27 virágba borult kert és arborétum Budapesten és környékén, ahol gyönyörű látvány fogad

Hivatalosan is megérkezett a jó idő, így egy csokorba szedtük azokat a közparkokat, arborétumokat, botanikus és füvészkerteket Budapesten és környékén, ahova érdemes ellátogatnotok a következő hónapokban.

Botanikus kertek és arborétumok

ELTE Füvészkert, Budapest

Budapest első és egyben legnépszerűbb füvészkertje egyértelműen a VIII. kerületben található, az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez tartozó ELTE Füvészkert. Az itt megfigyelhető, körülbelül 12 ezer növényfajt számláló gyűjtemény az évek alatt nemzetközi hírnévre tett szert. Hazánkban azután lett igazán népszerű, hogy Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényében a történet kulcsjelentőségű helyszínének választotta a kertet. A füvészkert 2006 óta az ELTE különleges oktatóegységeként működik, illetve ma már a Kulturális Örökség részét képezi a Budapest szívében kialakított zöldterület, ahol elvonulhatunk kicsit a főváros zajától.

1083 Budapest, Illés u. 25. | Weboldal 

Legszebb arborétum budapest: ELTE Füvészkert
Fotó: Koszecz Sándor / Pixabay

Budai Arborétum, Budapest

Tavasszal is kellemes sétákat tehetünk a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Villányi úton megbúvó arborétumában. A Gellért-hegy déli lejtőjén található, 7,5 hektáros Budai Arborétum növényfajai minden évszakban más arcukat mutatják. Az Alsó és Felső Kertre tagolható parkban többek között sziklakert, kerti tó, 120 éves fák és számos madárfaj nyomára bukkanhatunk. Érdekesség, hogy az arborétum hazánk legmelegebb területe, kedvező elhelyezkedésének köszönhetően.

1118 Budapest, Villányi út 29-43. | Weboldal 

Legszebb arborétumok budapest környékén
Fotó: budaiarboretum.uni-mate.hu

Soroksári Botanikus Kert, Budapest

Budapesttől néhány kilométerre várja látogatóit az idén 60 éves Soroksári Botanikus Kert. A terület kialakítását a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Tanácsa találta ki, majd valósította meg 1962-ben. Az általuk létrehozott gyűjteménynek az oktatás mellett nagy szerepe van a botanikus kutatások segítésében is. A kert legértékesebb és egyben legsérülékenyebb része a láprétrezervátum területe, ahol 12 hektáron őrzik ritka és védett növényfajok nagy egyedszámú populációit annak érdekében, hogy minél tovább fennmaradhassanak az utókornak. A láprét az év különböző szakaszaiban mindig más arcát mutatja, de május és június között a legszebb.

1238 Budapest, Túri István út 2. | Weboldal 

Látogatható arborétumok pest megyében
Fotó: Soroksári Botanikus Kert (Facebook)

Budakeszi Erdészeti Arborétum

A város zajától távoli, nyugalomszigetként szolgáló arborétum hamarosan felébred téli álmából és áprilistól ismét várja azokat, akik egy kellemes séta keretében merülnének el a természet szépségében. A Budai Tájvédelmi Körzet déli határában elterülő arborétum széles növény- és állatvilága miatt igazán izgalmas úti cél. A kisebbeket játszótér, madárház és állatsimogató csábítja a természet tanulmányozására, illetve szerencsére a kutyusokat sem kell a négy fal között hagyni a parkba induláskor.

2092 Budapest, Erzsébet puszta | Weboldal 

Legszebb arborétumok magyarországon
Fotó: Budakeszi Arborétum (Facebook)

Kemotaxonómiai Botanikus Kert, Budakalász

A Magyarországon egyedülálló, de még világszerte is ritkaság számba menő Kemotaxonómiai Botanikus Kertben a növényekben termelődő kémiai anyagokat vizsgálják. Az élőnövény-bemutatóhelyen 900 taxon (faj, alfaj, változat, fajta) él, így a kisebb botanikus kertek közé sorolható. Speciális gyűjteménye kiegészül a hazai védett gyógynövényflóra, a tradicionális Kárpát-medencei gyógynövényfajták, illetve a közeli Pilis és Visegrádi-hegység jellemző gyógynövényeinek gyűjtésével és ezek megőrzésével. A bemutatókert egy üvegházi gyűjteménnyel is büszkélkedhet. A botanikus kert előzetes bejelentkezéssel és szakvezetéssel bárki számára látogatható.

2014 Budakalász, Lupaszigeti utca 4. | Weboldal 

botanikus kert budapest
Fotó: gynki.hu

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

1961. május 1-jén nyitotta meg kapuit Vácrátóton a helyi botanikus kert, amelynek hazánk leggazdagabb élőnövény-gyűjteményét köszönhetjük. A nyitást követő években rengeteg változás történt a területen, az ezredforduló óta pedig egy nemrégiben kialakított tanösvény mentén, itt-ott kihelyezett informatív ismertetőtáblák segítségével mélyülhetünk el jobban a természetben. Az állandó kiállítások mellett tematikus, vezetett séták keretein belül bemutatják a kultúra, az ökológia és a botanika ötvözött élményét a látogatóknak.

2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4. | Weboldal 

Vácrátóti arborétum
Fotó: Hegybíró Miklós

Alcsúti Arborétum

A tél végével, mesés hóvirágmezőivel szinte azonnal a természetbe csábította a városiakat a Budapesttől alig egyórányira található Alcsúti Arborétum. A 40 hektáron elterülő arborétum évszaktól függetlenül számtalan látni- és felfedeznivalót, köztük hidakat, kastélyromokat, műemlékeket, de még tóban vissza-visszatükröződő természetet is rejt. Hazánk legeredetibb angolparkja éppen ezért tavasszal sem okoz csalódást: illatozó fák, szirmaikat bontogató, színes virágok és fokozatosan élénkülő madárcsicsergés okoznak felüdülést az itt kirándulóknak.

8087 Alcsútdoboz, Kastély 2. | Weboldal 

Alcsúti Arborétum
Fotó: Alcsúti Arborétum (Facebook)

Gödöllői Arbo-Park

A Gödöllő és Isaszeg határában fekvő Gödöllői Arbo-Park nem véletlenül érdemelte ki az ezerarcú erdő megnevezést. A 137 hektáron elterülő arborétumban változatos erdőképletek invitálnak elmélyült sétára, míg tucatnyi tisztása lehetőséget nyújt a séta közbeni meg-megállásra. Az 1902-ben telepített erdőség eredetileg azért jött létre, hogy új fafajokat, elsősorban fenyőket honosítsanak meg a területen. Az erdei élményekben nem szűkölködő arborétum vadregényes ösvényeit hétköznapokon díjtalanul barangolhatjuk be, belépőjegyet hétvégén és ünnepnapok alkalmával szükséges váltani.

2100 Gödöllő, Isaszegi út 164. | Weboldal 

blank
Fotó: parkerdo.hu

Agostyáni Arborétum, Tata

Budapesttől alig egy órára, Tatától pedig mindössze hét kilométerre, a Bocsájtó-völgyben található az Agostyáni Arborétum, amelyet a Gerecse Tájvédelmi Körzet gyöngyszemeként tartanak számon. A hatalmas, összesen 30,5 hektáros terület több százféle fafaj otthona, amelyek legidősebbjeit (szlavóntölgy, vörösfenyő) még az Esterházy család telepítette 1912-ben. Az arborétumot az év bármely szakaszában érdemes körbejárni, ugyanis különleges növényvilága minden évszakban tartogat meglepetéseket. Megközelítése gyalogosan, kerékpárral, autóval és tömegközlekedéssel is lehetséges, családdal, barátokkal és kutyával is látogatható, a nemrégiben felújított kulcsosházban pedig meg is aludhatunk.

2835 Tata | Weboldal 

blank
Fotó: Agostyáni Arborétum (Facebook)

Pákozdi Pagony – Vadaspark és Arborétum

A fővárostól 50 kilométerre fekvő Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark a Velencei-hegység és a Velencei-tó északi partja között, a 160 méter magas Mészeg-hegy oldalában terül el. A pákozdi pagony először 1990-ben nyitott meg, az azóta végbement fejlesztéseknek hála pedig ma többfunkciós családi kirándulóhelyként várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A több mint 7 hektáros területet felölelő vadasparkban testközelből figyelhetjük meg az emukat, a szarvasokat és a muflonokat, de madárröpdékre és a vízi világ feltérképezésére kialakított megfigyelőpontokra is bukkanhatunk. Mindemellett 15 méter magas kilátóból vizslathatjuk a Velencei-tavat körülölelő, vadregényes tájat, sőt, kalandjátszótér, erdei tanösvény és tűzrakóhelyek is várják a természetrajongó családokat.

8096 Pákozd | Weboldal 

blank
Fotó: Pákozdi Pagony – Vadaspark és Arborétum (Facebook)

Bertényi Miklós Füvészkert, Visegrád

Az ország egyik legszebb botanikus kertjének területén egykor valószínűleg Károly Róbert és Szent István királyunk is vadászhatott. Jelenlegi képének megalkotásába az 1960-as években vágtak bele, Eöry Gyula, az akkor még erdőmérnök-hallgató diplomamunkája alapján. Ekkor többféle fenyő mellett egzotikus, ázsiai növényfajokat is telepítettek a kertbe, miközben nagy figyelmet fordítottak az őshonos, több száz éves tanúfák megőrzésére is. Napjainkban az elkerített füvészkert két részből áll, az arborétumból, ahol kacskaringós utunkat számos fahíd övezi, valamint az Erdőanyai-szurdokból, amely egy kis patak mentén vezet be minket az erdőbe és a sziklafalak közé. A 16 hektáros parkba az Ördögmalom nevű étteremben vehetünk jegyet, bejáratát pedig a Telgárthy-rét felől közelíthetjük meg.

2025 Visegrád | Weboldal 

blank
Fotó: parkerdo.hu

Illatozó rózsakertek

Rózsakert, Margitsziget, Budapest

A Margitsziget közepén, a vadaspark szomszédságában elterülő Rózsakertet egy budapestinek sem kell bemutatni, hiszen a virágsziget évszázadok óta illatosítja be a parkban andalgók mindennapjait. A főváros leglátogatottabb virágoskertjének lakói ugyan előreláthatólag csak nyár elején kezdik majd bontogatni szirmaikat, így is érdemes tenni egy nagy sétát a szigeten, ahol az élénk színekben pompázó egynyári növényeknek és zöldülő farengetegeknek hála tavasszal is csodaszép látványban lehet részünk.

Illatozó rózsakertek Budapesten : Margitsziget
Fotó: Hatvani Anikó

Gül Baba Türbéje és Rózsakert, Budapest

Tavaszi sétáink kötelező megállója az iszlám legészakibb szent helye: az 1543 és 1548 között épült türbe (sírbolt, mauzóleum) a romantikus, macskaköves Gül Baba utca tetején, a Rózsadomb oldalában foglal helyet. Néhány évvel ezelőtt nem csak a türbe, hanem az azt körülölelő függőkert is újjászületett egy nagyszabású török-magyar beruházás keretein belül, így ma több ezer növény veszi itt körül az andalgókat: többek között rózsakülönlegességek, tulipánok, nárciszok, kúszónövények és 140 fa ölelésében sétálgathatunk keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között.

1023 Budapest, Mecset utca 14. | Weboldal

blank
Fotó: gulbabaalapitvany.hu

Várkert Bazár, Budapest

Eseménydús évszázadokról számolnának be a Várkert Bazár falai, ha tudnának beszélni. Az egyik legismertebb magyar építész, Ybl Miklós álmodta meg az épület terveit az 1800-as évek derekán, melyek alapján 1883-ra készült el a neoreneszánsz épületegyüttes. Kezdetben kereskedelmi célokat szolgált, majd itt működött a szocializmusban kultikus szórakozóhelynek számító Ifjúsági Park, aztán 30 éven át elhagyatottan állt. A 2014-es felújításkor egy 8700 négyzetméteres kerttel bővült a terület, amely tavasszal színpompás virágágyásoknak és izgalmas szabadtéri rendezvényeknek ad otthont.

1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6. | Weboldal 

blank
Fotó: Várkert Bazár (Facebook)

Millennium Háza, Budapest

A Városliget rehabilitációja során a Millennium Háza bejáratához egyedülálló rózsakertet telepítettek. A szivárvány minden árnyalatában pompázó rózsalugasban 1500 tő növény kelti életre Budapest aranykorának hangulatát. Az illatos kert közepén az épület romantikus jegyeivel harmonizáló Zsolnay-kút díszeleg, megkoronázva ezzel a fejedelmi életérzést, mely a parkban ejtőzve rabul ejt bennünket. A hívogató méregzöld gyep ideális lehet egy pokrócos piknikhez vagy egy izgalmas könyv befejezésére.

1146 Budapest, Olof Palme sétány 1. | Weboldal 

blank
Fotó: milleniumhaza.hu

Rózsák tere, Budapest

A Rózsák tere minden évszakban hű a nevéhez. A Budapest egyik legszebb és legnagyobb neogótikus templomát, az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomot rejtő téren a jó idő beköszöntével rózsákkal teli kert fogadja az itt sétáló párokat és andalgókat. Addig pedig, míg a virágok szirombontására várunk, a romantikus téren a templom, annak mesés rózsaablakai, valamint a nappali és esti fények keltenek utánozhatatlan hangulatot.

1074 Budapest, Rózsák tere

blank
Fotó: Bordás Ferenc

Budatétényi Rózsakert

A 2,5 hektáros kert nemcsak a főváros legnagyobb rózsakertje címmel, hanem Magyarország legnagyobb rózsagénbankja címmel is büszkélkedik. A díszparkban közel 9000 kiültetett, 60-70 éve nemesített tő rózsa bontja ki szirmait a tavasz beálltával. A 2017-ben felújított pihenőkert padokkal szegélyezett kavicsos sétautakkal és számtalan kultúrtörténeti különlegességgel, ingyenesen várja a látogatókat. Kisebb csoportoknak előzetes bejelentés után szakvezetésen is részt vehetnek.

1223 Budapest, Park utca 2. | Webhely 

blank
Fotó: Tóth Magdolna

Szent István park, Budapest

Egy egykori ipari negyed helyén, gyakorlatilag a semmiből kelt életre a ma már Újlipótváros zöld központjaként számontartott Szent István park bő 90 évvel ezelőtt. A városi park számos fafajjal büszkélkedhet, találunk itt nagyra nőtt akácokat, platánokat, hársakat, nyírfákat és egy védett szivarfasort is, mely az eredeti parklétesítés emlékét őrzi. A családosok nagy kedvencén, a homokos játszótéren túl tavasszal és nyáron virágba borult ágyásokban gyönyörködhetünk a parkban, ami egy 240 különböző rózsát bemutató rózsalugasnak is otthont ad.

blank
Fotó: Karácsony Gergely (Facebook)

Jókai-kert Természetvédelmi Terület, Budapest

Valóságos svábhegyi tündérkert a Költő utcai Jókai-kert, melyet nem más, mint maga Jókai Mór írónk varázsolt szívvel és szenvedéllyel erdőségből igazi gyümölcsöző édenkertté. Az író az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán regényekért kapott honoráriumból vásárolta az elhagyott bányaterületet. Mára a kert egy, a Duna-Ipoly Nemzeti Park központjaként működő természetvédelmi terület, ahol az író által gondosan válogatott fák lombjai alatt, azok törzsének dőlve pihenhetünk egy keveset. A kert jelenleg felújítás alatt van, a nyitás időpontját a Facebook-oldalukon teszik majd közzé.

1121 Budapest Költő utca | Facebook-oldal

blank
Fotó: Jókai-kert Természetvédelmi Terület (Facebook)

Egzotikus japánkertek

Japánkert az Állatkertben, Budapest

A világ egyik legrégebbi állatkertjeként számontartott Fővárosi Állat- és Növénykert számos attrakciója közül az egyik legdíszesebb minden kétséget kizáróan a varázslatos Japánkert, amelynek kialakítása 1963-ban vette kezdetét. Legöregebb fájának története azonban még ennél is korábbra nyúlik vissza: a tóparti sétányon, a Japánkert szélén terebélyesedő hatalmas platán már az Állatkert 1866-os alapításakor is megvolt! A japán kertészeti hagyományok szellemét tükröző kertben számos kelet-ázsiai származású növénnyel ismerkedhetünk meg, köztük a japánnaspolyával és a szobaaráliával, valamint többféle díszcseresznyével is, egy külön, a bambuszligetek képét megidéző pavilonban pedig a Nemzeti Bonsai Gyűjtemény értékes fáit csodálhatjuk meg.

1146 Budapest, Állatkerti körút 6-12. | Weboldal

Japánkertek Budapesten
Fotó: Fővárosi Állat-és Növénykert (Facebook)

Margitszigeti Japánkert, Budapest

A Margitszigeti Japánkert a város valódi gyöngyszeme, amely a nyüzsgő budai és pesti partoktól kellő távolságban vár mindenkit a nyugalom és a lelki feltöltődés ígéretével. A csendes szemlélődés eme sokszínű szigetének szívét a vízililiomokkal tarkított, aranyhalakkal teli, és a késő nyári napfényben sütkérező teknősbékákkal övezett tórendszer teszi ki, de találunk itt gömbbukszusokat, páfrányokat, íves fahidacskát, kőlámpásokat, sőt még bonsaiokat is! A kert kialakítása a Margitsziget egykori főkertésze, Magyar György nevéhez köthető, aki valódi kuriózumot hozott itt létre a 19. század fordulóján, melynek kanyargós sétányai és hívogató padjai most is mindenkit egy csapásra Japánba teleportálnak.

1138 Budapest, Schulek Frigyes sétány

blank
Fotó: Getty Images

Zuglói Japánkert, Budapest

A Mogyoródi úttól egy saroknyira bújik meg az ország egyik első japánkertje, amelyet a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum névadó kertésze és tanára tervezett és építtetett 1928-ban. A legenda szerint még Takamacu herceg és felesége is megfordultak a távol-keleti paloták kertjeit megidéző parkban, amely annyira megtetszett nekik, hogy végül jó néhány növényt adományoztak a Zuglói Japánkertnek. A 3000 négyzetméteren elterülő, egy kínai mamutfenyőnek és egy himalájai selyemfenyőnek is otthonául szolgáló park alapját egy erősen tagolt partvonalú tórendszer adja, melyen számos, sajátos ritmusban lefektetett lépőkövet helyeztek el, megkönnyítve a rejtett zugok felderítését és a meditatív állapot elérését.

1149 Budapest, Kövér Lajos utca 1. | Weboldal 

blank
Fotó: Tóthné Klári

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest

Egy gyönyörűen felújított Andrássy úti villában találjuk a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumot és távol-keleti hangulatú kertjét. A múzeum a morvaországi származású magyar műgyűjtő, Hopp Ferenc mintegy 4000 tételt számláló magángyűjteményével nyitotta meg kapuját 1923-ban, amely mára több tízezer műtárgy segítségével hozza közelebb Kína, Japán, India, Korea, Mongólia, Nepál, Tibet és Délkelet-Ázsia kultúráját. Az épület körül kialakított hangulatos kertet a keleti nyugalomban elmélyedni vágyók hétfő kivételével minden nap ingyenesen látogathatják, de lehetőség van részt venni vezetett botanikai és kerttörténeti sétákon is. Az aktuális programokról érdemes a múzeum honlapján tájékozódni.

1062 Budapest, Andrássy út 103. | Weboldal 

blank
Fotó: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (Facebook)

Szentendrei Japánkert

Annak, aki a szentendrei Dunakorzó legészakibb végéig merészkedik, nem várt látványosság lesz a jutalma: 2016-ban itt nyitott meg ugyanis az ország legfiatalabb japánkertje, Dani Zoltán, a Japánkert Magyarország Egyesület elnökének áldozatos munkája eredményeképp. A Czóbel parkból nyíló, vízből, az évszakok szimbolikája alapján felosztott növényzetből és kövekből álló ékszerdoboz egész évben díjmentesen látogatható, egyedülálló módon akár éjszaka is! A kert egyelőre még kölyökéveit tölti, kell neki vagy jó 15 év, mire tervezett képét elnyeri, de így is ajánlott felkeresni egy szentendrei látogatás alkalmával, a távol-keleti miliő és a lelki harmónia garantált!

2000 Szentendre, Czóbel sétány

blank
Fotó: Szentendrei Japánkert (Facebook)

Virágba borult sétányok és közparkok

Tóth Árpád sétány, Budapest

A virágba borult Budapest első számú sétaútvonala kétségkívül a tavasszal rózsaszínű szirmokkal takaródzó Tóth Árpád sétány, a híres névadó várnegyedbéli andalgásainak egykor kedvelt színhelye. A sétányt mindkét oldalról dús fasor szegélyezi: keleti oldalán, vadgesztenyefák ölelésében lakóházak sorakoznak, nyugatra pedig Krisztinaváros terül el és a budai hegyek csúcsosodnak. A varázslatos panorámát áprilistól májusig a japán díszcseresznyefák vibráló színű virágai törik meg, amit azonban nem sok erre ténfergő bán.

Virágba borult sétányok és közparkok Budapesten
Fotó: Hegybíró Miklós

Széllkapu park, Budapest

Lassan három éve már, hogy birtokba vehettük a 26 ezer négyzetméter területű Széllkaput, Közép-Európa egyik legnagyobb pihenőparkját, ahol háromdimenziós függőkert, cseresznyefaliget, látványos napelemek, valamint 355 új fa várja a zöldben feltöltődni vágyókat. Az egykori Ganz iparterület Fény utca, Kis Rókus utca, Margit körút és a Mammut 2 által határolt részén ezelőtt pusztuló gyárépületek csúfították a II. kerület látképét, aminek mára nyoma sincs: helyén egy változatos flórával büszkélkedő, modern városi parkot találunk.

blank
Fotó: Millenáris (Facebook)

Mechwart liget, Budapest

A II. kerület főtereként emlegetik a Margit körút és a Keleti Károly utca találkozásánál elterülő gyönyörű parkot, amelyre északnyugat felől a kerületi polgármesteri hivatal épülete tekint le hetykén. A sárga épülethez felvezető lépcsősor előtt elkerített virágágyásokat találunk, ahová minden évben 15 ezer egynyári és hagymás növényt ültetnek. Nem meglepő tehát, hogy tavasszal elbűvölő látványt nyújt a zöld liget, ahol virágba boruló csepleszmeggycserjéket, illetve zöldellő tölgy- és nyárfákat is szemügyre vehetünk.

blank
Fotó: Györkő Zsombor