Az Oscar esélyesei 2021: Meryl Streep 21 legjobb filmje

Új cikksorozatunkban az Oscar-díj 2021-es esélyeseit mutatjuk be. Meryl Streep már háromszor is elnyerte a szobrocskát, most jöhet a negyedik. Megpróbáltuk kiválasztani a legjobb filmjeit az elmúlt évtizedekből, de ennél a 21-nél egyszerűen nem tudtuk tovább szűkíteni.

A legjobb Meryl Streep filmek: Vaslady

Kramer kontra Kramer (1979)

Joanna és Ted válni készül – pontosabban Joanna elhagyja férjét, azért, hogy új életet kezdjen és megvalósítsa önmagát Ted – aki művészeti vezető egy neves reklámügynökségnél – egyszerre próbál családfenntartó apja és szerető, törődő anyja lenni kisfiának, Billynek, akit Joanna szintén elhagyott. A két feladat azonban túlnő a férfin, aki munkahelyén egyre szétszórtabb. Miután hibát hibára halmoz és miatta elveszt a cég egy komoly megbízást, Ted az utcára kerül. Súlyosbítja egyébként is kétségbeesett helyzetét, hogy ex-felesége – aki időközben talpra állt és karriert csinált – felbukkan, hogy magának követelje a gyereket.

Sophie választása (1982)

Girnyó, a fiatal délvidéki amerikai író nem sokkal a második világháború után Brooklynban megismerkedik a zsidó származású lengyel bevándorolttal, Sophie-val és Nathannal, a lány szerelmével. Sophie túlélte ugyan a koncentrációs tábor borzalmait, de kiderül, hogy mindkét gyermekét elveszítette. Nathan, az alkoholista szívszerelme ugyancsak megtört lelkű, érzékeny ember. Sophie múltját homály fedi, csak apránként képes beszélni róla új barátjának: nem tud szembesülni múltbéli életével és tetteivel. Gyötrő bűntudata ismét választás elé állítja, és Sophie választ…

Távol Afrikától (1985)

A Távol Afrikától a filmtörténet egyik legnagyszabásúbb szerelmi eposza, egy igen határozott nő, Karen Blixen lebilincselő igaz története, aki csapodár férjével (Klaus Maria Brandauer) vezeti kenyai kávéültetvényét 1914 körül. Legnagyobb döbbenetére azon kapja magát, hogy egyre inkább beleszeret a vidékbe, a helyi népekbe s egy rejtélyes környékbéli vadászba.

A szív hídjai (1995)

Egy világutazó fényképész egy eldugott iowai tanyán találkozik egy nővel, aki nem hitte volna már, hogy megváltoztathatja bárki életét vagy bárki megváltoztatná az övét. Csak négy napot tölthetnek együtt. Váratlan boldogságuk minden perce kincs, és az teszi különösen értékessé, hogy mindketten tudják, milyen rövid ideig fog tartani. Rövidre szabott boldogságuk kitörölhetetlenül bennük marad, amíg csak élnek, sőt még azután sem tűnik el nyomtalanul.

A legjobb Meryl Streep filmek: A szív hídjai

Képeslapok a szakadékból (1990)

Suzanne másodrangú színésznő, aki csak harmadrangú filmekben kap szerepet. Az élet kemény, pláne ha valaki Hollywoodban nő fel, egy a gyermekét élete végéig irányítani vágyó sztáranyuka társaságában. A kokain némi gyógyírt jelent ugyan számára, de Suzanne kissé túllő a célon, ezért anyja gyámsága alá helyezik. Az anyuka mellesleg sűrűn felönt a garatra és a drogot sem veti meg. A hangulat csak fokozódik, amikor az ő mamája is színre lép. A három nő csípős nyelve, őszintesége betekintést enged az álomgyár üdvöskéinek világába…

Jól áll neki a halál (1992)

Robert Zemekis speciális effektek terén úttörőnek számító fergeteges fekete komédiájában egy bűbájos asszony megoszt egy titkot Madeline-nal, Helennel és Ernesttel, mely nemcsak életüket változtatja meg gyökeresen, de halálukat is.

Veszélyes vizeken (1994)

A profi vadvízi evezõnõ Gail vízitúrára indul kisfiával és férjével, akivel az utóbbi idõben megromlott a viszonya. Útközben két menekülõ bûnözõ kér segítséget tõlük, akik át akarnak jutni a határon. Egyikük szemet vet a nõre, aki talán, hogy férjét provokálja – belemegy a játékba. Tom úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, s mire ráébrednek az idegen valódi szándékára, már csapdahelyzetbe kerültek.

Marvin szobája (1996)

Húsz év telt el azóta, hogy a két nővér, Lee és Bessie útjai elváltak. Lee Ohio-ba ment, hogy a saját életét élje, az idősebb Bessie pedig visszatért Floridába, a szülői házba, hogy gondját viselje agyvérzése óta ágyhoz kötött apjának, Marvin-nak és különc nagynénjének, Ruth-nak. Ám egy orvosi vizsgálat nyomán kiderül, hogy Bessie leukémiás és túlélése attól függ, hogy talál-e olyan rokont, akinek csontvelője megegyezik az övével. Lee-nek megvan a maga baja, ugyanis tinédzser fia, Hank deviáns viselkedése miatt elmegyógyintézetben köt ki. Mégis, amikor Lee megkapja húsz éve nem látott nővére segélyhívását, fogja Hank-et és öccsét, Charlie-t, majd útra kel.

Életem értelme (1998)

Ellen Gulden édesanyja rákbeteg. Az édesapja, George kérésére a lány feladja a munkáját, kapcsolatát és hazaköltözik, hogy a beteg anyját ápolja. Kate elmeséli lányának házassága igaz történetét. A családja érdekében feladta személyes álmait, bár mindig is szerette az életet. Férje irodalomtanár az egyetemen. George beteljesületlen álma, hogy regényt írjon. Ez az álom ránehezedett egész életükre, megölte szerelmüket. Ellen nehezen tudja megérteni és elfogadni apja mentségeit. Amikor Kate morfium-túladagolásban meghal, Ellen a gyanúsított.

Meryl Streep legjobb filmjei: Életem értelme

A szív dallamai (1999)

Roberta Guaspari világa összeomlik, mikor a férje otthagyja őt és két kisgyermekét. A válás után megesküszik, hogy életét ezután saját szabályai szerint fogja élni. A biztonságos kisvárosból Amerika egyik legkeményebb környékére, Kelet-Harlembe költözik. Végre meg akarja valósítani álmát: hegedülést akar tanítani. Nincs túl sok tapasztalata a gyerekekkel, de van tehetsége, eltökéltsége – és vannak hegedűi. A gyerekek, a szülők és az iskolaigazgató eleinte szkeptikusak, de Roberta olyan szenvedéllyel tanít, ami ragályos és a kis hegedűsök hamarosan hihetetlen eredményeket produkálnak.

Az órák (2002)

Három korszak, három történet, és három nő olvad össze egyetlen történetté “Az órák” időfolyamában. 1923: Virginia Woolf (Nicole Kidman), a huszadik századi világirodalom nagy egyénisége, a tragikus sorsú írónő hosszú gyógykezelése után elkezdi írni “Dalloway asszony” című regényét. 1951: Laura (Julianne Moore), az öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszony meglepetés bulit akar rendezni férje születésnapjára, de kezébe akad a regény és teljesen belefeledkezik. 2001: Clarissa (Meryl Streep), a leszbikus kiadótulajdonos szintén meglepetés ünnepséget akar rendezni AIDS-ben szenvedő költő barátja tiszteletére. Három nő, egy regény: az egyik írja, a másik olvassa, a harmadik átéli.

Az ördög Prádát visel (2006)

Miranda Priestly (Meryl Streep) a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a „divat bibliáját”, a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Akiben van egy cseppnyi önérzet, az nem bírja ki ezeket a megaláztatásokat… Mégis New York-i nők milliói meghalnának azért, hogy itt dolgozhassanak. Miranda új munkatársa, Andy Sachs (Anne Hathaway) a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése. Andy az utolsó próbatétel előtt áll: a tetőtől-talpig Prada kosztüm főnöknő előtt.

Kétely (2008)

Aloysius nővér (Streep), az egyházi iskola rettegett igazgatónője ki nem állhatja a haladó szellemű és a gyerekek körében rendkívül népszerű plébánost, Flynn atyát (Hoffman). Lépten-nyomon azt lesi, hogyan köthetne bele a sorból mindig kilógó férfiba, és persze talál is valamit. Súlyos vétség elkövetésével vádolja meg Flynn atyát: azt állítja, hogy bűnös vonzalommal viseltet egyik tanítványa iránt. Bizonyítékai azonban nincsenek…

Mamma Mia (2008)

Donna független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli kis görög szigeten. Egyedül nevelte fel lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t, és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t és a módos, sokszor elvált Tanyát a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget…

Egyszerűen bonyolult (2009)

Jól menő pékségével, új kapcsolatával és végre lezárt válásával Jane Adler (Meryl Streep) jogosan érezheti úgy, hogy sínre került az élete. Igen ám, de ekkor az ex-férje, Jake (Alec Baldwin) hirtelen úgy dönt, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy visszahódítsa őt. (Netflix)

Julie és Julia – Két nő egy recept (2009)

Julie Powel (Amy Adams) egy harminc körüli írónő, akinek még nem sikerült bizonyítania. Munkája monoton és lehangoló, ráadásul köze sincs az íráshoz. A zajos, kopott lakás sem a szíve csücske, ahova barátjával nemrégen költöztek. Napjának egyetlen fénypontja az esti főzés. Kedvenc szakácskönyve és egy gyermekkori emlék ihleti meg arra, hogy egy év alatt megfőzze az összes francia receptet, amit az anyjától örökölt könyvben talál, s ezt az élményt meg is ossza másokkal saját blogján keresztül. Julia Child (Meryl Streep) egy negyven körüli nő, aki férjével épp Párizsba költözött. Nem igazán tudja mit is kezdhetne szabadidejével: tanuljon meg kalapokat varrni, vagy inkább a francia nyelvet sajátítsa el? Az biztos, hogy Párizst imádja, csakúgy, mint az ételeket… Két nő, két különböző korban, ugyanazzal a szenvedéllyel talál önmagára a fenséges ízek, finom illatok és a francia konyha varázsán keresztül. Mert vajból sosem elég!

A Vaslady (2011)

A Vaslady Margaret Thatcher lenyűgöző történetét meséli el egy asszonyét, ki elsőként döntötte le a társadalmi osztályok közötti korlátokat, és hallatta hangját a férfiak uralta világban… Az egyik oldalon a XX. század legnagyobb formátumú politikus hölgyének diadalmenete, a másikon a magánember áldozata látható a szálak végül meglepő és bensőséges portréját adják rendkívüli és összetett személyiségének.

Amit még mindig tudni akarsz a szexről (2012)

Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) hű társai egymásnak, ám az egymás mellett töltött évtizedek alatt kapcsolatuk kissé kihűlt, így Kay, aki a régi meghittségre vágyik férjével, szeretné feldobni a házasságukat. Amikor tudomást szerez a Great Hope Springs nevű kisvárosban praktizáló híres párterapeutáról (Steve Carell), megpróbálja meggyőzni a szkeptikus, szokásaihoz mereven ragaszkodó Arnoldot, hogy utazzanak el egy egyhetes házasságterápiára. Már az utazásra sem könnyű rávenni makacs férjét, az igazi feladat azonban mindkettejük számára az, hogy képesek legyenek megszabadulni gátlásaiktól a hálószobában, és felszítsák a régi tüzet, ami miatt annak idején egymásba szerettek.

A pentagon titkai (2017)

Hogy a nemzet törvényadta jogait megőrizzék, Katherine Graham (Meryl Streep), a Washington Post kiadója és annak állhatatos főszerkesztője, Ben Bradlee (Tom Hanks) elhatározzák, hogy lelepleznek egy több évtizedre visszanyúló összeesküvést. De nem csak a karrierjüket, hanem a szabadságukat is kockára kell tenniük azért, hogy elmondhassák az igazságot.

Florence – A tökéletlen hang (2019)

Eme hihetetlen igaz történet alapján készült film főhőse Florence (Meryl Streep), a New Yorkban élő úrinő, aki arról álmodozik, hogy egy nap híres operaénekesnő lesz. Miközben ő maga gyönyörűnek hallja saját hangját, körülötte mindenki elborzad, hogy mennyire szörnyű. A legnagyobb rajongója a férje, St. Clair Bayfield (Hugh Grant), aki mindent megtesz azért, hogy megóvja Florence-et az igazságtól, és amikor az asszony úgy dönt, hogy koncertet ad a nagy presztízsű Carnegie Hallban, a férfinek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a fellépés ne legyen komplett katasztrófa.

+ 1 Meryl Streep-film, amiért idén akár Oscar-díjat is kaphat:

Szabad szavak (2020)

Az ünnepelt írónő néhány régi barátjával egy utazásra indul, hogy végre kikapcsolódjanak, szórakozzanak, és közben begyógyítsák a régi sebeiket. Velük tart az unokaöccse is, aki nemcsak civakodik a hölgyekkel, hanem beleszeret egy fiatal irodalmi ügynökbe. Steven Soderberg szinte teljes titoktartás mellett készítette filmjét, melynek egy részét a Queen Mary 2 óceánjáró fedélzetén, a New York és Southampton közötti transzatlanti átkelés során forgatta. Deborah Eisenberg novellájából.

+ 1 HBO-sorozat, amiben Meryl Steep zseniálisat alakít:

Hatalmas kis hazugságok (2019)

Az HBO saját gyártású,titkokkal teli sorozata három középosztálybeli anyukáról szól, akiknek gyerekei most mennek iskolába. Látszólag tökéletes életük azonban döbbenetes titkokat rejt. A sorozat Liane Moriarty bestselleréből készült. Meryl Streep a második évadban csatlakozik a már addig is parádés szereplőgárdához.

Meryl Streep legjobb filmjei: Hatalmas kis hazugságok