9 ajándékötlet bárkinek, akit szeretsz, nemcsak Valentin-napra

Nemcsak Bálint napján, a szerelmesek ünnepén ér mosolyt csalni a szeretteink arcára, habár február 14. azért mégiscsak jó indok egy kedves gesztusra.

A felhők fölött 1014 méterrel

Dózsa Kamilla divatszakember és Gráf Dóra grafikus alapították az ország legmagasabb csúcsára utaló fantázianevet viselő Ezertizennégy környezettudatos, a hazai természetjárás ihlette divatmárkát 2020 novemberében. Az első kollekció pulóverjein háromféle hímzésmintát láthatunk, amelyből kirajzolódik többek között a Mátra növény- és állatvilága, valamint a Kékestető csúcsköve. A hímzések egy budapesti műhelyben foglalják el méltó helyüket a használt, de kifogástalan állapotban lévő turkálós szvettereken, így minden pulcsi teljesen egyedi, és a márka sem járul hozzá új textilipari nyersanyagok felhasználásához. A kínálatot Facebookon és Instagramon is megtaláljátok!

Fürödj a szerelemben!

A Lush termékfejlesztői idén sem hagynak minket Valentin-napi útravaló nélkül: tus- és habfürdőik, valamint fürdőbombáik pillanatok alatt fülledt hangulatot teremtenek a fürdőszobánkban. Tavalyi visszatérőik között köszönthetjük a gránátalmás-mályvacukros csábításként aposztrofált afrodiziákumot, a Prince Charming tusfürdőt, a gyümölcsfagyi-illatú hajókázásokat idéző, apró piros szívecskéket olvadó Love Boat fürdőbombát, illetve a pimasz Naked Attraction masszázsolajat, amely jázminos illatfelhővel áldoz a kényeztetés oltárán. Újdonságokért sem kell természetesen a szomszédba menni: a Blow Me a Kiss habfürdő és szappanfújó (!) bíborszínű habokkal, míg a Heart Beat fürdőbomba pattogócukorkával dobogtatja meg a szívünket. Már a Wolton is!

Szerelmes vonalak

Varga Saci óvó néniként tengeti mindennapjait, de mindig is szeretett rajzolgatni és festegetni, általában csak úgy céltalanul, a saját maga szórakoztatására. Nagyjából másfél évvel ezelőtt azonban elkezdte vonalrajzokkal megörökíteni az őt körülvevő arcokat, embereket és érzelmeiket. Ebből a szerelemből született meg a @sacirajzai Instagram-oldal, ahol Valentin-nap alkalmából egy különleges, három darabból álló minikollekcióval készül az egyedi printek rajongóinak. A kollekció mindegyik alkotása olyan pillanatokat idéz fel, amelyeket minden szerelmes ember legalább egyszer megtapasztalt már az életében.

blank

Az erdő ízei

December közepén robbant be egészséges gyümölcsdobozaival a piacra a The Fruit Box, amelynek koncepciója a világszerte nagy sikert aratott The Million Roses virágdobozokon alapszik. Forrai Lea és párja virágok helyett gyümölcsökkel töltik meg az ajándékboxokat, amelyekből jelenleg háromfélét rendelhetünk. A Golden Dream (mangó, kivi, ananász, alma, szőlő), a Bright Spirit (fehér és lila szőlő, málna, áfonya) és a kimondottan Valentin-napra összeállított Forest Fantasy (málna, áfonya, eper) egységesen 6990 forintba kerül (plusz 900 Ft szállítási díj). Február 7. és 14. között minden rendelést ajándékkártyával kézbesítenek, egyelőre kizárólag Budapesten.

blank

Hogy szeret a másik

Bálint napján akár színházat is adhatunk ajándékba szeretteinknek, a felmerülő igényekre gyorsan reagáló SzínházTV jóvoltából. Az online színházi előadásokat közvetítő portál február 13-án tűzi műsorára a Belvárosi Színházban nagy sikerrel játszott, Hogy szeret a másik című angol vígjátékot. (Az előadást felvételről közvetítik, így érvényes jeggyel egészen február 14. este 11 óráig megtekinthetjük.) A történet középpontjában három házaspár áll, amelynek tagjai elvesztek a szerelem útvesztőjében. Az összekuszálódott szálakat hat kiváló színész, többek között Nagy Dániel Viktor és Ullmann Mónika igyekszik kibogozni, összesen 120 percben.

blank

Tavasz a télben

Több mint 40 éve foglalkozik vágott virágtermesztéssel a makói székhelyű Karol & Blase családi manufaktúra, amely decembertől júniusig szállítja a gyönyörű, élénk színekben pompázó tulipán-, jácint- és nárciszcsokrokat a mostanság gyakran szürke otthonokba – jelenleg Budapesten, Budaörsön, Törökbálinton és Diósdon. A magyar kistermelőtől érkező csokrokat akár rendszeresíthetjük is, amennyiben a négyhetes tulipánbérletükre tesszük le a voksunkat. Ez esetben heti egyszer, szerdán vagy szombaton, több tízszálas virágcsokor landolhat a küszöbünkön, amelynek pontos paramétereiről minden héten kedd 17 óra előtt kell nyilatkoznunk a karolandblase@gmail.com címen.

blank

Az őszinteség játéka

Egyszerű, habár a mai világban talán túlzottan alulértékelt ötleten alapszik a Körvonal kártyajáték: a mély beszélgetésen. A 80 darab kártyalapon olyan kérdések és felvetések találhatók, amelyek megválaszolása által jobban megismerhetjük önmagunkat és a játék többi résztvevőjét. Itt nincsenek jó vagy rossz válaszok, mindössze egy szabályt kell betartani, őszintének kell lenni. A játék menete sem tartogat különösebb kihívásokat: az első játékos húz egy kártyát és megválaszolja a rajta szereplő kérdést, majd a következő új kártyát húzhat vagy akár reflektálhat ugyanarra a kérdésre is. A Körvonallal értelemszerűen minimum két fő tud játszani, vagy talán helyesebb, ha azt írjuk, beszélgetni.

blank

Magyar alkotóktól, szeretettel

A Rododendron Art & Design Shop és a Kontakt kávézó kortól és nemtől függetlenül állította össze közös Valentin-napi ajándékcsomagjait, amelyekben öt prémium minőségű, hazai terméket találunk. A szerelmes meglepetésdoboz magába foglal egy csomag KTRL specialty kávét, egy tábla Harlequin kézműves csokoládét, egy szójagyertyát a Peonytól, egy Soadyart kotyogós kitűzőt és egy magyar művész által illusztrált üdvözlőlapot. A csomagokat 10.990 forintért szerezhetjük be a rododendronart.com-on vagy személyesen a Semmelweis utcai üzletben.

blank

Habos örömök

Egy sörfőzdetúrával egybekötött kétszemélyes, otthoni sörkóstoló maga a Valentin-napi álom a kézműves sörök iránt lelkesedő pároknak. A MONYO új sörüzemének bejárására ugyan csak az április 30-ai nyitást követően van lehetőség, a szerelmesek ünnepe, úgy hallottuk, pont alkalmas a korai hangolódásra! Ebben összesen 12 üveg kézműves sör segít, a Black Mambától a Dead Rabbitig, valamint néhány menő söralátét és egy, valamivel gyakorlatiasabb ajándékkategóriába sorolható, de kétségkívül elengedhetetlen hűtőmágneses sörnyitó.

blank