Csendes visszafogottsággal jelent meg Tom Hanks első könyve tavaly év végén, a Különös karakterek. A kötet 17 novellát tartalmaz, melyekben egyetlen közös pont van: az írógép.
A kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas színész 2015-ben kezdte el papírra vetni novelláit, miközben egy percre sem állt le filmes munkáival és lényegében körbeutazta a világot forgatások miatt. (Ekkoriban járt nálunk is, a Dan Brown-könyv, az Infernó forgatása ürügyén.)
Bár az talán meglepő, hogy Hanks írásra adta a fejét, az már nem csoda, hogy a színész-író központi motívumként az írógépet választotta, mivel szenvedélyesen rajong az eszközökért. A Különös karakterek novellái egymástól teljesen függetlenül is értelmezhetőek és élvezhetőek, valamelyikben fontosabb szerephez jut az írógép, ám akad olyan történet is, melyben csak pár sort kap a régimódi szerkezet.
A könyvben található történetek térben is időben is különböző helyeken játszódnak, valamelyik egy második világháborús veterán karácsonyát rajzolja le, a másikból egy New Yorkba érkező menekült megpróbáltatásait olvashatjuk. Vannak persze olyan történetek is, melyekben Hanks szabad utat enged színészként átélt tapasztalatainak: egy sajtóúton lévő fiatal színész különleges kalandjáról és egy pályakezdő színésznő névválasztási nehézségéről is ír, az egyik novellát pedig forgatókönyvszerűen szerkesztette meg.
A könyv legnagyobb előnye egyben a gyengesége is: egymástól nagyon különböző, izgalmas történetek olvashatunk, minden novella egy teljesen más világba kalauzol minket. Ez kétségtelenül Hanks kifogyhatatlan írói kreativitását dicséri és arról is árulkodik, hogy hosszú időn át készülhetett a könyv megírására. Ugyanakkor pont emiatt a sokszínűség miatt olvasás közben olyan érzésünk támadhat, mintha a novelláskönyv 17 kis könyvecskéből állna, melyek szinte semennyire sem kapcsolódnak egymáshoz (ahogy írtam: némely a történetben az írógépet éppen, hogy megemlítik).
Szerencsére a könyv olvasása közben inkább pozitívumként, semmint negatívumként értékeltem ezt a változatosságot, az olvasó az egyik novella után egyből kedvet kap, hogy belekezdjen a következő.
Míg olvastam a könyvet, többször is felmerült bennem a kérdés, vajon kinek írhatta Tom Hanks a könyvet.
Nyilván, a legkézenfekvőbb válasz, hogy a Hanks-rajongók valószínűleg imádni fogják a könyvet, ahogy az írógép mániások, de a ’70-es ’80-as évek szerelmesei és a szívesen nosztalgiázásra hajlamosak is jó eséllyel csukják majd be elégedetten a könyvet az utolsó oldal elolvasása után.
A Különleges karakterek kedves, szívhez szóló történetei olyanok, mint a felnőtteknek szóló esti mesék, melyek olvasásánál jobb lezárását el sem tudnánk képzelni egy fárasztó napnak.
Tudod mit, Tom Hanks? Ha mostantól főállásban inkább a könyvírással foglalkoznál, áldásunk rá!