Kevés azon fényképészek száma, akiknek Klösz György gyűjteményéhez mérhetően sok képe maradt volna az utókorra. 60 ezer felvétel, 400 üvegnegatív, 4000 kópia, amelyek közül több, mint 1200 fénykép csak Budapestről készült. A XIX. század egyik – ha nem a leghíresebb – fotósa a városfényképészet úttörőjeként járta Budapest utcáit egykoron, s 40 éven keresztül dokumentálta, ahogyan az idén 150 éves főváros újjászületik és átalakul.
A Németországból jött gyógyszerész
1844-ben, a németországi Darmstadtban látta meg a napvilágot az akkor még Georg Kloess-nak nevezett fényképész, aki sok pályatársához hasonlóan először gyógyszerészként kezdett el tevékenykedni. Fényképészetet csupán néhány évig tanult Bécsben, majd 23 évesen költözött Budapestre, ahol két társával együtt a mai Petőfi Sándor és Régiposta utca sarkán megnyitotta az első műtermét.
A belvárosi „fényírdát” ekkor portréfotózás céljából alakította ki, s kisvártatva a kor egyik legjelesebb portréfényképésze lett. Klösz sorra készítette a fotókat a kor híres embereiről, színészeiről, művészeiről, államférfiairól, költőiről és tudósairól egyaránt. A több, mint 10 ezer darabból álló portrégyűjteményében pedig Klapka György, Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály arca is feltűnt.
Ebben az időben azonban jó néhány kortársa igen nagy konkurenciát jelentett számára, így hát új vizekre evezett Klösz, az üzlete felvirágoztatása érdekében. 1870-től több, mint 1200 képet lőtt Budapest átalakulásáról, s vált a századfordulóra a város első számú fényképészévé.
Lovasszekérről gyűjtötte az emlékeket
A profilváltást nemcsak Klösz szorgalmazta, hisz a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ezekben az években kereste meg a fényképészt, hogy segítsen megörökíteni, miképp válik az 1873-ban egyesült főváros lépésről lépésre egy modern világvárossá.
Klösz pedig lovasszekérrel járta a főváros utcáit, és olykor annak tetejéről, 4–5 méter magasból kapta lencsevégre a város mára átépített vagy akár bombák martalékává vált pontjait. E napjainkban szokatlan mutatvány magyarázata a XIX. században használt, nedves kollódiumos eljáráshoz vezethető vissza. Ugyanis a monarchia idején használt fotográfiai technikához egy fényképésznek vegyszerekre, üveglapokra, tálakra, vízre és sötétkamrára volt szüksége, amelyeket Klösz a 15–25 kilogrammos állványra felszerelt fényképezőgépe mellett vitt egyik helyről a másikra.
A mozgó műteremkocsijából készített fotóinak első sorozata 1873-ban jelent meg, de az elkövetkezendő években is sorra kapta a megbízásokat a fővárostól, sőt például a Siemens & Halske és a Ganz Járműgyártól is. Így hát munkái végigkövették az Andrássy út és a Nagykörút kiépítését, az Országház, a Várnegyed, a hidak, a rakpart, a Nyugati pályaudvar, a Városliget és a Margitsziget létrejöttét, a kontinens első földalatti vasútjának megszületését, valamint a villamosközlekedés és a telefonhálózat kiépülését is.
Budapest kevésbé ismert arcát is megörökítette
A megannyi reprezentatív tér megörökítésén túl Budapest kevésbé ismert arcát, a külváros gyárépületeit, malmokat, szerelőcsarnokok építkezéseit is megörökítette. Emellett neki köszönhetjük, hogy a templomok, paloták, kávéházak, szállodák, iskolák, fürdők és áruházak belső tereinek, illetve a lakóházak belső udvarainak XIX. századi mivoltát ma is ismerhetjük.
De fényképei egyaránt mesélnek a főváros nyüzsgő életének nem mindennapi pillanatairól. Ugyanis Klösz dokumentálta az Ördögárok-patak árvízének pusztításait és a tabáni áradást, illetve Kossuth Lajos temetéséről, Ferenc József koronázásnak 25 éves jubileumi ünnepségéről vagy épp II. Vilmos császár budapesti látogatásáról is tudósított. A sajtó pedig előszeretettel használta fel fotóit, így például a Vasárnapi Újságban sorra jelentek meg alkotásai.
A főváros rohamosan változó arca mellett a vidék szépségei is jelentős ihletforrást és inspirációt jelentettek számára. Ennek köszönhetően készült el az 1900-as párizsi világkiállításon bronzérmet nyert fényképsorozata, amelynek darabjai a XIX. századi vidéki kastélyok, kúriák, várak életébe engednek bepillantást.
Hatalmas vagyonra és elismerésre tett szert
Klösz Györgyöt a sors egy jó üzletember vénájával is megáldotta: felismerte a fotózásban rejlő lehetőségeket, alázatosan dolgozott, illetve plakátokon és újságokban rendszeresen hirdette szolgáltatásait. A sikerre vitt vállalkozásával pedig hatalmas vagyonra tett szert, majd az évek során folyamatosan bővítette fotósbirodalmát.
A sarki „fényírdájából” 1872-ben költözött el először, a Ferenciek Bazárjába. Itt a Nemzeti Múzeum gyűjteményének legérdekesebb 300 darabjáról készített képeinek másolata mellett eredeti toll- és krétarajzokat, fény- és kőnyomatokat, rézmetszeteket árult, illetve egy idegenforgalmi folyóiratot is kiadott. És ez volt az a műterem is, ahová Ferenc József ellátogatott, hogy szemügyre vegye Klösz 1873-as bécsi kiállításon készített fotóit.
A századforduló felé közeledve egyre nagyobb figyelmet áldozott sokszorosítóiparra a híres-neves fényképész, aminek eredményeképp cége minél inkább egy nyomdaipari üzemmé vált. Ezzel egy időben építette fel a Városligeti fasoron a pompás villáját és műtermét, valamint egy nyomdaként használt 800 négyzetméteres épületet. A városban először az ő műtermében működött lift, a nyomdában pedig 40 munkás dolgozott a tervrajzok, térképek készítésén és különböző litográfiai munkálatokon.
Klösz készítette el a jubileumi koronázás bevonulásainak helyszínrajzát, de az ő nevéhez köthetjük például az Andrássy utat 1:100 léptékben leképező panorámasorozatot is. Mindezek mellett pedig folyamatosan tanult, így az elsők között kezdte el használni a szárazlemez-technikát, amely nagyban leegyszerűsítette a fényképész munkáját. Nyomdai tevékenységein felül megalapította a Magyar Fényképészek Egyletét, valamint alelnökként is tevékenykedett a Magyar Fényképészek Országos Szövetségében.
A XIX. század vége felé Klösz sorra halmozta a világkiállítások elismeréseit, valamint a császári és királyi udvari fényképész kitüntető címet is neki ítélték oda.
Klösz György 40 éven keresztül fotózta Budapestet. Az 1906-os visszavonulását követően fia, Pál vette kezébe a céget, amely a II. világháborút is túlélte, ámbár az államosítást nem úszta meg. Offset Nyomda néven működött tovább, s a háborúban számtalan plakátot terveztek, sokszorosítottak állami megbízásra. Budapest fényképésze, aki nélkül ma nem ismerhetnénk a korabeli fővárost végül 1913-ban hunyt el.