Temesvári Péter megtalálta a módját, hogy vegyítse a repülőgépek szeretetét a fotózás örömével: szabadidejében spotterkedik.
A fejlesztési és térinformatikai osztályvezető hobbiját részben apai nagyapjának köszönheti, aki repülőgép-szerelő volt, és a második világháborúban rádiós lövészként szolgált a Magyar Királyi Légierőben. Gyermekkorában együtt jártak Ferihegyre és a budaörsi reptérre, innen indult Péter repülés iránti érdeklődése. Az 1990-es évek óta lapozgatja a Top Gun Magazint, és először egy Zenit TTL típusú géppel, később egy NDK gyártmányú teleobjektívvel kiegészülve fotózta a vasmadarakat.
Azóta rengeteg dolog történt: Péter a JETfly internetes repülős magazin főszerkesztője, majd lapigazgató lett, és rendszeresen publikált különböző szaklapokban, gyakran akkreditált újságíróként vett részt hazai és nemzetközi rendezvényeken. A Magyar Honvédség által kitüntetett Temesvári Pétert a spotterkedés feltételeiről, technikai hátteréről, és jövőbeni terveiről kérdeztük.
Elég régóta foglalkozol repülőgépek fotózásával. Szerinted mi a jó spotter legfőbb ismérve?
Türelmes, nyugodt, ismeri a legjobb fotózási helyeket, felkészült a típusokból és betartja a szabályokat, valamint a célnak megfelelően összeállított fotós felszereléssel rendelkezik. Leginkább tükörreflexes gépváz és legalább egy teleobjektív szükséges, de a határ a csillagos ég. Az sem hátrány, ha sok-sok gyakorlással, fotózással, és a profi, tapasztalt spotterektől való tanulással, az ő képeik tanulmányozásával képezi magát.
Milyen feltételek mellett űzhető ez a hobbi?
Sok országban tiltott a spotterkedés, vagy előzetes engedélyhez kötött. A katonai létesítmények különösen érzékenyek. Hazákban egyelőre a szabályok betartása mellett nem ütközik akadályba. De például Görögországban a katonai gépek fotózása alapvetően tilos. A spotterek paradicsoma egyébként Hollandia és Nagy-Britannia, náluk a hatóságok még segítik is ezt a hobbit szervezett keretek között.
Időigényes elfoglaltság?
Ez nagyon változó, leginkább a téma határozza meg. Ha csak egy bizonyos gép „becserkészése” a cél, akkor a pontos érkezési idő függvényében akár pár perc alatt is eredményesek lehetünk, de volt már olyan, hogy egész nap vártam egy-egy repülőre. Ha repülőnapon fotózok, akkor nyilván egész nap ott vagyok, ha viszont „csak” valamelyik repülőtér átlagos üzemnapját örökítem meg a kerítéstől, kívülről, akkor 6-7 óra is bőven elegendő.
Mi számít ideális körülménynek?
Az időjárás meghatározó, hiszen ez egy jellemzően szabadtéri hobbi. A párás, ködös idő megnehezíti a fotózást, valamint nyilván a szürkület és a sötét is. A legjobb az, ha hidegfront utáni tiszta, páramentes, de napos idő van és a napsütés a repülőgépeket oldalról merőlegesen éri. Természetesen hangulatos képeket lehet lőni más fényviszonyokban is, például napfelkeltekor és naplementekor is. Télen szintén kedvező, ha a hótakaró a leszálló gépekre alulról visszaveri a fényt, kvázi alulról derít.
És ami a helyszínt illeti?
A legnépszerűbbek azok a repülőterek, ahol vagy eleve van kialakítva spotter hely vagy olyanok a terep és kerítés viszonyok, hogy jó rálátás van a fel- és leszálló gépekre, a guruló utakra és az állóhelyekre. Sok nagy nemzetközi repülőtéren eleve van kilátó terasz, ami szabadon látogatható. A katonai repülőterek közül például a kecskeméti is egy jól fotózható, jól megközelíthető bázis.
Rengeteg helyen jártál már, Ázsiában és az Egyesült Államokban is fotóztál. Hová szeretnél eljutni még?
Frankfurtba szeretnék eljutni, illetve Milánóba is, katonai vonalon pedig a környező országok repülőnapjai vagy akár a Red Bull Air Race az, amelyek a közeljövőben is elérhetőek.
Véleményed szerint a spotterkedés lehet hivatás?
Önmagában csak a fotózással nehéz bevételt szerezni, de ha cikkeket is ír valaki, akkor a szaklapoknál ezekből szerezhető némi jövedelem. De csak ebből megélni elég nehéz lenne.
Mit tanácsolnál azoknak, akik belevágnának?
Legyenek kitartók, türelmesek, és gondolkodjanak hosszú távon.