Ritkán találkozni olyan könyvvel, melyet ha akarnánk se tudnánk műfajilag meghatározni, ahogy azt sem, miért faljuk az oldalait egymás után olyan megszállottsággal, hogy még a metróról is elfelejtünk leszállni. Most kísérletet teszünk erre: Sarah Perry Melmoth című könyvét olvastuk és ajánljuk.
Már Sarah Perry tavaly megjelent Az essexi kígyó című könyve is rendhagyó volt. Noha az 1800-as évek vidéki Angliájában játszódó történet kellemes és hangulatos volt, picit olyan érzése támadhatott tőle az olvasónak, mintha Perry egy misztikus Poe-novellát és egy Bronte-regényt akarna egybegyúrni.
Most azonban egy teljesen más felállásról van szó: Sarah Perry megtalálta saját hangját és egy olyan izgalmas, több idősíkon és kontinensen játszódó történetet prezentál, amihez hasonlót még nem igazán olvastunk.
A történet főhőse a teljes mértékben jelentéktelen Helen Franklin, akit Prágába sodort az élet. Itt ismerkedett meg Karellel és barátnőjével, Theával, csehországi társasági életének kizárólagos szereplőivel. Helen és Karel a könyvtárban találkoztak, ahol Karel egy másik ismerősre is szert tett. Az illető Josef Hoffman, egy idős öregúr, aki fejébe vette, hogy Melmoth nyomára bukkant. Sőt, nemcsak, hogy nyomára bukkant, de a mitikus lény, aki az ősidők óta bolyong és a magányos, megkeseredett emberekre vadászva most az ő életére tör.
Josef meghal, de maga után hagyja a Melmoth-tal kapcsolatos feljegyzéseit, melyeket Karel „örököl meg”, aki szintén teljesen a fekete ruhában járó nő bűvkörébe kerül. Karel, csakúgy mint életének utolsó napjaiban Josef, nagyon furcsán kezd el viselkedni. Mégis, mindenkit meglep, amikor magára hagyja idős és beteg szerelmét, Theát.
Ahogy Helen egyre többet olvas Melmoth-ról, úgy kezd el egyre jobban hinni a létezésében. De vajon tényleg ennyi ember életét hálózta be láthatatlanul a sanyarú sorsra száműzött nő, aki örökké úton van, vagy csak Helen képzelete járatja a bolondját a nővel?
A történet szereplőiről kiderül, hogy más-más formában, de korábban már mind találkoztak Melmoth-tal. Helen a távoli Manila-szigeten, Josef pedig kiskorában, a második világháború végén, amikor a német uralom alól felszabaduló Csehországból embertelen körülmények között ebrudalják ki a németeket a csehek.
Perry könyve egy misztikus történet, aminek az az erőssége, hogy nem akar túlzó lenni. Távol áll a horror műfajától, s bár ráfoghatjuk, hogy van benne nyomozás, kriminek sem lehetne mondani, ahogy romantikus történetnek sem, még a regény vége felé megjelenő szerelmi szál ellenére sem.
A Melmoth egy új polcot követel magának a könyvespolcunkon, mert annak ellenére, hogy a szöveg olykor nehézkes és nagyon figyelmesen kell olvasni, egyben magával ragadó is, végig feszült, szorongó érzésben tartva az olvasót.
A regény különleges karakterei egytől egyig olyan szereplők, akik kényszerpályán mozognak, mivel a társadalom és a politikai helyzet olyan szituációkba szorította őket, melyekből épen már nem tudtak kiszabadulni. Múltjuk titkai, melyek erkölcsi tartásuk hiányáról árulkodnak, ugyanolyan alattomosan követi őket, mint a regénybéli Melmoth.
Úgy látszik, Sarah Perry csak olyan könyvet tud írni, melyeket a legjobb a borongós őszi napokon olvasni. Milyen szerencse, hogy az idő mostanra megkérdőjelezhetetlenül őszbe fordult. Nincs is más dolgunk, mint beszerezni a könyvet és felkészülni a kellemes borzongásra.
Olvasás közben néha azért nézz a hátad mögé – hátha Melmoth téged is megtalált.
