Interjú Budapest hivatásos rajzolóművészével
Szoboszlay András képei igazi kis időkapszulák, melyek hamisítatlan budapesti hangulatot idéznek.
Gyenis-Sutus Dolli Szoboszlay András képei igazi kis időkapszulák, melyek hamisítatlan budapesti hangulatot idéznek.
Nem unatkozott 2018-ban a Nagy-Szín-Pad! tavalyi győztese: a Lóci játszik a tehetségmutató óta egyre
Krajnyik Cinti A Hello Wood 2010-ben egy művészeti táborként indult, mára azonban egy nemzetközi alkotócsoporttá
Szerencsi Évi A Perfetti Sconosciuti (2016) című olasz film hazai változata, a BÚÉK szilveszter éjjelén játszódik,
Tegdes Péter Amikor kiskorában megkérdezték, mi szeretne lenni, gondolkodás nélkül rávágta: „emberorvos”. Kalászi
Tegdes Péter Írói példaképe Hemingway, de imádja Kunderát és Kafkát is, mindig az írással akarta megkeresni a
Pár éve még csak egy kollégiumi szobában zenélt közösen Szabó Ádám és Katona Tamás, mára pedig 4
Tegdes Péter A Balatoni Kört azok a Balaton-környéki borászok és vendéglátásban dolgozók hozták létre, akik
Tegdes Péter A karácsony közeledtével egy kicsit talán mindannyian nagyobb hajlandósággal támogatjuk a