Már 150 ezernél is többen vettek részt a Richter Egészségváros rendezvényein

Hitelesség, szórakoztató, edukatív programelemek, ismert közéleti szereplők, ingyenes szűrések és tanácsadások. Főbb szavakban így jellemezhetjük az immáron 10. éve zajló Richter Egészségvárost.

A prevenciót és egészségtudatosságot népszerűsítő kezdeményezés csapata idén új szereplőkkel bővült. Az esemény résztvevői találkozhatnak többek között Szily Nóra és Barabás Évi ismert tévés műsorvezetőkkel, valamint meghallgathatják Dr. Almási Kitti pszichológus előadását is. Az új arcok mellett új programelemekkel is bővült a rendezvény. Kicsik és nagyok is megismerkedhetnek a természettudomány játékos oldalával, valamint egy virtuális sétán is részt vehetnek a Richter gyógyszergyárban.

Töretlen népszerűség mellett folytatódik idén is a Richter Egészségváros rendezvénysorozat országjárása. A kezdeményezés 2009-es indulása óta 63 városban immáron több, mint 150 ezren vettek részt a program egyes eseményein. A kezdeményezéshez csatlakozó ismert személyek köre idén új szereplőkkel bővült. A program iránt érdeklődők júniusban két helyszínen is, 2-án Nagykőrösön, 9-én pedig Salgótarjánban találkozhatnak Barabás Évivel, aki az egész napos, ingyenes események műsorvezetője lesz.

Azt hiszem, az egészségtudatossághoz el kell jutni fejben és lélekben is.  Van, aki hamar, sajnos kisgyerekkorában megtapasztalja, és valaki soha nem hajlandó elvinni magát a szerelőhöz, pedig az a szerkezet, amit testünket, szervezetünknek hívunk, minket szolgál és minél tovább egészek vagyunk, annál tovább tudjuk a lelkünket, a gondolkodásunkat, a fantáziánkat mozgatni és annál jobban meg tudjuk magunkat valósítani

— fogalmazott Barabás Évi.

A test épsége mellett nem feledkezhetünk meg a lélek egészségéről sem. A Richter a Nőkért sátorban olyan előadások várják az eseményre kilátogatókat, amelyek a lelki élet kihívásaiban segítik az eligazodást. Itt lesz hallható többek között Dr. Almási Kitti pszichológus előadása is, aki szerint a lélek egészségére legalább annyira oda kellene figyelnünk, mint a testünkére.

Rengeteg olyan dolog van, ahol magát a testet is fegyelmezzük, illetve megvonjuk bizonyos dolgoktól, mert az eszünkkel, különböző céljainkkal, megfeleléskényszerünkkel felül akarjuk írni ezt a dolgot. Az ép lélek pont arról szól, hogy vagyok egy olyan jó viszonyban magammal, hogy elfogadom esékenységemet, a határaimat és ennek megfelelően vigyázok a testemre —

hangsúlyozta Almási Kitti pszichológus.

Szintén új szereplőként két előadást is tart a Richter a Nőkért sátorban Szily Nóra. Az ismert tévés szerint az egészséget akkor értelmezzük helyesen, ha egészlegességről beszélünk.

Mindenki átéli azt, hogy a teste üzen, és amikor a lélek sír, akkor sokszor a test sajog. Tehát én az egészséget nem a test szintjén értelmezem, hanem az egészlegesség szintjén, amibe a szellemem, a lelkem, és a fizikai valóságom ugyan úgy benne van

— fogalmazott Szily Nóra.

Az új arcok mellett új programelemekkel is bővült a Richter Egészségváros rendezvénysorozat. Az eseményre kilátogatókat idén játékos természettudományos bemutató várja, ahol kicsik és nagyok egyaránt betekintést kaphatnak a kémia vagy éppen a fizika színes, szórakoztató világába. Ezen felül VR szemüvegek segítségével még egy virtuális sétán is részt vehetnek az érdeklődők a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyárában. Az eseménysorozat legközelebb június 2-án Nagykőrösön, ezt követően pedig június 9-én Salgótarjánban várja az érdeklődőket. A programsorozatról további információk elérhetők a Richter Egészségváros Facebook-oldalán valamint a www.egeszsegvaros.hu honlapon.