1911-ben tartották meg az első nemzetközi nőnapot. Egy évvel később megalakult az első hazai női futballcsapat. A nőjogi mozgalmak több mint egy évszázados küzdelmének eredményeként a nőket a világ legnagyobb részén ma már ugyanolyan jogok illetik meg, mint a férfiakat. Annak ellenére, hogy az évek során a nemzetközi nőnap hóvirágos kedveskedéssé szelídült sok olyan terület van, ahol a férfiközpontú gondolkodás még nem a múlté.
Az egyik jó példa erre az a sztereotípia, hogy a futball a férfiak játéka, amihez a nők nem érthetnek. A foci a legnézettebb sport Magyarországon ezért természetes, hogy rajongói közt bőven találhatók feleségek, lányok, barátnők, lánytestvérek. Magától értetődik, hogy előbb-utóbb ők is ki akarják próbálni. Ha pedig egyszer kipróbálták, általában nincs megállás. Sok olyan hölgy futballozik, akik álmukban sem gondolták volna magukról, hogy egyszer egy pattogó bőrlabda után fognak szaladni. Szerencsére ehhez a magyar sportvezetéstől is egyre több segítséget kapnak.
A nemzetközi nőnap alkalmából 6 pontban foglaltuk össze a magyar női labdarúgás történetét a kezdetektől napjainkig.
#1 Szegedi pionírokkal kezdődött minden
Az első magyar női futballcsapat, a Szegedi AC, 1912-ben alakult meg. A korabeli hölgyek meglehetősen kényelmetlennek tűnő viseletben hódoltak szenvedélyüknek. Számukra a megfelelő viselet „a piros trikó-ing, egy rakott kurta szoknya, alatta reformnadrág, hosszú harisnya, tompa orrú tornacipővel és egy fehér tornász-sapka” volt. Ennek ellenére a szegedit hamarosan követték a Miskolcon, Debrecenben és Szatmáron megalakult női futballcsapatok.
#2 A hetvenes évek a női futball aranykora
A hatvanas évekre érett be igazán a mozgalom, amikor korabeli nagyvállalati keretek közt sorra alakultak meg a női futball sportkörök. Nem kellett sokáig várni arra, hogy 1970-ben megalakuljon az első önálló női egyesület a Femina, melyet hamarosan több másik is követett. Egy évvel később rendezték meg az első magyar női válogatott mérkőzést, melyet a TV is élőben közvetített. Ekkor már több mint 900 női focistát regisztráltak.
#3 Nem ritkaság a profi női labdarúgó
Ma már, ha egy lány focizni szeretne, könnyen találhat csapatot a lakhelye közelében. Ez nagyban köszönhető a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fejlesztési programjának, melynek célja, hogy a focit ne csak férfiak játsszák magas szinten. Az elmúlt hét évben megháromszorozódott a női és leánycsapatok száma, 2017-ben 115 lánycsapat indult. Idén az érvényes versenyengedéllyel rendelkező női nagypályás labdarúgók száma elérte a 7431 főt. A női csapatok egyre-másra hozzák a szép eredményeket, pedig sokszor hátrányosabb helyzetből indulnak, mint a férfi csapatok. Az, hogy egy magyar női csapat kijusson egy világversenyre nem hagymázas álom, hanem már nagyon is reális cél.
#4 A magyar csajok kiemelkedőek
Azok a klubok, melyek időben hallották meg az új idők szavát már most nagy energiát fordítanak a női utánpótlás csapatok kinevelésére. Jakabfi Zsanett a Bundesliga kiemelkedő, BL-győztes játékosa, Szász Kitti pedig a freestyle labdarúgás kétszeres világbajnoka. Tavaly Fenyvesi Evelin, a Fradi játékosa nyerte a Rangadó Gálán a legjobbnak járó elismerést. A most 22 éves játékos gyerekkora óta szenvedélyesen focizik. Tehetségének és az évek óta tartó kemény munkának köszönhetően ígéretes nemzetközi karrier előtt áll.
„Vidéken nőttem fel, édesapám és bátyám is focizott, így természetes volt, hogy én is beállok az utcában játszó gyerekek közé. A profi karrierem sok áldozattal jár, de ezekért bőven kárpótol az a sok élmény, siker és barátság, amit a focitól kaptam.” – mondja Evelin, aki az idei OTP Bozsik Bajnokok-program nyugati csapatának egyik kapitánya is. – „ Itt elsősorban a játék szeretete a fontos, ezért azokat is bátorítom, akik bizonytalanok a tudásukban. Biztos vagyok benne, hogy sokat fognak fejlődni és a válogatott focistákkal való találkozások életre szóló élményt jelentenek majd számukra.”
#5 Egy női focicsapat tagjának lenni remek társasági élmény is
Sok hölgy félve vág neki a focizásnak, mert tartanak a beszólásoktól és a furcsálló pillantásoktól. Pedig azoknak, akik unják a monoton konditermi edzéseket, viszont úgy szeretnék fizikai erőnlétüket intenzív edzéssel fejleszteni, hogy közben vidám társaság veszi őket körül, a csapatsport a megoldás. Ha teljesen elfogadott, hogy egy nő kézilabdázik vagy kosarazik, miért ne lehetne természetes az, hogy focizik is?
„Két nővéremmel együtt sportszerető családban nőttem fel és teljesen magától értetődő volt, hogy focizni kezdtem. A szüleim semmi furcsát nem találtak ebben és végig támogattak. Számomra mindig nagy öröm, ha lelkes gyerekeket látok a pályán és örülök, hogy egyre több lány is játssza ezt a szép játékot. A lelkesedés és a foci szeretete a lényeg.” – mondta Berkes Judit sportriporter, az OTP Bozsik Bajnokok-program keleti csapatának egyik kapitánya.
#6 Az OTP Bozsik Bajnokok-program kislányoknak is szól
A foci jellem-, és közösségformáló erejét felismerték a sportszervezők is, hiszen egyre-másra indulnak útjára az olyan kezdeményezések, mint az Ovi-Foci program, vagy a felső tagozatosokat megcélzó OTP Bozsik Bajnokok-program. Utóbbi különlegessége az, hogy nem kimondottan igazolt, egyesületnél futballozó jelentkezőket várnak, hanem igazi iskolai vagányokat, ügyesen cselező grundfocistákat, fiúknak is kötényt adó lányokat, vagy éppen csendes, de a pályán is bizonyítani akaró tanulókat. A tavaly elindított kezdeményezés lényege, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz a labdarúgást, méghozzá nem csak azokhoz, akik esetleg erre akarják építeni karrierjüket, hanem azokhoz is, akik csak egy alkalommal szeretnének ünnepelt sztárokká válni. Olyan általános iskolás, 10-14 éves diákokat keresnek, akiknek egy életre szóló élményt jelent együtt edzeni Juhász Rolanddal vagy éppen Gera Zoltánnal, miközben Hajdú B. István kommentálja kapura törésüket, hogy aztán ha minden jól alakul, több ezer szurkoló előtt vehessék át a nekik járó érmüket.
Ahogy az a kisfilmből is kiderül, a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend a program.
Az OTP Bozsik Bajnokok-programra a pedagógusok még 2018. március 11-ig nevezhezhetik tehetséges diákjaikat a www.bozsikbajnokok.hu oldalon.