Nemzetközi π-nap

Larry Shaw fizikusprofesszor (másnéven a Pi-hercege) ötlete volt még 1988-ban, hogy milyen jó lenne a sok világnap mellé egy matekos tematikájú nemzetközi „ünnepnap” is – erre pedig nincs is alkalmasabb dátum, mint március 14., azaz 3.14. Hiszen nem csak a matematika leghíresebb számához, a pi-hez köthető, de Albert Einstein születésnapjához is! Na de lássuk, milyen egyéb érdekességek fűződnek még ehhez a transzcendens számhoz!


A pi szorosan köthető Ludolph van Ceulen nevéhez is, aki egész életét tette fel  pontos meghatározására. A végtelen szám a kör kerületének és átmérőjének állandó hányadosa.

De mióta pi a pi? 1761-ben Johann Heinrich Lambert svájci matematikus bizonyította be, hogy a pi irracionális szám. Jelölését 1739-ben Leonhard Euler vezette be William Jones nyomán.

Az egymilliomodik tizedes jegyet 1973-ban állapították meg, de Shigeru Kondu 2011-ben 371 nap után a tízmilliárdik számjegyig is eljutott – azóta messzebb tartunk, de már eme érték kiolvasása is 158 ezer évet venne igénybe.

A pi értékével már az ókorban is foglalkoztak, az egyiptomiak 3,16-ra becsülték, míg a perzsák a 15-ik században már 16 tizedes jegyig számították ki.


A pi első egymillió számjegyében az „5” fordul elő a leggyakrabban – 100.359 alkalommal.

A pi eddig ismert értékét digitálisan tárolni is nagy kihívás, Lu Chao viszont rekordot döntött azzal, hogy 24 óra 4 perc alatt a 67890-ik tizedes jegyig sorolta fel a számsort.

Az angol Daniel Tammet elmondása szerint a pi első 22 514 számjegyét csupán két alatt tanulta meg. Tudását az Oxford egyetemen bizonyította.

1937 óta a párizsi Palais de la Découverte egyik termének mennyezetét a pi számaival díszítik – 1949-ig rosszul. Az 528-ik tizedes jegyet ugyanis elvétették és csak később javították ki.



A pi világnapját 2013 óta ünnepeljük, előtte először 2009-ben ismerte el nemzeti napként az USA.

Nem csak a március 14-én emlékeznek meg világszerte a matematika legtöbbek által ismert számáról, hanem július 22-én is. Hogy miért? Mivel a pi legegyszerűbb, nagyjából értékét megközelítő hányadosa a 22/7.