Évindító méregtelenítés: Minden, amit tudnod kell a léböjtkúráról

A léböjt fogalma sokszor egyet jelent a méregtelenítéssel. Az ünnepek nem egyszer megterhelő ételei után, az év kezdetén mindenkinek jólesik tiszta lappal indulni, folyadék által megtisztítani a szervezetét, felkészülve így a következő évre. Ha tehát léböjtkúrára adnád a fejed, elmondjuk, miért érdemes kipróbálnod.

Miért érdemes belevágni egy léböjtkúrába?

A feldolgozott élelmiszerek, valamint a finomított szénhidrátok fogyasztása révén a szervezet van, hogy jelez és megálljt kíván. Egy méregtelenítő kúra a szervezetet egyrészről tehermentesíti, méghozzá amiatt, mert az ételek megemésztése nem kevés energiát igényel, másrészről pedig egy jól megtervezett böjt az immunrendszerünket is erősíti. Mivel az emésztésünk szilárd táplálék befogadására alkalmas, így fontos kiemelni, hogy semmiféle léböjtkúrát nem érdemes és nem is javasolt három hétnél tovább alkalmazni, valamint minden esetben szükséges a szervezetünket felkészíteni a böjt időszakára: nem lehet azonnal elkezdeni és befejezni azt, éppen az emésztőrendszer védelme miatt. Így ha belekezdenél egy léböjtkúrába, érdemes ezeket a szempontokat figyelembe venni.

Amire fokozottan figyeljünk

A léböjtkúra során nemcsak zöldség- és gyümölcslevek fogyasztását értjük, gyógyteák és esetleg zsiradék nélkül készített leveseket is ihatunk, ezenfelül pedig a bőséges vízfogyasztásról sem szabad megfeledkeznünk. A szervezetünk felkészítése során reggelente egy pohár citromos vízzel segíthetjük beindítani az emésztést. Már ekkor nagyobb hangsúlyt érdemes fektetni a nyers gyümölcs- és zöldségbevitelre; a feldolgozott élelmiszereket, valamint az alkohol- és koffeintartalmú italokat már ebben a szakaszban el kell hagynunk.

Érdemes lelkileg, mentálisan is felkészülni, ráhangolódni a böjtölésre, könnyebb mozgásfajtába kezdeni, lazítani kicsit, pihenni, légzőtornát végezni, hogy az első napokban esetlegesen jelentkező fejfájáson és feszültségen könnyebben átlendüljünk.

A léböjtkúra mindenki számára más, hiszen különbözőek vagyunk, így mindenki másképp is éli meg a méregtelenítés folyamatát, ezért nagyon fontos odafigyelnünk a testünk jelzéseire, értelemszerűen, ami nem esik jól, azt ne engedjük el, ennek a folyamatnak nem az önsanyargatás a célja.

léböjtkúra

Milyen alapanyagokat használjunk?

Az ember hozzá van szokva a gyümölcslevek adta édes ízhez, a természetes eredetű gyümölcscukor révén. Ezeket szívesen fogyasztjuk, míg a zöldségleveket kevésbé. Ha mi magunk készítjük a léböjtkúra alapanyagául szolgáló leveket, lehet kísérletezni az ízkombinációkkal, de érdemes szem előtt tartani, hogy a gyümölcsök ne kerüljenek túlsúlyba.

Manapság már van arra is lehetőségünk, hogy komplett léböjtkúracsomaggal lepjük meg magunkat: a Superjuice kezdő léböjtcsomagja segít eligazodni az indulásban, míg a középhaladóknak szánt csomag a tapasztaltabbakat segíti. Kipróbálhatjuk a Santé Juice-okat is, ahol a hidegen préselt juice-okat Magyarország első juice terapeutája, Mattheisen Mária álmodta meg, ráadásul könyvbe is foglalta, így ha juice receptek híján vagyunk, akkor nagy segítségünkre lehet.

Fotó: Favorece

Mennyi ideig böjtöljünk?

Akár egy, akár három, de még ötnapos léböjtkúrát is tarthatunk első körben, a hangsúly azonban mindenképp a szervezet felkészítésén van. Még egy háromnapos léböjtkúra esetében is az első nap a felvezetésé, a második a tényleges léböjtkúra napja, míg a harmadik nap a levezetésé. Fontos, hogy a szervezetünk kapjon elég időt az alkalmazkodásra, így a levezetésre is legalább annyi időt, energiát és figyelmet kell szánnunk, akárcsak a felkészítésre és a tényleges böjtölésre.

Az azonban, hogy mennyi időt vegyen igénybe a böjtölés, egyedül rajtunk múlik, hogy hány nap mellett döntünk. Ami mindenképpen fontos, hogy a konkrét kitűzött célhoz tartsuk magunkat, tervezzük meg ezt az időszakot, ne álljunk úgy neki a böjtölésnek, hogy esetleg idő előtt abbahagyjuk vagy lesz, ami lesz alapon több napon át is elnyújtjuk.

léböjtkúra

Milyen eredményre számíthatunk?

A léböjtkúra a legerősebb tisztítókúrának számít, így akár egy, akár többnapos böjtölést tervezünk, az azonnali jótékony hatás kézzelfogható lesz. Ez a belső nagytakarítás befolyásolja az bőr állapotát, növeli az energiaszintünket, csökkenti a súlyfelesleget, a test mellett pedig szellemi erőnlétünket is edzi.  A látható eredményeken túl persze ott van még, hogy a szervezet megszabadul a felesleges méreg- és salakanyagoktól, feltöltődnek a vitaminraktárak és javul az anyagcserefolyamat is.

Összességében pedig azt célozza, hogy végső soron jól és elégedetten érezd magad a bőrödben.