December 18-án nagyszabású karácsonyi koncertet ad a Nemzeti Énekkar a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. Az esemény kapcsán Somos Csabával, a kórus vezetőjével beszélgettünk.
A Nemzeti Énekkar hamarosan „Föld körüli utazás” címmel ad karácsonyi koncertet a Nemzeti Múzeumban. Milyen estére számíthat a közönség?
Nagyon színes és izgalmas műsorral készülünk, melyben az énekkar teljes létszámban képviselteti magát. Ha pedig az ország legnagyobb, 82 fős hivatásos énekkarából mindenki, kivétel nélkül, egyszerre lép színpadra, az már önmagában ünnep. Különböző nyelveken és különböző stílusokban éneklünk karácsonyhoz kötődő, nagy vegyeskarra íródott remekműveket, de lesznek kamara-, illetve szólószámok is a hangversenyen, ami mindig nagyon jó lehetőség, hiszen az énekkari művészeink így önállóan is megmutathatják a tehetségüket. Mindebben pedig nagyon komoly segítségünkre lesz az együttesünk kiváló korrepetítora, Bizják Dóra zongoraművész.
Hol találkozhatunk még a Nemzeti Énekkarral a karácsonyi időszakban?
A karácsonyi műsorunkat majdnem teljes egészében megismételjük 19-én és 20-án is Kaposváron, valamint Nagykanizsán. Nagyon örülünk, hogy nemcsak egyszer csendülhet így fel ez a különleges műsor, hanem rögtön egy nappal később, illetve a rá következő napon is.
Milyen tervekkel indul a 2020-as esztendő az énekkar számára?
Jövőre is folytatjuk azt a missziót, amit elvárnak tőlünk, miszerint a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral karöltve, sok ígéretes oratorikus produkcióban vegyünk részt. De nemcsak a zenekaros estek jellemzik majd a működésünket, hanem az a capella műsorok is. Továbbá 2020-ban is vendégek leszünk több vidéki városban, illetve, ha minden igaz, külföldön is.
A múltba tekintve a kórus mely fellépése számít a legemlékezetesebbnek?
Több ilyen is van, de például a tavalyi, 2018/2019-es évadunk egyik nagyon szép sikere és egyben különlegessége volt, hogy Párizsban járva, a híres Párizsi Filharmónia Pierre Boulez dísztermében énekelhettük Ligeti György Requiemjét, melyet állva tapsolt meg a közönség. Egy ehhez hasonló bonyolult darab ilyenfajta fogadtatását hihetetlen nagy sikerként éltük meg.
Mit adhat az embernek az ország legnagyobb létszámú énekkarának vezetése?
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a Nemzeti Énekkar vezetése a világ legcsodálatosabb feladata, hiszen remek kollégákkal vagyok körülvéve, és az ország legjobb énekeseivel, a legváltozatosabb zenei koncerteken és együttmuzsikálásokban vehetek részt. Kevesen mondhatják el magukról, hogy időről időre mindig a legmagasabb minőségben, a legkiválóbb előadókkal és zenekarok mellett, az ország legszebb koncerttermeiben léphetnek fel.
Az énekkar egyik missziója a kortárs zeneszerzők műveinek eljuttatása a nagyközönséghez. Kik azok közülük, akikre leginkább érdemes odafigyelnünk?
Rendkívül gazdag a kínálat. Ha csak a magyar zeneszerzőket nézzük, a fiatal korosztálytól egészen az idősebbekig találunk köztük számos olyat, például Eötvös Pétert, Ligeti Györgyöt, Vajda Jánost, Orbán Györgyöt vagy Kurtág Györgyöt, akik méltó módon viszik tovább azt a sort, amit mi, magyarok Liszt Ferenccel indítottunk el, majd folytattunk Kodály Zoltánnal, Dohnányi Ernővel és Bartók Bélával. De a Zeneakadémián ugyanígy fel lehet fedezni olyan fiatal tehetségeket, akik szintén említésre méltóak. Éppen ezért jelentős feladatnak vélem, hogy az ő műveiket bemutassuk, közel hozzuk a közönséghez, és a Nemzeti Énekkar ezt a missziót már több évtizede el is látja.
Miben rejlik a jó karvezető titka?
Nagyon összetett szakma a miénk. Egyrészről nagyon sok tanulást, felkészülést és fejlődést igényel. Ami a tanulást illeti, az a mi esetünkben tényleg holtig tart, hiszen akkora a repertoár, az irodalom, hogy gyakorlatilag állandóan kották és partitúrák között éljük az életünket. Illetve ehhez hozzátársul egy olyan tanulás, amit úgymond a kezünkkel kell megtenni, vagyis fejleszteni kell a vezényléstechnikánkat. Ezt éppen ugyanúgy éveken keresztül tanuljuk, mint a hangszeres muzsikusok a hangszerjáték technikáját. Végül pedig van még egy nagyon fontos szempont: hogy jó pszichológusnak, jó kommunikátornak kell lennünk ahhoz, hogy elfogadtassuk magunkat a kórussal vagy a zenekarral. Szokták azt is mondani, hogy fele arányban kell jó szakembernek, jó karmesternek lenni, és fele arányban jó pszichológusnak, hogy meg tudjuk győzni a kollegákat arról, hogy amit vezényelünk, az a helyes, és hogy a muzsikálás egy közös munka legyen, ne egy diktátort lássanak a karnagyban.
Milyen különbségek fedezhetőek fel egy zenekar, illetve egy kórus vezénylésében?
A két tevékenységben vannak közös motívumok, közös gesztusrendszerek, de egy jó pár dologban azért különböznek. Például mivel a zenekart általában pálcával dirigálja a karmester, ez más vezényléstechnikát követel meg. Mondják egyébként, hogy aki zenekart tud dirigálni, az könnyen megérteti magát a kórussal is, de fordítva nem feltétlenül. Én mind a két mesterséget tanultam a Zeneakadémián: először a karvezetés szakon, majd a karmesterképzőn diplomáztam Lukács Ervin osztályában. Úgyhogy látom a különbségeket és a hasonlóságokat is. Nem baj, ha mindkettőhöz ért az ember, pláne azon a területen ahol én dolgozom, ahol külön kell az énekkarral foglalkozni a capella műsorok esetében, legtöbbször viszont zenekarokhoz kell felkészítenem az együttest, oratorikus művek előadására, ahol pedig nagyon fontos a karmesteri tapasztalat.
A Nemzeti Énekkar repertoárjában számtalan műfaj fér meg egymás mellett. Lehet ilyenkor kedvencet választani?
Az az igazság, hogy én mindegyiket – az a capellát, az operai produkciókat és a zenekaros, oratorikus műveket is – nagyon szeretem, és ha ezek még jó arányban is vannak előttünk az adott évadban, lázban égek, és nagyon tudok lelkesedni mindegyikért külön-külön is. Éppen ezért szép, amit csinálunk.
Hogyan értékelhető összességében a hazai komolyzenei élet?
Az a tény, hogy ahhoz képest, hogy egy 10-12 milliós nemzet vagyunk, Budapesten mégis több mint tíz hivatásos zenekar és jó néhány hivatásos énekkar tud működni, illetve hogy ilyen hihetetlenül széles kínálat van hangversenyekből és operákból, az párját ritkítja, nemcsak Európában, hanem tulajdonképpen a világon bárhol. Persze New Yorkkal például nem lehet magunkat összehasonlítani, de hasonló méretű, vagy akár egy kicsit nagyobb városokhoz viszonyítva Budapest szerintem egy nagyon jó hely.
Fotók: Németh Kriszti – Egy Jó Kép Rólad