A kunhalmon álló templomot már a 14. századi oklevelekben említették, mára már csak a torony romjai és falmaradványok maradtak, így ez a középkorban elpusztult Zelemér falu egyetlen fennmaradt emléke. Az utóbbi évek turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően kellemes környezet várja a romok közelében megpihenni vágyó túrázókat, míg a közelben található kicsiny zsáktelepülés, Bodaszőlő vendégháza fogadja a pihenni vágyókat. Csodás erdei környezettel és tiszta levegővel, a város zajától távol a falusi vendéglátás biztos felfrissülést jelent.

Zeleméri romtemplom, fotó: Virág J. Péter (HDR)

További hasznos tanácsokért, kerékpáros útvonalakért érdemes követni a Magyar Kerékpárosklub oldalát.

További túratippeket és jó tanácsokat előző cikkünkben is találsz: