Bódító Budapest: 5 illatos kert és buja oázis a fővárosban

Nincs kellemesebb tavaszi program, mint andalogni az ébredező természetben, amihez nem feltétlen kell elhagyni nyüzsgő lakhelyünk határát, hiszen elvonulhatunk a főváros zaja elől Budapest lenyűgöző parkjaiban is.

ELTE Füvészkert

Budapest első és egyben legkedveltebb zöldterülete egyértelműen a VIII. kerületben található ELTE Füvészkert. A vadregényes kert itthon azután lett igazán népszerű, hogy Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényében a vörösingesek bázisának helyszínéül választotta. A 12 ezer növényfajt számláló kertben havonta szerveznek tematikus sétákat és botanikus programokat a látogatók számára, ami alól az április sem képez kivételt. Két hétvégén is megrendezik a Sakura ünnepet, amely során megcsodálhatjuk a mesés japán cseresznyefák virágzását, valamint a Föld napja alkalmából iskolai csoportokat várnak egész napos foglalkozásokkal.

1083 Budapest, Illés utca 25. | Weboldal

Fotó: Demeter Károly/ELTE Füvészkert Facebook

Budai Arborétum

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Villányi úton megbúvó, 7,5 hektáros arborétumának növényfajai minden évszakban más arcukat mutatják. Az Alsó és Felső Kertre tagolható parkban többek között burjánzó sziklakert, bájos kerti tó, 120 éves famatuzsálemek és számos madárfaj nyomára bukkanhatunk. Érdekesség, hogy az arborétum kedvező elhelyezkedésének köszönhetően hazánk egyik legmelegebb zöldterülete, ahol nyitvatartási időben díjmentesen vonulhatunk el a főváros zajától. Április 21-23. között a Tavaszkert dísznövény-szakkiállítás és -vásár keretén belül vezetett túrákon ismerhetjük meg a Budai Arborétum titkos világát.

1118 Budapest, Villányi út 29-43. | Weboldal

Fotó: budaiarboretum.uni-mate.hu

Budatétényi Rózsakert

A kevesek által ismert, 2,5 hektáros Budatétényi Rózsakert nemcsak a főváros legnagyobb rózsakertje, hanem a Magyarország legnagyobb rózsagénbankja címmel is büszkélkedhet. A páratlan díszparkban közel 9000 kiültetett, 60-70 éve nemesített rózsatő és más virágos növény bontja ki szirmait a tavasz beálltával: a színpompás rózsaágyások összesen tízezer négyzetméteren gyakorolnak hatást szinte mindegyik érzékszervünkre. A 2017-ben felújított pihenőkert padokkal szegélyezett kavicsos sétautakkal és számtalan kultúrtörténeti különlegességgel, belépődíj nélkül várja a látogatókat. Kisebb csoportok előzetes bejelentés után szakvezetésen is részt vehetnek.

1223 Budapest, Park utca 2. | Facebook

blank
Fotó: Tóth Magdolna

Zuglói Japánkert

Ha egy kis egzotikumra vágynánk, akkor nincs más dolgunk, mint Zugló felé venni az irányt, hiszen a Mogyoródi úttól egy saroknyira bújik meg az ország egyik első japánkertje. A legenda szerint még Takamacu herceg és felesége is megfordultak a távol-keleti paloták kertjeit megidéző parkban, amely annyira megtetszett nekik, hogy végül jó néhány növényt adományoztak a 3000 négyzetméteren elterülő kertnek. Április 22-én egész napos programsorozattal ünnepli 95. születésnapját a Zuglói Japánkert, melynek keretén belül félóránként kertészeti vezetéssel, szakmai előadásokkal, izgalmas workshopokkal, valamint növényvásárral várják az ünnepi sereget.

1149 Budapest, Kövér Lajos utca 1. | Weboldal

blank
Fotó: Mészáros Mariann

Soroksári Botanikus Kert

Budapest belvárosától néhány kilométerre várja látogatóit a Soroksári Botanikus Kert. Az 1962-ben létrehozott gyűjteménynek az oktatás mellett nagy szerepe van a botanikus kutatások segítésében is. A kert legértékesebb és egyben legsérülékenyebb része a láprétrezervátum, ahol 12 hektáron őrzik ritka és védett növényfajok nagy egyedszámú populációit annak érdekében, hogy minél tovább fennmaradhassanak az utókornak. A virágos láprét az év különböző szakaszaiban mindig más arcát mutatja, de április vége és június között a legszebb. A kertben havonta szerveznek tematikus sétákat, esetenként kiállításokat és börzéket, melyek pontos időpontjait Facebookon találjátok.

1238 Budapest, Túri István út 2. | Weboldal

blank
Fotó: Soroksári Botanikus Kert (Facebook)

Láttad már Budapest virágzó vérszilvafasorát?