Mire figyelj, hogy ne fulladjon kudarcba a nyaralásod

Nyaralási kríziseink ritkán alakulnak úgy, mint egy Baywatch-epizód, viszont gyakrabban lesznek belőlük olyan történetek, amelyeket még emlékezetünk filmtekercseiről is szívesen kitörölnénk… Ezért összegyűjtöttünk pár olyan pontot, saját történeteinkből is merítkezve, amelyekre érdemes úgy figyelni, mint Achilles-sarkára, ha nyaralásra kerül a sor.

Útlevél? Check!

Talán elsőre viccesen hangzik, de az utazás első nagy kihívása, az úti cél elérése. Még gyerek voltam, mikor egy szombati napon a családunk Horvátországba indult volna nyaralni, csakhogy anyukám az előző esti pakolásnál észrevette, hogy két legfiatalabb testvéremnek lejárt (úgy pár éve) az útlevele. A nyaralást emiatt el kellett halasztani, szerencsére végül csak egy héttel. Az ilyen és ennél nagyobb csalódások elkerülése érdekében, mindenképp ellenőrizd időben, hogy úti dokumentumaid rendben vannak-e.

Minden nap egy alma, az orvost távol tartja

Ahogy ezt az orvosok előszeretettel hangsúlyozzák, betegségre a legjobb gyógyír a prevenció. Ha például arra az európai kiruccanásra készülsz, ami egész vizsgaidőszakban tartotta benned a lelket, akkor tégy meg mindent annak érdekében, hogy az utazásra az immunrendszered a legjobb formában legyen. Aludj előtte sokat, szedj vitamint, és pár napig kerüld a nagy bulikat. Utazás alatt a kézfertőtlenítő Jolly Joker a vírusok és baktériumok ellen. Ha külföldre utazol, váltsd ki az Európai Biztosítási Kártyát (ezt TAJ-kártyával ingyen, minden magyar állampolgár megteheti), mivel ezzel vagy jogosult az EU országaiban sürgősségi ellátásra. Utasbiztosítás minden esetben ajánlott, tengerentúli utazásoknál pedig elengedhetetlen (lsd. saját cikkünk címe erről +oldalszám).

SPF az új BFF

A lányoknak nyáron érdemes a reggeli rutin részévé tenni a fényvédő krém használatát (30 SPF faktorút vagy magasabbat), napszúrás ellen pedig fedjük le a fejünket egy sapkával vagy kendővel. Ha legjobb igyekezetünk ellenére mégis megtörténik a baj, akkor az aloe vera gél vagy bármilyen vízbázisú napozás utáni kenőcs segít az égés enyhítésében. Illetve figyeljünk, hogy az elvesztett folyadékot pótoljuk, és ezt a bőrfelületet, míg nem regenerálódik, ne érje nap.

Vigyázz a kutya harap

A kutyaharapás nem tartozik a gyakori nyaralós balesetek közé, de egy kedves ismerősöm pont idén ment át egy ötlépcsős veszettség elleni oltáskúrán, így gondoltam szánok ennek is néhány sort. Azért is, mert a balesetet nem egy vérengző fenevad okozta, hanem egy cuki kiskutyus, akinek történetesen nem volt védőoltása. (Az eset Vietnámban történt; pozitívum, hogy Magyarországon erre talán kisebb az esély.) A sérülés se volt súlyos, játék közben a kutyus fogai felsértették az illető kézbőrét. Viszont sajnos egy ekkora sérülés is elég ahhoz, hogy ha fertőzött az állat, veszettséget okozzon. Ebből nem feltétlenül az a tanulság, hogy soha többet ne érjünk más kutyájához, hanem hogy minden esetben egyeztessünk a gazdával, és ha baleset ér minket, feltétlen kérjük el az állat oltási könyvét.

blank

Konfliktuskezelés

Előfordulhat, hogy ha többen vagy hosszabb időre utazunk, lesznek konfliktusok a nyaralás során. Legtöbbször amiatt, mert már fáradunk, vagy mert eleve mások az utazási szokásaink. Bár ezek a helyzetek teljesen természetesek, mégis nehéz őket jól kezelni. Mit tehetünk ilyenkor? A teljesség igénye nélkül: maradj a saját és a másik igényei felé is megértő! Kérdezz, inkább, mint feltételezz, és ha úgy érzed, hogy sehogy nem megy, nem tragédia egy időre különválni, és kiszellőztetve a fejed később folytatni a közös programokat. Egy csoport esetében ez azért is fontos, mert két ember közötti konfliktus hosszú távon a többiek nyaralására is rányomhatja a bélyegét.