Elstartolt a 2020-as CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Izgalmas köztéri programok, kortárs példaképek, ikonikus társulatok, fiatal tehetségek, időkapszulába zárt élmények, 17 nap feltöltődés figyelve és vigyázva egymásra: október 9-én kezdetét veszi az ősz legszínesebb programsorozata, a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Gazdag kulturális örökségünk legintenzívebben a kortárs művészetek által él, kapcsolódik és kerül kölcsönhatásba Európa vagy akár távolabbi vidékek, nemzetek kultúrájával. Ennek jegyében repít majd zenéjével távoli tájakra az A38 Hajón Manu Delago, egy 21. században fejlesztett ütőhangszer, a handpan nemzetközi hírű játékosa, valamint a Belau együttes, akik a Karib-szigetek hangulatát idézik meg Colourwave című albumuk bemutatóján.

Belau

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria a régióban először mutatja be retrospektív igénnyel az absztrakció egyik legfontosabb kortárs képviselője, Sean Scully munkáit, a színek és formák különös világába invitálva mindannyiunkat. A walesi származású brit zeneszerző, Julian Philips The Yellow Sofa című kamaraoperájának magyarországi bemutatója térben és időben is különleges utazásra hívja majd a nézőket, hiszen a mű a 19. század végi Lisszabonban játszódik.

A Trafó Kortárs Művészetek Házában megvalósuló Üdv a fedélzeten! című produkció egy hajókirándulás formabontó szimulációja. Eirini Sourgiadaki és Rubi Anna előadása elsősorban a közönség képzelőerejének stimulálására törekszik sok humorral, játékkal, kreatív asszociációs technikákkal.

A világzene legnagyobb eseménye, a WOMEX idén másodjára jön Budapestre – egészen pontosan Budapest megy a világhoz. A járványhelyzetre való tekintettel a programok virtuálisan valósulnak meg, de a magyar közönséget élő koncertek várják a Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében a Müpában, olyan kiváló fellépőkkel, mint a Magos Együttes, az Ötödik Évszak, Lajkó Félix, a Dalinda, a Babra, a Parno Graszt és az idei WOMEX-életműdíjas, Lakatos Mónika.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon nem csak előadó és közönség találkozik: az eseménysorozat a kulturális élet legfontosabb szereplőinek, szervezeteinek kínál lehetőséget az együttműködésre, együttgondolkodásra, hiánypótló közös projektek megálmodására és megvalósítására. Nagyszerű példa erre a Ludwig Múzeumban megvalósuló korszakalkotó kiállítás, ahol a világhírű fizikus és hálózatkutató, Barabási Albert-László kutatásai mentén csodálkozhatunk rá a tudomány és a művészet láthatatlan összefüggéseire.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál szinte minden nap lehetőséget teremt arra, hogy az eseménysorozat digitális felületein azok is részesei lehessenek a fesztiválélménynek, akiknek személyesen nincs lehetőségük csatlakozni a programokhoz. Azt, hogy az adott napon melyik produkciót követheti streamelve a közönség, minden délelőtt a CAFe Budapest közösségi médiafelületein hozzák nyilvánosságra.

További információk a fesztivál programjáról és eseményeiről a www.cafebudapestfest.hu oldalon találhatók.