A pezsgő mulatók és orfeumok világa: Múltidéző séta a pesti Broadway környékén

A VI. kerületi Nagymező utca és környéke joggal kapta meg a “pesti Broadway” elnevezést, hiszen kevés hely van a városban, ahol ilyen kis területen ennyi műemléki épület, színház és kulturális intézmény sorakozik fel. Nem volt ez máshogy a 20. század elején sem, amikor a környéken található orfeumokat és mulatókat megtöltötték a nézők, hogy láthassák az éppen népszerű revü és varieté műsorokat. Ismerjétek meg a patinás környéken található egykori szórakozóhelyek és épületek titkait!

A pesti Broadway elődje

Már annyira megszoktuk a Nagymező utca nevet, hogy valószínűleg el is siklunk a beszélőnév mellett: ugyan ma már nehéz elképzelni, a 18. századig a város ezen részén kietlen puszta állt. Először, 1720-ban kapta meg a Feld Grasse nevet, amin az első épületet 1756-ban emelték, majd 1853-ban már megszaporodott annyira az itteni házak száma, hogy megkapta a Grosse Feld Grasse nevet. Később, 1874-ben tükörfordítással ezt magyarosították Nagymezőre.

Az elkészült sugárút / Fotó: Fortepan / Lőrinczi Ákos

A hirtelen népességnövekedésnek köszönhetően 1873-ra Terézváros lett az akkor már egyesített Budapest legsűrűbben lakott része a maga 73.000 lakosával. A századfordulón kialakították a város sugaras szerkezetét, amivel megszülettek a ma ismert körutak és utcák, többek között a párizsi Champs-Élysées mintájára tervezett Sugár út, ami az építtetést kezdeményező miniszterelnökről, Andrássy Gyuláról kapta a nevét.

A ma már központi találkozóhelynek számító, számos vendéglátóipari egységnek otthont adó Oktogon helyén sokáig egy hatalmas, mély gödör tátongott, amit a város átépítésénél feltöltöttek és megkapta mai funkcióját.

A pezsgő éjszakai élet

A boldog békeidők éveiben megépültek azok a belvárosi paloták és bérházak, amik megalapozták a szórakoztatóipar beindulását, az Operaház 1884-es felépülésével pedig hivatalosan is a Nagymező utca és környéke lett a város új vigalmi negyede.

Míg a szegényebbek vurstlikban, bárokban, vagy a rádió mellett töltötték szabad perceiket, az orfeumokat és mulatókat a tehetősebb polgárság és gazdasági-és politikai elit tagjai töltötték meg. Budapest pezsgő és fényűző éjszakai életének híre világ szerte elterjedt, az 1920-as években még az amerikai lapok hasábjain is feltűntek a népszerű műsorokról készített beszámolók, ami nem kisebb vendégeket vonzott az országba, mint a walesi herceg vagy a hayderabadi maharadzsa és hét felesége.

Táncoslányok a Somossy Orfeum színpadán / Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A zenés szórakozóhelyek színpadán minden este vagy híres táncosok és énekesek léptek fel, vagy artisták szórakoztatták a nagyközönséget, de több humorista is megcsillogtathatta a tudását. Az este folyamán a vendégek a lehető legnagyobb luxusban élvezhették a különleges, sokszor egy adott estére összeállított étel-és italfelhozatalt.

A korszak legmeghatározóbb, már nem működő szórakozóhelyének falai számos titkot és történetet őriznek, amiket egy kellemes belvárosi séta során ti is felfedezhettek.

Arizona – Nagymező utca 20

A Mai Manó Ház előtt elhaladva eszünkbe sem jutna azt feltételezni, hogy ennek az épületnek a helyén állt az 1930-as évek egyik legnépszerűbb mulatója, pedig abban az időben, amikor nem fotózással kapcsolatos tevékenység zajlott a falain belül, sok ideig táncosok és izgatott nézők látogatták.

Az Arizona épületének helye, ma a Mai Manó Ház / Fotó: György Mária

A híres fotós, Mai Manó 1894 és 1917 között lakta a házat, tulajdoni részét pedig fia, Mai Artúr örökölte, aki 1931-ig egy fényképészeti stúdiót üzemeltetett itt. Az épületet végül 1931 végén eladta az Amerikából hazatelepülő legendás házaspárnak, akik új élettel töltötték meg.

A New York-i Metropolitan Operában zenélő Rozsnyai Sándor és az ott táncosnőként dolgozó Senger Mária “Mici” hamar egymásra találtak, majd eldöntötték, hogy hazaköltöznek Magyarországra és a színpadon még egyedülálló, két személyes előadásukkal kezdtek el turnézni Európában. A pezsgő orfeumok világa teljesen megbabonázta őket így úgy döntöttek, hogy a külföldön tapasztaltak után itthon is szerencsét próbálnak, immár nem fellépőként, hanem tulajdonosként.

Miss Arizona – Rozsnyai Sándorné Senger Mária előadás közben / Fotó: nokert.hu

Az általuk alapított Arizona 1932. december 16-án, péntek este 8 órakor nyitotta meg kapuit, ami annak ellenére, hogy a többi hasonló szórakozóhelyhez képest kifejezetten kis hely állt rendelkezésre, a praktikus megoldásokkal valóságos csodabirodalommá varázsolták.

Az elképesztően egyedi megoldások között szerepelt egy zenélő lépcsősor, amit az épületbe érkezve a látogatók szólaltattak meg, a falakon lévő tapéta sok színben tündökölt, a terület közepén pedig egy forgó táncparkett működött, amit akár le-fel is tudtak mozgatni. Külön érdekesség volt a tánctér felett lévő kupola, ami lehetőséget adott a különböző effektek, mint például a havazás, vagy a csillagos ég imitálására is.

Számos különleges előadásban lehetett része azoknak, akik ki tudták fizetni a magas belépési díjat: több előadásban is szerepeltek egzotikus állatok, amiket a nagyközönség nem láthatott testközelből, itt kezdte a karrierjét Rodolfo is, ám a legnagyobb népszerűségnek mégis a “görlök” örvendtek.

Görlök a színpadon / Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A csillogásra és hírnévre ácsingózó fiatal lányok mindent megtettek, hogy ráléphessenek a világot jelentő deszkára, ennek legegyszerűbb módja pedig az volt, hogyha a revü show-k táncoslányainak jelentkeznek. Az angol szó magyarosítása miatt görlöknek nevezett lányokért Miss Arizona, vagyis a tulaj, Mici felelt, így elsősorban neki kellett megfelelni a kiválasztási folyamaton, ahhoz, hogy bekerülhessenek egy egy előadásba. A kívülről csillogó életvitel belülről messze nem volt ilyen vidám: a tökéletesen megcsinált körmök és smink mögött rengeteg munka, illetve kevés pénz és megbecsülés állt.

A szédületes és mámoros éjszakáknak és az Arizona mindennapjainak a második világháború vetett véget, ami nemcsak magát az Arizona épületet semmisítette meg, de az alapító házaspár és fiúk is a holokauszt áldozatai lettek.

Royal Orfeum – Erzsébet körút 31.

A sok ideig az egyik legszínvonalasabb mulatóhelyének titulált épületet ugyan mára lebontották, a fővárosi szórakozás egyik legnagyobb pillanata és botránya ide kötődik.

Ez nem volt mást, mint Josephine Baker amerikai revütáncos fellépése, aki az 1930-as években a legnagyobb sztárnak számított, ám erkölcstelen és ízléstelennek titulált produkcióját Franciaországon kívül Európában nem engedélyezték színpadra állítani.

Josephine Baker színpadra lépés előtt

A fekete vénuszként elhíresült előadónő titokban mégis fellépett a Royal Orfeum színpadán, ahol a nézők legnagyobb örömére előadta a népszerű emblematikus banánszoknyás táncát is. Az előadás után akkora botrány tört ki, hogy egészen a Parlamentig jutott a vita, ám az előadónő kellemes élményekkel távozott, egy korabeli lapnak pedig azt is nyilatkozta, hogy szívesen költözne idős korában a budai dombok egyik épületébe.

Moulin Rouge – Nagymező utca 17.

A három szórakozóhely közül a legtovább ezt a funkciót megőrző Moulin Rouge kalandos története során volt, hogy évente is gazdát cserélt, mégis újra és újra sikerült megtölteni a nézőteret.

Az egykori Moulin Rouge / Fotó: György Mária

Az első tulajdonos, Somossy Károly, a Somossy Orfeum alapítója az 1890-es évek elején vásárolta meg, majd alakította át mulatóvá a Nagymező utcai házat, ami 1894 és 1899 között működött irányítása alatt. Már megnyílásakor nagy visszhangot váltott ki a gyönyörű barokk stílusú enteriőrje, ahol a vacsorához ezüstkészlettel és ízléses asztaldíszekkel terítettek. Az esti varieté műsorok mellett az épület télikertjében is egy egészen egyedülálló programon lehetett részt venni: az Animatograph névvel futó első mozgófényképet 1896.április 29. és május 6. között itt tekinthette meg a nagyközönség.

A Moulin Rouge belső tere / Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A költséges üzemeltetés és a szereplőknek biztosított luxushonorárium miatt az első itt működő mulató csődbe ment, ez a rövid életűség pedig a többi itt kinyitó helyet is jellemezte, a folytonos próbálkozások és megújulások ellenére a legtöbb tulajdonos csak pár évig tudta fenntartani a működést.

Végül, az épületet Ben Blumenthal vette meg és építtette át, ami 1922. december 23-án immár Fővárosi Operettszínház néven nyílt meg.