A Taródi-vár – Az akarat elképesztő ereje

A 25. Országos Diákfilmszemlén a fiatal filmes kategóriában első helyen végzett Sipos Bence Váratlan vár a határon című alkotása. A negyedórás dokumentumfilm a soproni Taródi-vár történetét, és a mögötte rejlő emberi tényezőket mutatja be. Sipos Bence, a film készítője a kulisszák mögé invitál minket, hogy elmesélhesse, mit tartogat a független filmezés nehéz, ám annál örömtelibb világa. Bence írását olvashatjátok.

A kitartás jutalma

Egy vár, mely a modern korban épült, már önmagában is kuriózum, de ha megismerjük Taródi István életútját, láthatjuk, jóval többről van szó, mint puszta hóbortosság. Taródi István telkén a soproni Lővérekben eredetileg egy favár állt, majd 1959-ben kezdte meg a ma is látható kővár építését, mely 50 esztendő alatt épült fel, és amit Taródi István, 2010-es haláláig folyamatosan fejlesztett. Jelenleg ifj. Taródi István családja üzemelteti a látványosságot. Ennek az embernek és nagyszerű teljesítményének szerettem volna emléket állítani a dokumentumfilmemmel.

A munka és a gyümölcse

Felépítését illetően az volt a célom, hogy a történet tiszta, autentikus forrásból táplálkozzon. Természetesen a forgatást hosszas kutatómunka előzte meg, illetve azoknak a személyeknek a megkeresése, akik hitelesen tudtak nyilatkozni a várról. Így szólalnak meg a filmben többek között a helyiek, és várat építő Taródi István fia, aki töretlenül ápolja édesapja örökségét. Orbán Júlia, a soproni kulturális élet egyik meghatározó alakja is óriási segítségemre volt, aki hosszasan mesélt a Taródi-jelenségről. Ahogyan az egykori várúr az építésbe, úgy én is temérdek órát fektettem a film elkészítésébe. Anyagi támogatás nélkül nem könnyű egy-egy projektet tető alá hozni, és nem is lenne lehetséges olyan nagyszerű segítők nélkül, mint például Kalmár Sándor, aki a filmben szereplő drónos felvételek elkészítéséért felelt.

blank

Ötletet ringató

A Váratlan vár a határonnal az elkövetkezendő hónapokban folyamatosan nevezünk különféle fesztiválokra, így online még nem elérhető, ugyanakkor az év utolsó negyedében várhatóak szerzői vetítések a fővárosban, valamint az ország nyugati részén.