A kis kedvencek titkos élete és a home office: Mire érdemes figyelni?

A csaknem már egy éve jött hirtelen home office-hullám nemcsak a mi életünket befolyásolta, hanem a kis kedvenceket érintő örökbefogadási trendeket, és azt is, milyen hatással van meglévő kutyánkra, cicánkra az, hogy az egész napot együtt töltjük.

Örökbefogadási láz

A tavaszi időszakban, a koronavírus első hullámának alkalmával az örökbefogadási kedv nagyban megugrott annak nyomán, hogy sokan úgy gondolták, az otthoni munka mellett könnyebben tudnak majd összeszokni új kedvencükkel, elég időt és figyelmet tudnak fordítani rá a 0-24-es együttlétben. Ez a megugrás ellenben azt is jelentette, hogy sokan hirtelen ötlettől vezérelve, nem pedig teljesen tudatosan és felelősen foglaltak állást az örökbefogadást illetően, így több alapítvány és állatotthon is nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy jobban tudja szűrni a valós örökbefogadási szándékot.

Az elmúlt év tanított meg minket leginkább arra, hogy hiába minden terv, van olyan esemény, amely fel tudja borítani a megszokott életvitelünket, így az, hogy sokan home office-ba vonultak, befolyásolta a velük élő kutyák, cicák mindennapjait is. Ezért is fontos hangsúlyozni talán, hogy a felelős állattartás nem a máról vagy a holnapról szól, hanem az elkövetkezendő 10-15 évről, már csak elnézve az elmúlt 365 napot, amely gyökeres változást hozott például a kijárási tilalmakkal megváltozott sétáltatási szokásokra is.

Hosszas együttlét vs. szeparációs szorongás

A home office adta lehetőségek és az, hogy jóval több időt tudunk kedvencünkkel tölteni, egyben aggályokat is felvetett, főként a szeparációs szorongás tekintetében, amely elsősorban nem a huzamosabb, nonstop együtt töltött idő nyomán mutatkozik meg, hanem mikor hirtelen újra több órát kell otthon, gazdi nélkül egyedül töltenie négylábúnknak.

Ugyan a home office-hullám előtt is volt igény a kutyanapközikre, amivel egyrészt biztosított a kutyák napközbeni, megfelelő fizikális lefárasztása, másrészről biztos kezekben tudhatjuk kedvencünket azalatt, míg mi munkával töltjük az időt. A home office-hullám alatt ugyan sokan döntöttek úgy, hogy mellőzik a napközit, elvégre a kutyusok felügyelete ez idő alatt is biztosított, fontos azonban érteni, hogy mekkora súlya van egy egész napos futkározós-játszós, kutyákkal szocializált napnak, szemben egy otthon, gazdival töltött idővel, ahol bár a felügyelet tényleg biztosított, a lefárasztás azonban korántsem.

A fix napirend fontossága

Home office-ban is fontos, hogy biztonságos és kiszámítható kereteket biztosítsunk kutyánknak, cicánknak, emiatt is javasolt, hogy ha eddig volt egy fix időpont a reggeli-esti sétákra, etetésre, ezeket az otthon töltött idő fényében ne mozdítsuk el. Az ebédszünetben beiktatott egészségügyi séta is segíthet még a napirend rendszeresítésében és abban is, hogy nemcsak négylábúnk, hanem mi is megmozgassuk kicsit magunkat.

A napirendet nem javasolt azzal sem megborítani, hogy kutyusunk vagy cicánk pihenését zavarjuk, húzzuk meg a határokat, és használjuk ki mi is ezt az időt a hatékony munkavégzésre, lehetőség szerint ne hívjuk magunkhoz, ne tegyük magunk mellé, alkalmazkodjunk kicsit az ő életviteléhez is, és biztosítsunk neki olyan helyet, ahova elvonulhat.

blank

A napközin túl

A kutyanapközi mellett alternatívát jelenthetnek csoportos, szocializációs séták, ahol a mozgás mellett a szerepek és alkalmazkodás is alakulnak, de a mentális lefárasztásért tréningen és oktatáson, vagy akár lefárasztós játékokban is gondolkozhatunk. Egyre figyeljünk ebben az esetben, a játék kereteit mi határozzuk meg, mi kezdeményezzük a játéktevékenységet, akár kutyáról, akár cicáról van szó.