Leteszteltük: Szoknyát készítettünk egy közösségi varrodában

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy ruhákat készítsek magamnak, vagy egyáltalán képes legyek olyan, egyszerűnek tűnő feladatok elvégzésére, mint amilyen a nadrágszár felvarrása. Végre eljött az én időm, és a kezdő lökés: június 28-án a Pinkponilo zipzár és félkörszoknya workshopján jártam.

A jól felszerelt, 4 varrógéppel rendelkező közösségi varroda (és közösségi tér, amit különféle alkalmakra bérelni is lehet) bázisa 2017 júniusában, azaz körülbelül egy évvel ezelőtt költözött a Paloma művészudvarba, ahol hazai tervezők trendi ruhadarabjait és egyedi kiegészítőit lehet beszerezni, közvetlenül az alkotóktól. Az én utam a földszinti Pinkponilo műhelyébe vezetett, ahol a kreatív kezdeményezés megvalósítói, Kudron Anna, Szabó Viktória (alapítók), és Burány Vera fogadtak. A lányok mindhárman profi hozzáállással és kivételes tapasztalattal rendelkeznek: Anna sok más mellett a művészeti menedzsmentben és a színház világában van otthon, Viki filmprojekteken dolgozik, míg Vera a MOME Design Intézet divattervező szakos hallgatója. Jobb helyre így talán nem is kerülhetne az, aki első alkalommal, mindenféle előképzettség nélkül szeretne megpróbálkozni egy ruhadarab elkészítésével.

A projekt nem titkolt célja egyébként a fenntartható divat eszményének megvalósítására való törekvés, szemben a tömegtermeléssel. Ahogyan a tudatos táplálkozás esetében, a divat szempontjából sem elhanyagolható szempont, hogy amivel dolgozunk, honnan származik, így nagy hangsúly kerül a megfizethető, jó minőségű alapanyagok beszerzésére. A hazai öltözködéskultúra lehet sokkal kreatívabb és színesebb, ezt vallja a Pinkponilo csapata, és ezen dolgoznak rendületlen lelkesedéssel.

Az 5-6 fős workshopok általában egyféle tematikára épülnek, azaz alkalmanként egy ruhadarab vagy kiegészítő elkészítésére van lehetőség. Korábban készült már a műhelyükben tüllszoknya, táska, kimonó, sőt, fehérnemű és fürdőruha is. Sőt, karácsony előtt ronda pulcsit is lehetett dekorálni náluk. Előfordul, hogy a szakma kiemelkedő képviselőit hívják el oktatni, hogy a résztvevők mindig a legjobbaktól leshessék el az alapokat.

A félkörszoknya megvarrásának folyamatát Vera irányította, aki a férceléstől a szabóvonal megrajzolásán át a zipzár bevarrásáig türelmesen egyengette a kezdő varrók ténykedését. Esetemben a kiszabás ütközött kis nehézségbe – itt jött képbe a balkezesség, és a balkezes olló létezésének értelme -, de a segítőkész csapatnak hála ez az akadály is gyorsan elhárult.

A lányok a workshop alatt sok érdekességet elárultak a varrás fortélyairól, és természetesen a varrógépek működését is megmutatták, ami kis gyakorlás után (és a bátorításnak köszönhetően) már nem tűnt olyan nehéznek. A végeredmény egy zipzárral ellátott szoknyában öltött testet, amit egy szürke hétköznap fáradalmainak kellemes levezetéseként készíthettem el, inspiráló társaságban.

Tervezett foglalkozások

Ha nem akarsz kimaradni a jóból, nézz szét a Pinkponilo jövőbeni foglalkozásai között. Július 7-én például Essende selyemfestő workshopot tartanak, és szeptember elsején a Siira tüllszoknya workshopján vehetsz részt. Ugyancsak ezen a napon kezdő szabásminta szerkesztő kurzuson sajátíthatod el az alapokat, de akár a július 16-tól tartandó 5 napos táborban is részt vehetsz. Különféle foglalkozásokra lehet még számítani például az Óbudai Múzeummal közös együttműködés és egyéb hazai divatrendezvények kapcsán is. Legyél képben, kövesd a Pinkponilo közösségi oldalát, és éld át az alkotás örömét!

Képek forrása: Facebook