Könnyű, „mindenmentes” nyári desszert: Kókusztejes rizspuding gyümölcsökkel és pirított kókusszal
Kislányként mindig a pudingot és a fagyit szerettem volna valahogy összekombinálni, de azt hiszem,
Kislányként mindig a pudingot és a fagyit szerettem volna valahogy összekombinálni, de azt hiszem,
Talán már volt róla szó, hogy a tejtermékek milyen jót tesznek a húsoknak, főleg a kefir, és a
Köztudott, és sokat ismételt tény, hogy egyre kevesebbet olvasunk. Főként, ha könyvekre, nem pedig a
Nyár nem létezhet lecsó nélkül, amit ahány ház, annyi szokás módjára ezerképpen készíthetünk. Én
Július 11-e és 17-e között ismét megrendezik az év egyik legbulisabb fesztiválját, az EFOTT-ot,
Annyi jobbnál jobb hely nyílik Budapesten nap mint nap, hogy könnyű elveszni a vendéglátóhelyek
Semmi vész, ha már bezárt a közeli kisbolt, és mindenképp ropogtatnátok némi chips-et az esti film
Isteni finom, gazdag ízvilágú sós sütemény, ami szinte eteti magát egy-egy pohár bor mellé. A
Végéhez közeledik a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújítása, az új kiállító- és