Manapság már nehéz elképzelni a decembert fényárban úszó adventi vásárok, fülbemászó karácsonyi slágerek és ajándékok tömkelege nélkül, ezeknek a szokásoknak a kialakulása pedig egészen a századfordulóig nyúlik vissza. Időutazásra invitálunk titeket, amely során megtudhatjátok, hogyan telt a karácsony a boldog békeidőkben.
A karácsonyfa-állítás hagyománya
Manapság már el sem tudnánk képzelni a karácsonyt a fényfüzérekkel és díszekkel tarkított karácsonyfa nélkül, azonban ez egészen a 19. század elejéig nem volt az ünnepi időszak része. Podmaniczky Frigyes báró feljegyzései alapján az első karácsonyfát Pest-Budán az ő drezdai származású édesanyja állította fel az 1820-as évek végén, de természetesen ezt az állítást lehetetlen alátámasztani, hiszen sok más arisztokrata család is rendelkezik hasonló történettel. Egy biztos: a karácsonyfa felállítása és feldíszítése német vidékről jött, és itthon is először a németek lakta területeken terjedt el.
Szélesebb körben az 1800-as évek közepe felé terjedt el ez a hagyomány az ország azon részein, ahol könnyen hozzá lehetett jutni a tűlevelű örökzöldekhez, hiszen például az Alföldre csak pár évvel később, a vasúti közlekedés kiépítése után jutott el.
Az 1800-as évek végére már óriási népszerűségnek örvendett a fővárosban a karácsonyfa-állítás, amihez a fát kezdetben csakis a Duna-parton lehetett beszerezni, sőt, ha a folyó befagyott, felszórták fűrészporral, és a jégen is árulták. Évekkel később, ahogy a szokás egyre inkább gyökeret vert, az eladók áttelepültek a Vámház téri Vásárcsarnok elé.
Azzal, hogy az ünnep a templomból áthelyeződött az otthonokba, a 19. század végére a karácsony egyre inkább eltávolodott vallási mivoltától, és egyre többen kezdték el emlegetni a szeretet és a család ünnepeként.
Móricz Zsigmond a következőképpen emlékezett vissza az 1880-as évekre:
„[…] a Nagyalföldön nem volt fenyőfa: mikor a feleségem [már Budapesten] karácsonyfát állított a legelső karácsonyon, édesanyám azt hitte, meg kell halnia. Elszédült; rohamot kapott, és ecetes vízzel kellett a szívét s a homlokát mosogatni. Hogy az ő fia behódolt a bálványimádó pogányoknak.”
Babák, könyvek és fényes katonák
Az ünnep menete rengeteg mindenben hasonlított a mai szokásokhoz, hiszen már a századfordulón is nagy lelkesedéssel írták meg a gyermekek karácsonyi kívánságaikat december elején, majd 24-én este, a csengettyű megszólalása után kapták meg az ajándékokat.
A „Budapest vőlegényeként” is elhíresült Podmaniczky báró az Egy régi gavallér emlékei című kiadványban a következő emlékeket jegyezte fel:
„A gyermekeknek, amennyiben koruk által arra képesítve voltak, már december első napjaiban egy jegyzéket kellett készíteni azon tárgyakról, melyeket karácsonyi ajándékul elnyerni óhajtottak. Ha azok valamelyikén haszontalanságok és múló játékszerek voltak följegyezve, az szüleink részéről visszadobatott, s ilyenkor újat kellett fogalmaznunk.
Elérkezvén karácsony napja, ebéd után öt órakor megkezdődött az ünnepély éspedig a következő sorrendben. Pont öt órakor megjelent az összes cselédség. A teremben néma, ünnepélyes csend honolt. A családfő mint valódi pater domus [a ház atyja] mindegyikének kézbesített egy-egy karácsonyi ajándékot, szeretetteljes hangon buzdítá őket további hűségre, jó magaviseletre és végezetül szelíd, jóságteli szavakban kifejezte azon óhajtását, hogy a jövő évet is házunkban töltsék, mire a cselédek meghatottan távoztak.”
Az ajándékokat természetesen minden család a pénztárcájához mérten szerezte be, a leggyakrabban gazdára lelő tárgyak a beszélő babák, a fényes katonák és a repülő angyalkadíszek voltak, de természetesen gyakran új csizma, ünneplő ruha vagy finom nyalánkságok is sorakoztak a fa alatt. Gyakori ajándékok lettek a táblás játékok és kártyák is, amiknek köszönhetően meg is volt a család közös programja az ünnepnapokon.
Szintén ekkor terjedt el a könyvajándékozás is, hiszen a kiadók hamar felfedezték az ünnepben rejlő lehetőséget, és már a novemberi újsághirdetésekben közzétették, hogy milyen mesekönyvek és ifjúsági regények lesznek elérhetőek, akár postai rendeléssel is. A felnőttek sem maradtak könyv nélkül: a nagy klasszikusok minden évben ünnepi borítót kaptak, amiket díszítettségük szerint különböző árban lehetett megvenni.
A jómódú családok fája alatt sok esetben nagyon értékes ajándékok is helyet kaptak, a karácsony kitűnő alkalomnak ígérkezett egy új falióra, ékszer, vagy kézimunkához szükséges különleges alapanyag beszerzésére is.
Zenék, szaloncukrok és képeslapok
Mára már megszoktuk, hogy novembertől minden boltban karácsonyi slágerek szólnak, amelyek listája évente bővül, de a 19. században csupán egy dal hódított: a máig rendszeresen feldolgozott és előadott Csendes éj, szentséges éj kezdetű templomi ének. A dal a történetek szerint 1818-ban csendült fel először a Salzburg közelében lévő Oberndorf templomában, szerzője pedig egy helyi tanító volt, aki mellékállásban a miséken orgonált.
Egy másik, mára már elengedhetetlen ünnepi kiegészítő, a szaloncukor hazai gyártása és elterjedése is a boldog békeidők vívmánya: Magyarországon az első, még egyszerű fondantból készült szaloncukrokat Stühmer Frigyes kezdte gyártani az 1870-80-as években.
A képeslapok küldése sem maradhatott el december során: számos, ötletesen és végtelenül hangulatosan illusztrált üdvözlőkártya is nagy mennyiségben cserélt gazdát karácsonykor és az új év kezdetén is.
Ünnepi vásári forgatag és jótékonykodás
Bár a karácsony elüzletiesedése későbbre tehető, az ügyes kereskedők már a 20. század elején kihasználták az ünnepben rejlő potenciált, hiszen az 1900-as évek elejétől már fenyőfákat, díszfigurákat és sült gesztenyét áruló bódék lepték el a Vámház teret, az eseményt pedig óriási sürgés-forgás kísérte.
Az utánozhatatlan hangulatú vásárról természetesen a korabeli sajtó is beszámolt, a Vasárnapi Ujság 1908-as karácsonyi számában a következőket lehetett olvasni:
„Nincs olyan víg vásár egy is a világon, mint a karácsoni vásár. Ennek a vígsága egészen másnemű, zajtalanabb, szelídebb, családiasabb, majdnem azt mondom: szentebb. Itt muzsikaszó nincs, pecsenyés-sátor, meg lacikonyha sincs, sarkantyú-pengés meg héjje-hujja sincs, részeg ember sem találkozik, – mégis minden arc mosolyog, minden szem ragyog, minden ajk cseveg vidám jó kedvében… Azért a legvígabb vásár a világon a karácsoni, mert itt nem testi dolgokat, szükségleteket, házi holmit, vagy effélét, hanem tiszta örömet vásárol magának minden ember, a legszegényebb is. Az utcaseprő gyermeke ökölnyi karácsonfájának s a rajta függő egy pár diónak, aranyfüstös papírburkában és rongyból készített kis babácskájának éppen úgy örvend, mint a gróf úrficska és kisasszonyka mesterséges és drága játékai s csecsebecséi nagy halmazának.”
Kíváncsiak vagytok, hogyan változott az ünnep a további években? Olvassátok el korábbi cikkünket:
FunzineNyitókép: Haui Balázs / Fortepan