Az A38 és a Sziget után az IAMX a Dürer Kertet is beveti

Több A38-as és Szigetes koncert után idén a Dürer Kertben játszik majd az IAMX, azaz Chris Corner szóló zenei projektje. Február 12-én többek között az idén megjelent Alive In New Light album dalait hozza majd az angol sötét synthpop előadó.

A folyamatos átalakulás, megújulás központi elem Chris Corner életében, és ez zenéjében és megjelenésében is tetten érhető. A sikeres ’90-es évekbeli trip-hop csapat, a Sneaker Pimps elhagyása óta Chris fokozatosan, lépésről lépésre alakult át IAMX-szé, vagyis egy olyan zsigeri, androgün személlyé, amely az egykori kékgalléros kisfiúban gyökerezik, majd a nemzetközi popsztár életén keresztül jut el mai alakjához: egy közvetlen, a társadalmi nemeket és műfajokat lebontó művészi alkotóhoz.

A londoni származású, de Kaliforniában élő előadó zeneiségében az elektronikus kísérletezés adja a fő hajtóerőt, amit punkos energiák és megindítóan őszinte dalszövegek egészítenek ki, valamint Corner goth és industrial hatásokat mutató képi világa, megjelenése.Az IAMX művésznév utal a Sneaker Pimps-es időkre, azon belül az 1996-os, Becoming X album címére is. A legelső IAMX album, a Kiss + Swallow még részben egy Sneaker Pimps lemezre szánt dalokat tartalmazott, azóta viszont lemezről lemezre nyert nagyobb teret a Chris személyiségéből származó kifinomult kísérletezőkedv, és vele azok sötét tónusok és energiák, amelyek előbb-utóbb óhatatlanul elő kellett, hogy törjenek belőle.

Ezek az irányok, valamint Chris saját belső démonaival való küzdelme mutatkozik meg 2015-ös, eddigi egyik legjobb lemezén, a Metanoián, melyet a 2016-os Everything is Burning (Metanoia Addendum) című minialbum követett. Ezután egy kreatívabb, instrumentális lemez következett a 2017-es Unfall-lal, és így jutunk el a 2017-ben írt, majd idén albumhoz.Alive in New Light a cím, azaz Életben, új megvilágításban.

Az új lemez Kaliforniában készült, ahol Chris heteket töltött el a sivatagban, és környező hegyeket bámulva: szó szerint a semmiből, a csendből bányászta elő a dalokat. Ezek visszatérnek a megszokott IAMX zenei világhoz: egyaránt találunk laza elektro-funk dallamokat és magával ragadó ütemeket. A témaválasztás őszinte és sallangmentes: a lemez arról szól, hogy hogyan lehet elmerülni, elengedni magunkat egy este a klubban, feloldódva a ritmusban és az őselemekben.