Megvan az Év Kilátója és az Év Turistaháza 2020-ban

A közönség dönthetett arról, melyik Magyarország kedvenc kilátója és turistaháza 2020-ban. Több ezren szavaztak a 10-10 jelöltre, amelyek közül végül két bakancslistás építmény került ki győztesen.

Fotók: csodalatosmagyarorszag.hu

Az Év Kilátója 2020

2020-ban először írta ki az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Év Kilátója pályázatot, amelynek keretein belül Magyarország legszebb panorámával rendelkező építészeti remekművét keresték.

A pályázatra összesen 177 nevezést nyújtottak be, amelyeket átnézve a szakmai zsűri kiválasztotta a tíz legjobb kilátót az országban. A top 10 közé jutáshoz fontos kritérium volt, hogy viszonylag új, az elmúlt tíz évben épült vagy felújított építményeket kerestek. Az elbíráláskor olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a kilátó állapota, a panoráma vagy a kilátóba vezető turistaút színvonala. A kiválasztott kilátókra az Aktív Magyarország Facebook-oldalán megrendezett szavazáson lehetett voksolni október 16-ig.

A top 10-be került kilátók:

  • Galya-kilátó – Galyatető
  • Írott-kő kilátó – Kőszeg
  • Badacsonytomaj – Kisfaludy-kilátó
  • Megyer-hegyi-kilátó – Sárospatak
  • Prédikálószék kilátó – Dömös
  • Prónay-kilátó – Alsópetény
  • Ranzinger-kilátó – Tatabánya
  • Sasbérc-kilátó – Buják
  • Zengő-kilátó – Pécsvárad
  • Xantus János Gömbkilátó – Balatonboglár

A több mint 16 ezer beérkezett szavazat majdnem egynegyedét kapta két kilátó is: a Zengő-kilátó és a Xantus János Gömbkilátó az utolsó pillanatig fej fej mellett haladt, míg végül

az Év Kilátója 2020 szavazás győztese a balatonboglári Xantus János Gömbkilátó lett.

A 165 méter magas, 240 háromszöglemezből álló, Magyar Atomium néven is ismert Xantus János Gömbkilátót a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette az 1950-es évek elején, de csak az 1960-as években foglalta el méltó helyét a vulkanikus eredetű Várdob csúcsán, Balatonbogláron. A kilátót nemrégiben felújították, de 2012 óta töretlenül fogadja a látogatókat.

A balatonboglári látványosság méltán kedvelt célpontja az üdülővárost felkereső kirándulóknak, hiszen a feketefenyők által borított, a Balaton felé lejtős dombtetőn fekvő ikonikus építményből csodás látvány tárul elénk a tó és az északi part tanúhegyei felé. A felújítás után a kilátó olyannyira elnyerte az emberek tetszését, hogy egy új fesztivál is szerveződött köré: mindén év szeptemberében rendezik meg a Balaton Piknik zenei fesztivált, amelynek keretein belül a domboldalban, árnyas fák alatt hallgathatjuk meg a világ legelismertebb előadóit élőben.

A kilátóhoz vezető úton találjuk még az 1932-ben modernista stílusban felhúzott katolikus templomot, valamint a balatonboglári kalandparkot, ahol egy falmászótorony, bobpálya, és kötélpálya segítenek hozzájutni napi adrenalin fröccsünkhöz.

blank
Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu
blank
Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu
blank
Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu

Az Év Turistaháza 2020

Szintén idén először került megrendezésre az Év Turistaháza verseny, amelynek célja az aktív kikapcsolódás és a turistaházak népszerűsítése volt.

Az elbírálás folyamata az Év Kilátója versenyhez hasonlóan zajlott: a beküldött nevezések közül egy szakmai zsűri választotta ki a tíz legjobb erdei szálláshelyet. A turistaházak turisztikai értékét meghatározó szempontokat vették figyelembe, úgymint a szállás állapota, környezetének rendezettsége és megközelíthetősége. Nagy előnnyel indultak továbbá azok a turistaházak, amelyek nemcsak gyalogosan, hanem kerékpárral is megközelíthetők, illetve több látnivaló is található a közelben. A tíz kiválasztott turistaházra szintén az Aktív Magyarország Facebook-oldalán lehetett szavazni.

A top 10-be került turistaházak:

  • Vízfő Turistaház – Orfű
  • Kistolmácsi Erdei Lak – Kistolmács
  • Som-hegyi Turistaház – Pilisszántó
  • Kőhegyi Czibulka János Menedékház – Szentendre
  • Kútbereki Turistaház Matracszállás és Nomád Táborhely – az Észak-Börzsöny és az Ipoly-völgy találkozásánál
  • Ágasvári Turistaház – Mátraszentimre
  • Rudolf-tanya – Parádsasvár
  • Annafürdő Vendégház – Lengyel
  • Hubertlaki Kulcsosház – Bakonybél
  • Károly-lak Turistaház – Isztimér

Az első két helyezett között közel 200 szavazatnyi különbség volt, így mondhatjuk, hogy magabiztos győzelemmel zsebelte be az elismerést a Tolna megyei induló:

az Év Turistaháza 2020 díjat az Annafürdő Vendégház vehette át.

Valószínűleg kevesen hallottatok az alig több mint 500 fős Lengyel községről, amely Szekszárdtól körülbelül 40 kilométerre, a Tolnai-hegyhát lábánál fekszik, és többek között otthont ad sokak kedvenc erdei szálláshelyének, az Annafürdő Vendégháznak. A település neve egyébként összefonódik az Apponyi nemesi család nevével, hiszen gróf Apponyi József építtette a Lengyelben található impozáns kastélyt, valamint egy, a természetes forrásvizet hasznosító gőzfürdőt is nyittatott felesége reumás panaszainak kezelésére. Utóbbi még ma is az Anna-forrás nevet viseli a grófnő után, viszont napjainkban erdei iskola, kulcsosház és az Annafürdő Vendégház működik az egykori fürdő területén.

Mondanunk sem kell tehát, a vendégház mesés erdei környezetben várja a természetjárásban megfáradt látogatókat. A közel 100 hektáros területen a turistaház mellett többek között vadaspark, erdei kisvendéglő és játszótér, horgásztó, tanösvények és bérelhető kerékpárok biztosítják a felhőtlen kikapcsolódást.

A vendégházban összesen három szálláshely lett kialakítva: a földszinti Vendégház Apartman kisebb családoknak és pároknak ideális, a Családi Apartman teljesen külön bejáratú, így teljes nyugalmat biztosít a gyerekes családoknak, míg a tetőtéri Galéria Apartman akár tíz fő elszállásolására is alkalmas lehet.

Az Annafürdő Vendégházban igényelhető teljes vagy félpanziós ellátás is, de akár magunk is gondoskodhatunk az étkezésről, ami a 2021 tavaszán nyíló új, erdei alapanyagokat felhasználó kisvendéglőnek hála szintén vonzó lehetőség. Ami a programokat illeti, szintén bőséges kínálat jellemzi a turistaházat: részt vehetünk kézműves foglalkozásokon, vezetett túrákon és lovasprogramokon is.

blank
Fotó: Gulyás Attila

blank

blank
Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu

blank