Hitlerről fiataloknak – Mit, mikor, hogyan?

Ezzel a címmel került bemutatásra a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Thomas Sandkühler német történészprofesszor (Humboldt Egyetem, Berlin) kifejezetten a fiatal korosztálynak szánt Adolf H. – egy diktátor életútja című könyve. A bemutatón részt vett a szerző is, aki nemcsak a történelem, de a történelemoktatás módszertanának is egyetemi tanára, s pódiumbeszélgetés keretében válaszolt a könyvét megjelentető Magistra Kiadó vezetőjének kérdéseire.

A fiatalokat a saját nyelvükön kell megszólítani, józan és higgadt hangon

– fejtette ki Sandkühler. Kerülni kell a sokkoló képeket, a kliséket, s nem erkölcsi prédikációt kell tartani felemelt ujjal – főleg, hogy a mai fiatalok nemzedékének már nagyszülei is legfeljebb csak gyermekként élték át Adolf Hitler uralmának éveit. A mai fiatalok felelőssége nem a múltért, hanem a jövőért való felelősség – a történelem ugyan pontosan soha nem ismétli meg önmagát, egyes történelmi struktúrák azonban újra és újra megismétlődnek. A múlt ismerete azért fontos, hogy az újabb nemzedékek felismerjék az egyes struktúrák (például a diktatúra felé haladás) újbóli felbukkanását, s képesek legyenek tenni azért, hogy ezek a struktúrák ne ismétlődhessenek meg.

Hitler megítélése

Sandkühler óva intett Hitler igen elterjedt „démonizálásától” is. Adolf Hitler személyében nem valamiféle Antikrisztus lépett színre, aki aztán megmagyarázhatatlan módon a német nép fölé kerekedett – ez a magyarázat kétségtelenül kényelmes, hiszen eltereli a figyelmet a közös felelősségről, s tagadja a tényt, hogy emberek milliói követték készségesen és ünnepelték ujjongva Hitlert. A készséges végrehajtók százezrei nélkül Hitler rendszere nem létezhetett volna – ennek belátásához azonban szükség van arra, hogy képesek legyünk szembenézni saját hibáinkkal és felelősségünkkel. A napjainkban világszerte erősödő populista mozgalmak közös vonása a múltbéli sérelmek folyamatos hangoztatása, a múltért való felelősség hárítása, a józan szembenézés hiánya. A politika felelőssége, hogy ne engedjen a könnyen megszerezhető szavazatok csábításának – az oktatás feladata pedig, hogy képessé tegye a fiatal nemzedéket a józan, tárgyilagos gondolkodásra.

Az Adolf H. – egy diktátor életútja ezt a célt tűzte ki maga elé. A modern nyelvezetű és szerkezetű, olvasmányos, gazdag képanyaggal illusztrált, közérthető, ugyanakkor a kutatás legújabb eredményeire támaszkodó mű elsősorban a fiatal olvasóknak íródott, azonban nyugodt szívvel ajánlható minden korosztály számára – mindenkinek, aki tudni és érteni akarja a múltat.