A Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetője, Hamar Zsolt külföldi vendégszereplések és az együttes december 23-ai Diótörő előadásának próbái között ingázva tölti az év utolsó hónapját. A Liszt Ferenc-díjjal, Érdemes Művész-titulussal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett karmesterrel direktori teendőiről, zenekari misszióról, illetve a Kodály-módszer alkalmazásának jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk.
Úgy tudom, Ön zeneszerző szakon tanult, ám végül mégis a karmesteri pályára lépett. Mi késztette a váltásra?
Valóban zeneszerzőnek készültem, sőt le is diplomáztam a Zeneakadémián, de ötödéves hallgatóként, 1 évvel a záróvizsgák előtt vezényelni is elkezdtem. Zeneszerzőként írtam egy olyan kompozíciót, amelynek előadásához szükségem volt egy karmesterre, de nem találtam senkit, aki elvállalta volna a feladatot, így végül nekem kellett a zenekar elé állnom. Ekkor éreztem rá a karmesterkedés ízére, utána pedig meg is tanultam a mesterséget, így végül karmesterként is diplomáztam.
Hogyan került 2017-ben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élére?
Fantasztikus elődöm, Kocsis Zoltán tragikus halála 2016 novemberében nagyon váratlanul ért mindannyiunkat, és tulajdonképpen ezután kezdődött el egy közös gondolkodás a zenekar jövőjét illetően. Nem pályáztam a posztra, nem is jelentkeztem rá, de felkérést kaptam, és erre mondtam igent.
Milyen nehézségei vannak egy a Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz hasonlóan nagy létszámú együttes irányításának?
A zenekar irányításának nehézsége nem feltétlenül azzal függ össze, hogy hány főből áll az együttes. Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy milyen fantasztikus zenészekről van szó, akik nemcsak mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjai kiváló muzsikusok, hanem egyenként is. Az ő munkájukat koordinálni, megtalálni velük a közös nevezőket és motivációkat, az jelenti az izgalmas kihívást az ember számára.
Vezetőként kizárólag az Ön hatásköre dönteni az együttes összetételéről?
Ha egy új tag felvételéről van szó, akkor természetesen én is szavazok, de a zenekar tagjai is. Mindennek egy aprólékosan kidolgozott eljárási rendje van, melyet európai tanulmányaim során sajátítottam el, és itthon én honosítottam meg az együttesnél. A rendszer alapját a próbajáték képezi, és bele vannak építve demokráciát garantáló biztosítékok, miközben arra is figyelünk, hogy az adott pozíciót a jelentkezők közül mindig a posztra legalkalmasabb személy nyerje el. Ha viszont az a kérdés, hogy a 98 főből én döntöm-e el, hogy aznap este ki játszik és ki nem, akkor az a válaszom, hogy megtehetném, de nem élek ezzel az eszközzel. Tökéletesen megbízom a szólamvezető kollégáimban és az általuk meghatározott beosztásokban.
Mit gondol a legfiatalabb zenész generációról? Képesek biztosítani Önöknek az utánpótlást?
Egy részről nagyon jó dolgunk van, mert tehetséges nemzet a miénk, ugyanakkor hajlamosak vagyunk hátradőlni. Mivel a Zeneakadémia falai közül évről évre kiemelkedő képességekkel bíró fiatalok lépnek be a nagybetűs muzsikus életbe, gyakran elkényelmesedünk, mondván, minden rendben. Látnunk kell azonban, hogy a hungarikumnak számító Kodály-módszer alkalmazása mára egy-két kivételtől eltekintve kihalt. A kodályi víziónak alapeleme például, hogy az iskolában minden nap legyen énekóra. 2019-ben viszont már az sem feltétlenül igaz, hogy a gyerekek heti egy alkalommal találkoznának a tárggyal. Sok helyen csak kéthetente tartanak énekórát. Illetve az is kérdés, hogy azt az órát milyen tartalmakkal töltjük meg. Kodály azt mondja, testileg, szellemileg és érzelmileg is egészséges az a gyermek, aki minden nap énekel, és ez egy hatalmas igazság, amit jó lenne, ha átültetnénk a hétköznapjainkba.
Az ének-zene oktatás ilyenfajta háttérbe szorulása hogyan hat az Önök közönségének összetételére?
Azt gondolom, az óvodás-, kisiskolás-, illetve kiskamaszkor ilyen szempontból rendkívül ígéretes terep a számunkra, ott még gyönyörű eredményeket lehet elérni. A középiskolás, illetve az egyetemista generáció viszont furcsa módon egy picit intakt. Tapasztalataim szerint a fiatalok akkor fordulnak újra felénk, amikor lediplomáznak, családot alapítanak, kialakul az egzisztenciájuk, és elkezdenek egyfajta polgári életet élni. Ekkor kerül ismét a látómezejükbe a hangverseny műfaja, ekkor ébrednek rá, hogy komolyzenét is lehet hallgatni. De bár tévednék, és akár ennek az interjúnak az egyik hatása az lenne, hogy ők engem megcáfolnak.
Hogyan fogalmazhatjuk meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar misszióját?
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a magyar zenei élet zászlóshajójaként tekint önmagára. Az alapító okiratunkban is benne foglaltatik, hogy a törzsrepertoárunkon túl, nagy hangsúlyt kap nálunk a magyar zene, illetve a kortárs művek nagyközönséghez való eljuttatását is kiemelten fontosnak tartjuk. Továbbá – a káprázatos Nemzeti Énekkarral együttműködésben – kötelességünk gondozni az oratorikus irodalmat is.
Milyen kapcsolatban állnak a Nemzeti Énekkarral?
Nagyon szoros együttműködésben dolgozunk, illetve egymásra is vagyunk utalva. Nagy büszkeség számomra, hogy oly’ sok évtized után, sikerült elérnem, hogy a Nemzeti Énekkarnak önálló bérlete legyen, és ahogyan a mi zenekarunk bérletes előadásainak állandó vendége a kórus, az ő bérletünknek is állandó vendége a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.
December 23-án az együttes dupla teltház előtt mutathatja be a Müpában Csajkovszkij Diótörőjét, Cakó Ferenc homokanimációival kiegészítve. Hogyan született meg az előadás koncepciója?
A Nemzeti Filharmonikusoknak korábban már volt egy Diótörő produkciója, amelyet a Müpával közösen még Kocsis Zoltán hozott létre, de halála után sajnos nem folytatódott ez a projekt. Az elmúlt évben azonban nagyon sokan jelezték – mind a hallgatóságunk, mind pedig a zenészeink – hogy hiányzik nekik az előadás, így eldöntöttem, idén újra látható lesz egy új változatban. Tekintettel arra, hogy ennek a gyönyörű balettnek központi eleme Marika álma, az az ötlet született, hogy ameddig a cselekmény valós időben játszódik, addig a közönség egy klasszikus balettet lát a kiváló Pécsi Balett közreműködésével, az álom pedig homokrajz-illusztrációval kerül színpadra. A Cakó Ferenccel való együttműködésünk egyébként már több mint 20 évre tekint vissza. Azt hiszem, annak idején én voltam az első, aki arra biztatta, hogy egy zenekarral együtt játszva, élőben rajzoljon. A produkciójával azóta bejárta a világot, és hozzánk is gyakran ellátogatott, utoljára idén júniusban dolgoztunk együtt.
Hogyan lehet összehangolni a zenét és a homokanimációt?
Az idő a meghatározó elem. Cakó Ferencnek azt kell tudnia, hogy a zenekar egy-egy tételt hány perc, illetve másodperc alatt játszik el, mert neki abban az intervallumban kell megalkotnia egy adott képet. Számomra pedig az jelenti a kihívást, hogy nagy biztonsággal mindig ugyanazt a tempót adjam, amivel ő mindig számolhat.
Találkozhat a közönség az adventi időszakban más műsorok keretében is a zenekarral?
Igen, a zenekar sok koncertet játszik ebben az időszakban is, de decemberben főként vendégkarmesterekkel, mivel időközben én elutazom Prágába, ahol két hangversenyt vezényelek. Jövőre pedig igyekszünk hozzájárulni a 2020-as Beethoven-év gazdag kínálatához. Martonvásáron – ahol már 62 éve koncertezik nyaranta az együttes – például az eddigi sorozatunk alapjain egy Beethoven-fesztivált szeretnénk megvalósítani.
Fotók: Németh Kriszti – Egy Jó Kép Rólad