Kezdetét vette a Design Hét: Átadták a Magyar Formatervezési és a Design Management díjakat

Október 6-án a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadási ünnepségével hivatalosan is kezdetét veszi a 2017-es Design Hét Budapest rendezvénysorozat, mely 150 programmal mutatja be a design magyarországi eredményeit és a társadalomban betöltött egyre jelentősebb szerepét. 

A Design Hét Budapest hagyományosan a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadásával veszi hivatalosan kezdetét, amikor díjazzák a hazai design legjobb produktumait.

A Magyar Formatervezési Díj, azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a hazai designerek munkájának értékére és kiemelkedő színvonalára, napjainkban pedig fontos, hogy rámutasson a designban rejlő potenciálra, amely a jövőben még inkább előtérbe kerül majd.

2017-ben négy kategóriában tíz projektet díjazott a szakmai bírálóbizottság Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem intézetigazgató docensének elnöklésével.

A díjazott pályaművekben közös, hogy innovatívak, kifejezetten piacképesek, valamint magas szintű hozzáadott értékkel rendelkeznek és nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket.

Termék kategóriában díjat kapott az XBODY ACTIWAVE vezeték nélküli okos fitneszeszköz, melyet a Maform design stúdió készített egy már létező, piaci alapon is sikeres, az edzéshez elektromos impulzusokat használó rendszer kiegészítőjeként. Az innovatív eszköz feleslegessé teszi az edzéshez eddig használt kábeleket, sokkal szabadabb edzésélményt nyújtva és mint tárgy is figyelemreméltó.

Szintén termék kategóriában ismerte el a bírálóbizottság Pápai Lilla összetett filozófiai háttérrel készült ruhakollekcióját, a Wyhoys 2017/2018 Őszi-téli kollekciót, mely olyan kritikus problémákra reflektál, mint a környezetszennyezés, vagy a fast-fashion okozta munkaerő- kizsákmányolás. A minták a víz és az olaj keveredésére, ezáltal pedig az ökológiai katasztrófákra emlékeztetnek. Konceptuális jellege mellett a Wyhoys egy kifejezetten hordható kollekció.

A terv kategória erősségét mutatja, hogy a kategóriában szintén két díjazott született. Fabricius-Nagy Emese a tervezője az Iora személyre szabható táskakollekciónak, ami okos felépítése mellett formai igényességével győzte meg a bírálóbizottságot. A méhsejt alakú részekből álló táskát, tulajdonosa kedvének és szükségletének megfelelően alakíthatja, így érzelmi kötődést hozva létre a tárggyal.

A Shoka egy okos, multifunkcionális kerékpáros kiegészítő, ami kifejezetten a városi bicikliseknek készült. Lámpa, útvonal követő, csengő és lopásgátló egyszerre egy szép formájú és igényes megjelenésű, apró tárgyban, melyet egy applikáció irányít. Szintén a Maform design stúdió terve.

A díj vizuális Kommunikáció kategóriájában megosztott díjazás született. A Reform500 köztéri installáció Szabó Levente és Polgárdi Ákos munkája a Kálvin téren, melynek köszönhetően a járókelők útjuk során találkozhatnak a reformációhoz kapcsolódó legfontosabb gondolatokkal a talpuk alatt, járólapokon. A térinstallációt egy interaktív virtuális felület egészíti ki, melynek igényes, felhasználóbarát felülete segít a reformáció megismerésében.

Balla Dóra megosztott díjjal elismert munkája szintén egy jubileumra készült. A HV_100 projekt a de Stijl egyik vezető alakjának, Huszár Vilmos munkásságának állít emléket egy könyv formájában, ami a tervező által konstruált több mint száz betűtípust mutat be, melyek Huszár Vilmos plakáttervein alapulnak. A nagyívű vállalkozás két évig készült és a tervezőgrafika valamint a képzőművészet határmezsgyéjén mozog.

A diák kategória díjazottjai gyakran olyan projektek, amik holisztikus szemléletükkel, rendszerelvű megoldásukkal hívják fel magukra figyelmet. Idén ilyen volt Vas Ádám, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem hallgatójának Vital nevű alga technológiás beltéri legszűrője is. A koncepció a NASA kutatásait felhasználva készült és szellemes megoldásokkal reagál a technikai kihívásokra.

A Perceptual Thinkers 2018 tavaszi-nyári kollekciója az autizmus egyre több embert érintő problémájára hívja fel a figyelmet egy ruhakollekción keresztül. A kollekció az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját nyerte el. A különleges, taktilis anyagok, elbújást, ölelést idéző megoldások segítenek az autizmussal élők különleges percepciójának megélésében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíjával Orr Péter, Tactilis nevű készségfejlesztő játékát ismerték el. A társasjáték inkluzív design szemlélettel készült, megosztva a közös játék örömét vakok és látók között.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa 2017-ben Lévay Ariel Aurora nevű asztala. A tömörfa és fém asztal feltűnően légies formájával, szép anyaghasználatával és különleges láb megoldásával nyerte el a bírálóbizottság figyelmét. Könnyen szétszerelhető és kis méretű, ezáltal megfelel az urbánus felhasználók elvárásainak.

A Magyar Formatervezési Díjjal egy időben ítéli oda a Magyar Formatervezési Tanács által felkért bíráló bizottság a Design Management Díjat is, ami olyan gazdasági szervezeteket ismer el, akik példaértékűen és stratégiai értelemben használják a designt. A díj fontos célja, hogy követendő példaként emelje ki a designtudatos cégeket és megossza a már bevált jó gyakorlatokat. A díjazott mellett további négy kiemelkedő szervezet is oklevélben részesül. Az őket bemutató kiállítás is látható az Artus Stúdióban.

Idén a Design Management Díjat a Szilvio Kft. – HAMERLI / 1861 Kesztyűmanufaktúra nyerte el. Az átgondolt design stratégia nem csupán a termékek szintjén jelenik meg, hanem a teljes márkát végigkíséri. A pécsi Zsolnay Negyedben található látványmanufaktúra arculatával, online és offline megjelenéseiben következetesen használja a designban rejlő versenypotenciált.

A design átfogó, példaértékű használatáért oklevélben részesültek: Kreinbacher Birtok, MAACRAFT- Miskolci Autista Alapítvány, a Félegyházi Pékség és a Medence Csoport Kft.

A Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj díjazottjainak kiállítása, valamint a START – Elemi Design és a Danish Design Awards kiállítások október 7. és november 5. között, hétfő kivételével minden nap 12.00 – 18.00 óráig az Artus Stúdióban (Bp, XI. kerület, Sztregova utca 7.).