Talán mindannyiunk életében van olyan könyv, amivel hosszasan szemeztünk a könyvespolcon, mielőtt leemeltük volna onnan. Számomra a Tövismadarak volt az a könyv, amit már több éve el szerettem volna olvasni, és most, hogy megjelent új kiadásban, már semmi nem tarthatott vissza attól, hogy megismerjem a történetet.
Noha a könyv, hála a tévés feldolgozásnak, eléggé ismert, szerzője, az ausztrál Colleen McCullough már annál kevésbé; leghíresebb regényét, a Tövismadarakat 1977-ben írta, azóta is leginkább csak emiatt a története miatt emlegetik a nevét. A Tövismadarak egy nagyívű családtörténet, mely egy ausztrál farmon, Droghedán élő család életének mindennapjait, kudarcait és örömeit mutatja be. A főszereplő Meggie, aki a történet elején még csak 4 éves, de az utolsó oldalakon már érett asszony, karnyújtásnyi távolságra az öregkortól.
Akaratos, de kötelességtudó kislányból szerelmes tinédzserré, majd tudatos nővé érik, akinek egy olyan férfit jelölt ki a sors, akit sosem kaphat meg. Szíve választottja ugyanis nem más, mint egy pap, Ralph de Bricassart, aki történetesen Meggie nagynénjének halála után a droghedai birtok tulajdonosa is lesz. Vagyis nem elég, hogy egy teljes mértékben elérhetetlen férfi iránt táplál gyengéd érzelmeket, az időközben egyre magasabb rangot szerző férfinek még anyagilag is ki van szolgáltatva.
Bár a regény központi témája kettejük beteljesületlen szerelme, sok minden másról is szól ez a könyv. Például arról, ki és hogyan próbált meg érvényesülni a 20. század elején Ausztráliában, mit jelentett akkoriban az Egyesült Királyság fennhatósága alatt élni, mennyire keservesen lehetett meggazdagodni, vagy legalább módossá válni, és mennyivel szorosabb viszonyt ápolt az ember a természettel.
Ugyan elég sok generációkon átívelő családregény van, a Tövismadaraknak sikerült különleges helyet kivívnia közöttük. Ezt egyrészt köszönheti a cselekmény helyszínének, az ausztrál földbirtok különleges hangulatának, másrészt a szereplők közötti izgalmas viszonyrendszernek, melyben úgy mozognak, mint egy izgalmas sakkmeccsen a bábuk a táblán. Valaki átér a tábla túloldalára, valaki már az elején elesik, és olyan is van, akit csak a finisben ér utol elkerülhetetlen végzete. Az olvasónak pedig szerencsére más dolga sincs, mint a biztonságos nézőtérről figyelnie a játszmát.
Szerző: Tegdes Péter
