Ezért érdemes szeptemberben Keszthelyre menni!

Szeptemberben – immár hagyományosan – három napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 13-15. között rendezi meg a 16. keszthelyi Táncpanorámát.

A fesztivál programjában négy olyan előadás látható, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Ahogy azt már keszthelyi közönségünk megszokhatta, ebben az évben is két nagy táncegyüttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a 30 éves Szegedi Kortárs Balett produkcióit láthatják, illetve a társulat elmúlt évtizedeit megörökítő fotóművészek képeiből nyílik tárlat „30 év – 30 kép” címmel. – nyilatkozta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A Táncpanoráma elmaradhatatlan része Lakatos János Nívódíjas koreográfus és táncpedagógus hihetetlenül szórakoztató prezentációja, amelyben bepillantunk sok ragyogó elme koponyájába. De a gyerekek sem maradnak program nélkül, a Duna Táncműhely Álom, álom, kitalálom című meséjével varázsolja el őket.

Végül, de nem utolsó sorban pedig a már hagyományosnak számító táncházban hagyományőrző együttesek mutatják meg a néptánc alapjai.

Részletes program: 

 

Dátum

 

Előadás időpontja

 

 

2018. szeptember 13. csütörtök,
11.00 és 14.00

Balaton Színház – Színházterem

 

Duna Táncműhely

Álom, álom kitalálom

 

2018. szeptember 13. csütörtök,

18.00

Balaton Színház – Simándy terem

 

Tánc és…

Tánc és kreativitás

Lakatos János előadása

 

 

2018. szeptember 14. péntek

17.30 órától

 

Táncház a Fő téren

hagyományőrző együttesek részvételével

 

2018. szeptember 14. péntek,

19.00

Balaton Színház – Színházterem

 

 

Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Kiegyezés

2 részes előadás

 

2018. szeptember 15. szombat,

19.00

Balaton Színház – Színházterem

 

Szegedi Kortárs Balett

Sztravinszkij-est

Menyegző | Tavaszi áldozat

 

Megnyitó: 2018. szeptember 15-én, az előadás után.

Balaton Színház – Simándy terem

 

30 éves a Szegedi Kortárs balett

Fotókiállítás

 

 

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartják.