Budapest Urban Games 2020: 4 sportágban is kipróbálhatjuk magunkat

Augusztus 29-én amatőr és profi sportolók veszik birtokba a főváros utcáit és tereit, hogy megmutassák: a városi környezet is tökéletesen alkalmas a mozgásra. A Budapest Urban Games (BUG) 2020-ban négy különböző sportágban várja a kalandra, sportolásra vágyókat, többek között újra lesz belvárosi Duna-átúszás. A résztvevők biztonságáról idén új szabályok gondoskodnak. A sportolni vágyók a vírushelyzet miatt előre lekötött időpontokra regisztrálhatnak, hogy elkerüljék a tömegek feltorlódását a
helyszíneken.

Tavaly rekordszámú, mintegy 5000 nevezőt vonzott a BUG, a szervezők pedig idén még több résztvevővel számolnak az ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött sporteseményen. Használjuk a városi tereket sportolásra is! – ez a BUG és a Főváros közös célja, valamint a városi sportközösségek összekovácsolása.

Gyorsan betelnek a helyek

A Duna-átúszás a BUG egyik klasszikusa, hiszen ritkán adódik lehetőség arra, hogy az ember Budapest belvárosában, a folyón átúszva tegye meg a 470 méteres távot Pestről Budára. A helyek minden évben gyorsan betelnek. A szintén töretlenül népszerű futásnak idén is a Citadella ad helyet, jön újra a street workout és bemutatkozik a jóga. Az egyes eseményekért sportági szakértők felelősek.

Budapest Urban Games 2020: 4 sportágban is kipróbálhatjuk magunkat

Pál Vilmos a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elé beköltöző street workout programot „igazgatja”. A világ egy nagy részét már meghódító mozgásforma saját testsúlyos, szabadtéri edzést jelent – a profik a zenére koreografált, akrobatikus gyakorlatokat mesteri szinten művelik.

„Habár fiatal sportágról beszélünk, néhány év alatt generációs váltás következett be: míg régebben hangsúlyos volt a gyakorlatok alatti zene, ma már inkább az akrobatikus trükkök kerülnek előtérbe. A BUG-on az a célunk, hogy mindkét stílust bemutassuk, az amatőröknek pedig betekintést engedjünk a sportág szépségeibe. Aki szeretné, próbára is teheti magát, fizikai erőnlétre és némi ritmusérzékre lesz csupán szüksége” – mondta Pál Vilmos.

Most először lesz jóga

Újonnan debütáló sportág a jóga, amelynek a Citadella ad otthont. Az egyéni sportág a vírushelyzetben is biztonságos és remek módja a lelazulásnak. A programot Szappan Petra, vagyis Petraflow koordinálja.

„Itt vannak azok a csodálatos nyáresték, amikor csupán a levegő simogatása a bőrödön már önmagában egy ajándék. Amikor a hőség átadja a helyét a naplementének, a legtökéletesebb az idő egy frissítő, relaxáló jógára. Sőt, emeljük a tétet, és gyakorlásunkat a Citadella csodálatos panorámájában végezzük majd. Kezdők, gyertek bátran, figyelek rátok! Haladóbb jógik, ígérem Ti sem fogtok unatkozni” – üzente Szappan Petra (Petraflow).

BUG 2020: új sportág a jóga

A futásnak idén is a Citadella a helyszíne, a szervezők egy hét kilométeres kört jelöltek ki pályának, de az edzettebbek két, vagy három kört is letudhatnak. A programot Markocsán Sándor vezeti.

„Valamivel hosszabb, de egyben könnyebb is lesz az idei pálya, és természetesen gyönyörű látvány fogadja majd a sportolókat. A futókat egyenként indítjuk útnak, és ügyelünk arra, hogy ne alakuljanak ki komolyabb torlódások. A legrövidebb kört bárki könnyen teljesítheti” – mondta Markocsán Sándor.

Élményúszás a Dunában

Nincs utcalimpia Duna-átúszás nélkül: a sportolók idén is becsobbanhatnak a folyóba, hogy legyűrjék a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart közötti távot. A programot Újhelyi Botond, a szám 2017-es bajnoka vezeti.

„Börtönéből szabadult sas. Így látok most mindenkit, aki a koronavírus-járvány alatt alig várta a nyarat, és azt, hogy szabad vízfelületen úszhasson. Mégis, megfontoltságra intem az úszókat! Sokan jócskán veszítettek edzettségükből, így a felkészülés most fontosabb, mint bármikor. Szeretettel ajánlom beúszó közösségünket, nyíltvízi edzéseket tartunk hetente több alkalommal, itt fel lehet készülni a nem mindennapi körülményekre” – mondta Újhelyi Botond. Azt is hozzátette: a Duna átúszására felemelő eseményként érdemes tekinteni, ez
egy igazi élményúszás, egyszerre hátborzongató és fenomenális.

A regisztrálás a BUG honlapján (www.budapesturbangames.hu) már elindult!