YUNGBLUD is fellép ma este a Sziget Fesztiválon!

A 22 éves brit előadó 20:15-től látható a Mastercard Stage-en. 

Dominic Richard Harrison, azaz YUNGBLUD zenei karrierje 2017-ben egy tragikussá vált szerelmi történetet feldolgozó dalnak köszönhetően indult el. Az I Love You, Will You Marry Me főhőse, Jason egy graffiti formájában tette fel a nagy kérdést élete szerelmének, boldogságuk azonban nem tarthatott sokáig…

A fiatal előadó debütáló albuma 2018 júliusában jelent meg, hangzásában pedig leginkább az Arctic Monkeys és Jamie T hatása fedezhető fel rajta, különleges módon egy kis ska-, illetve hiphop beütéssel fűszerezve.

Hazánkban YUNGBLUD neve leginkább a 13 Reasons Why című sorozat rajongóinak csenghet ismerősen, ugyanis a széria második évadának soundtrackjében hallható Charlotte Lawrence közreműködésével szerzeménye, a Falling Skies.

Tavaly novemberben röppent fel a hír, miszerint YUNGBLUD és az amerikai énekesnő, Halsey egy párt alkot. A pletykák igaznak bizonyultak, sőt 2019 elején még egy közös dalt is készített a két világsztár, mely jelenleg a ma este a Szigeten koncertező srác eddigi pályájának legnépszerűbb single-je.

Remélhetőleg YUNGBLUD első magyarországi koncertjén magasra teszi majd a lécet, és hatalmas bulit csinál a Sziget Fesztivál második napján. Mindenesetre mi már nagyon várjuk a 20:15-ös kezdést!