Ünnepváró adventi versválogatás kicsiknek és nagyoknak

Ugyan az idei ünnepi szezon valószínűleg sok mindenben eltérő lesz a megszokottól, a karácsonyra hangolódás most sem maradhat el. Advent első vasárnapja alkalmából összegyűjtöttük nektek a legszebb adventi verseket, amelyek közt biztosan megtalálja mindenki a neki tetszőt! (Az adventi gyerekverseket a cikk végén találjátok.)

Fodor Ákos: Advent

Kit igazán vársz:
életedben él – rég itt
van, mire megjön.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen
S ne csak így decemberben.

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Áprily Lajos: Hóban

Az erdőszélen lopva róka jár
s csapásvégén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a jó a sí alatt halkan csikordul.

A köd mögül rekedten szól a „kár”,
jeges bajusszal ballag a favágó;
az útnál megváltó napokra vár
s vércseppeket hullajt a kecskerágó.

Felborzolt tollal ül a hím-pirók,
hózúzmarát szitál az ág le rája,
félálomban lát nyár-illúziót
s olyankor szól althangú fuvolája.

Radnóti Miklós: Ádvent, kései ember

Megy vézna fenyővel a hóna alatt
a sárban szegény; kalapja körül a
kedve leng ijedten, mint nyáron, sárló
tehénnek feje körül a méla bánat!

(Tán gyerek is még ő és félti a
mennyből az angyalt; tegnap még kis
szőke szakálla fölött az ajkain
néha fölpattant a lázas öröm!)

De ma már csak megy vézna fenyővel
a hóna alatt; fáradt két lába
két érett gyümölcs a sárban csattog!
és énekel szegény!

Sándor Ernő: Adventi hajnal

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ…
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár…

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet…
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.
Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!

Babits Mihály: Ádventi köd

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Elbuvik a
nap-paripa
az ég dugottabb
aklaiba,
hova a csillag-
állatok bujnak
nappalira:
Kos, Bak, Bika…

Tán a ravasz
égi lovas
“sötéten tartja”,
míg egy kamasz
s vig turf-inas
a forró pálya
gyepét kitárja:
az uj tavasz.

S én mint kinek
nagy versenyek
tétén végső
reménye remeg,
szorongva kérdem,
mit rejtenek
e függönyök
s az istenek?

És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

És lesz-e még
lángja elég
hevítni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?

Ágyon ülök
s nincs egy szemernyi
kedvem kikelni.
Talán örök
marad a köd
amely beföd
s kásásan ing a
tetők fölött.

Óh könnyü rímek,
friss zengzetek,
csengessetek!
Végem, ha vígaszt
nem lelhetek
tibennetek…

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ő az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.
Ő megmutatja minden vándornak az útat,
minden töprengőnek az igazságot, minden
haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza
nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.
Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
nem ad fegyvert, hanem kenyeret.
Ma még sirunk,
mert a mosolygás nem én vagyok.
Ma még sötét
van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

Kassák Lajos: Advent van

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba –
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.
Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba
révedek.
Hiánya – így advent idejében –
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.
Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝
Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.
Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom – onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!
Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

Juhász Gyula: Rorate

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Ádvent. Szelídzengésű üzenet.
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,
rab, a szabadulásod,
halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!
Erőtlen, most jön az erő!
Éjbe\’ járó, hajnalra váró,
fölkel a fény neked.
Zendül az ég,
zendül a föld,
Isten izent:
Eljön! Eljön!
Ádvent! Ádvent!

Ádvent. Dörög rendíthetetlen,
kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsőben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Első és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadőlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani…
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgő lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.

Tömör Gábor: December ereje

Levelek lent hevernek
meleget feledve,
december szent ereje errefele dereng…
Vele jeges fellegek pelyheket lehelve,
kegyelemmel teljen
e kegyetlen jelen.

Csendes Szenteste…
csendje csendesebb,
s szent Gyermek szeretetben megjelen`…
Fenyegethet egy sejtelem sebeket ejtve,
de csendes-est felcseng, s ereje
lelkekben zeng.

Tehetetlen teher,
melyben jelen embere szenved,
rettenetes e rengeteg mennybemenetel…
Retteg, helyzete egyre-egyre vesztesebb,
meglehet, ellenszert szeretne…
erre szeretet legteljesebb…

– Adventi gyerekversek –

Aranyosi Ervin: December

Nézze meg az ember,
itt van a december!
Odakint a világ
kihűl a hideggel.
Nekünk kell fűteni,
hogy a szív ne fázzon,
ne a tél legyen úr
az egész világon.
Lelkünk csepp szikrái,
lobbantsanak lángot,
öleljük magunkhoz
a fázós világot!
Lélek melegével
gyújtsuk meg a gyertyánk,
mosolyunk dicsfénye,
melegebb fényt vet ránk.
Ha szeretet fénye
szívünkből sugárzik,
lángra gyúl sok szép szív,
és már nem is fázik,
Átmelegszik, hittel,
ő is adni képes!
Szereteted eljut
mások jó szívéhez.

Kun Magdolna: Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,
apró gyermekszívek szépreményű éke.
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,
ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,
hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,
koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

Kövecses Anna: Ünnephívogató

Hull a csipkés
Minden házra,
Két kis pöttöm
Pattan szánra.

Meleg kesztyű,
Kötött sapka:
Bolyhos a hó,
Mint a vatta.

Pelyhet gurít
Négy pici kéz,
Formálgatnak
Télemberkét.

Nagy a hasa,
Gömb a feje,
Lukas bödön
A védjegye.

Hárságakból
Keze készül,
Répától lesz
Pisze végül.

Színes a sál
Nyaka körül,
A két Lurkó
Együtt örül.

Fenyőünnep
Közeledik -,
Lelkük egyre
Csendesedik.

Ha az advent
Éke tompább,
A szívükben
Izzik tovább.

Válogatta: György Mária