10 szakma a jövőből

Tudta, hogy a legtöbb startupnál van boldogság menedzser, aki a dolgozók jókedvéért felel? Kíváncsi arra, hogy vállalkozóként szüksége van-e chatbotosra? Mit csinál egy Growth Hacker? Az április 20-21-én megrendezésre kerülő Startup Safary szervezői 10 szakmát gyűjtöttek össze, amelyek az innovatív vállalkozásoknál már léteznek, és hamarosan más cégeknél is elterjedhetnek.

Közel 200 cég irodája nyílik meg diákok, álláskeresők, váltásra kész szakemberek, szülők és az innovációra kíváncsiak előtt a Startup Safary nevet viselő rendezvény keretében a főváros különböző pontjain. A fesztiválon a kilátogatók élőben is találkozhatnak azokkal, akik a modern vállalkozásokban ezeket a pozíciókat töltik be. Melyek is ezek?

Mood Manager / Happiness Manager

Ebben a pozícióban csak azzal kell foglalkozni, hogy a cégnél mindenki jól érezze magát. Tulajdonképpen speciális HR-es ő, akinek munkája nem csak abban merül ki, hogy évente kétszer megszervezi a csapatépítő tréningeket. A Google keresőóriásnál olyan szinten foglalkoznak a „jóltartással”, hogy a mood menedzser egyenesen azt üzeni a dolgozóknak: „Ne menj haza, itt mindened megvan, rendelünk neked vacsorát, megágyazunk, csak dolgozz tovább.”

Szüksége van rá a cégének? Nem is gondolnánk, de szinte minden hazai startup alkalmaz ilyen embert. Most, hogy egyre nehezebb munkaerőt találni és egyre nagyobb a fizetési verseny is, nagyon fontossá válhat ez a pozíció az alkalmazottak megtartásában.

Hogyan lehetek…? Egyelőre nincs Mood Manager képzés vagy szak. Az ilyen pozíciókra igazi energiabombákat keresnek, akik mindig tudnak mosolyogni és kreatívan állnak a problémákhoz. Ne gondoljuk, hogy ez egy álommeló: kevés olyan ember van, akinek az év minden napján félig tele van a pohár és bármikor képes a búvalbélelt kollégákat felvidítani.

User Experience – Felhasználói élménytervező

Ő az, aki egy – a vezetőknek és a marketingeseknek már nagyon tetsző – honlap indulása előtt elmondja, miért nem az fog hatékonyan működni. Persze nem ilyen egyszerű, de ő elemzi a weboldalt vagy az online áruházat és megmondja, hol legyen a menüsor, mi legyen az elnevezése a pontoknak (például rólunk vagy a cégről). Mindezt egy fókuszcsoporttal is megvizsgálja, hogy az is kiderüljön a „vásárlás” gomb kék vagy zöld legyen.

Szüksége van rá a cégében? Reklám- és médiaügynökségeknek nélkülözhetetlen, de egy forgalmasabb webshop üzemeltetésénél is érdemes alkalmazni „uexeket”, mert mindig lehet csiszolni, fejleszteni az oldalon.

Hogyan lehetek…? Ez a feladatkör komplex embert kíván. Marketinges tapasztalat, üzleti érzék és programozói tudás is szükséges hozzá.

Adatelemző

Talán az egyik legfontosabb pozíció a mai vállalkozások számára. Heal Edina, a Google Magyarország vezetője úgy fogalmazott: „Ma már a kereskedőknek nem kell kitalálnia mire vágynak a vevők, online viselkedésük alapján elárulnak mindent, csak ki kell őket szolgálni.” A nagy datahalmazt azonban valakinek rendszereznie kell, és éppen ezért van szükség adatelemzőre. Ám nem csak a kereskedőknek fontos ez a pozíció: egy gyártó cégnél meg tudja jósolni, melyik gép fog meghibásodni.

Szüksége van rá a cégében? Igen. Mindenképpen.

Hogyan lehetek…? Az adott iparág ismerete szükséges, de ezt akár menet közben is meg lehet tanulni. Szeretnie kell a matematikát és a hosszú, időigényes kutatómunkát valamint nem árt, ha a rend és rendszer-szeretete vetekszik Sheldon Cooperével az Agymenők sorozatból.

Chatbotos

Ha érezték már úgy, hogy egy meglátogatott honlap felugró ablaka valóban megszólította önöket és releváns válaszokat adott a feltett kérdéseikre szinte azonnal, akkor jól dolgozott a chatbotos. Ő az, aki az emberi interakciókat modellezi, hogy ön meg se érezze: percek óta egy robottal beszélget.

Szüksége van rá a cégében Ha a működéséhez szükséges ügyfélszolgálat fenntartása és célja, hogy minél kevesebb munkája legyen, de a vevőkkel a kapcsolattartás mégis gördülékeny maradjon, akkor mindenképpen.

Hogyan lehetek…? Ez egy nagyon új, folyamatosan változó terület, mely egy analitikus gondolkodással és némi fejlesztői háttérrel bíró nyelvész számára ideális lehet.

Community Manager

Sales és ami mögötte van. Egy cég community menedzsere mindenre figyel, kapcsolati hálót épít, folyamatosan ismerkedik és a háttérből irányítja a vállalat dolgait. Ha kell, eladja a terméket, ha kell, befektetőt keres a cégének, valahol az ügyvezető és a sales keveréke. Kicsit a társaság bohóca, de gyorsan és önállóan tud döntéseket hozni. A Startup Safary sztárvendége Chris McCann kiváló példa, hogyan is kell ezt csinálni.

Szüksége van rá a cégében? Ilyen feladatokat ellátó alkalmazottak szinte minden vállalkozásban vannak, mostantól érdemes erre a munkára egy külön embert kinevezni.

Hogyan lehetek…? Ha jó értékesítő, kap egy kis plusz teret és döntéshozói jogkört automatikusan azzá válhat. A titok itt a „válik” szóban keresendő, mert nem tud munka nélkül commenedzser lenni. Sok melóval fel kell építeni a kapcsolati hálóját és akkor számos cégnek értéke lesz.

Growth Hacker

Ő a kispénzű, nagy potenciállal bíró vállalkozások marketingese. Csodát kell művelnie, de mindezt kis költségvetésből. Ismeri a képviselt brand értékét és érti a célközönséget. Az online világ minden területén profi.

Szüksége van rá a cégében? Igen, ha költenie kell marketingre, de nincs elég pénze rá.

Hogyan lehetek…?  Nem hálás pozíció. Gyakorlatilag rajta múlik a cég sorsa, de nem kap elegendő pénzt a tervei megvalósításához. Ha marketingesként szereti a kihívásokat és az online tér minden olcsó, de hatékony fortélyát ismeri, akkor ez az ön álommunkája.

Social Influencer

Még most is divat, hogy a cégek leszerződtetnek egy híres színésznőt vagy celebet, hogy a márkájuk arca legyen. Tulajdonképpen ilyen Social Influencer is, csak itt a felület nem a tévé, hanem az Instagram vagy éppen a Youtube. Olyan megmondóember, akire hallgat a saját közössége, kikezdhetetlen és valójában néha content marketinget csinál. A lényeg, hogy a rajongói nem is veszik észre, hogy éppen reklámoz.

Szüksége van rá a cégében? Ha sikerül olyan „befolyásolót” találnia, aki rajong a termékéért, sokkal olcsóbb, mint felkérni egy félig elhasznált celebet. Egy érdekes példája ennek a Red Bull. Az energiaital gyártó extrém sportolókat támogat, akiknek nagyon komoly rajongóbázisa van.

Hogyan lehetek…?  Először a saját márkádat kell felépítenie, egy különleges insta oldallal, vagy egy videó csatornával és meg kell alapoznia a közönségét.

ASO

Ő a mobilappok Growt Hackere. Az alkalmazások bűvésze, aki megmondja, mikor kerüljön ki a storeba a termék, milyen hirdetésekkel kell azt támogatni és hogyan lehet az adott applikációt felfuttatni.

Szüksége van rá a cégében? Ha natív mobilapp van a terméke mögött, akkor mindenképpen.

Hogyan lehetek…?  Mindaz a tudás, amit már a Growth Hackernél leírtunk, csak itt kifejezetten az alkalmazások területén kell profivá válnia.

Innovációs menedzser

Nagyvállalatok alkalmaznak ilyen embereket, de éppen a méretükből adódóan nem tudnak elég hatékonyan működni, nem tudnak valóban innoválni. Az innovációs menedzser nem jós, nem feltétlenül kell a jövőbe látnia, néha csak válságmenedzserként elmondja a vezetőknek, hogy a szervezet miért nem működik jól és hogyan kellene változtatni rajta.

Szüksége van rá a cégében? Ha régóta megrekedt egy szinten a vállalkozása és nem tud egyről a kettőre lépni, akkor mindenképpen kell ilyen ember a cégedbe.

Hogyan lehetek…?  Nem árt egy kis vállalkozói, döntéshozói tapasztalat. Mindamellett túlfejlett soft skillek (puha, személyes képességek) kellenek a munkához: legyen kritikus, rugalmas és tárgyalóképes.

Y generációs mindenes

Ez a bónusz pozíció, ugyanis az y generáció (ők az 1980-1996 között születettek) tagjai sokszor azt érzik, hogy nem férnek be sehova, nem tudnak egy konkrét munkakört ellátni, nem tudnak egyetlen feladatra koncentrálni sokáig és nem értik, miért nem tudnak beilleszkedni egyetlen cégbe sem. Ezeket egy cégvezető hibaként is elkönyvelheti, viszont kicsit szabadabb munkakörrel előjönnek a generáció értékei: a gyors reakció és problémamegoldás, döntésképesség, kritikus gondolkodás a szabálykövetés helyett. Egy ilyen típusú munkavállaló nagy érték lehet, ha jól „használja ki” a cégvezető és nem akarja mindenképpen valamilyen skatulyába dugni.