Olaszországból jelentjük: Ilyen, ha nem önként vállalod a karantént

Csütörtök van. Elcsendesedtek a korábban nyüzsgő utcák, alig látni embert és autót az utakon. Meglepő ez egy olyan országban, ami a folyamatos pezsgésről híres.

Hétfő óta egész Olaszország vörös zóna. Alig pár napja a magyar nagykövetség arra szólította fel az országban nem életvitelszerűen tartózkodó magyarokat, hogy hagyják el az országot, amilyen hamar lehet. Egy nap sem telt el, és érkezett a bejelentés: a légitársaságok március 13-tól szinte egyetlen járatot sem üzemeltetnek. Ennek ellenére még a kisebb repterek körül is látható egy-egy köröző, le és felszálló utasszállító. Üresen, utasok nélkül repülnek, és feleslegesen égetik az üzemanyagot, hogy megfeleljenek a repülőtéri résidőkre vonatkozó szabályoknak, amelyeknek a felfüggesztésére kedden már javaslatot tett az Európai Unió.

A tévében körülbelül félóránként képernyőre kerül az embereket emlékeztető üzenet: ne hagyják el az otthonukat, amennyiben nincs vészhelyzet. Az olaszul nem értő külföldi számára is egyértelmű, hogy próbálnak mindent megtenni a vírus terjedésének megállítása érdekében. A Juventus egyik focistájának pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért az egész csapatot karantén alá vonták. Az élő műsorokban egyedül álldogál a házigazda. Közönség nincs, egyedül a maszkot viselő stábtagok bukkannak fel néha. Az itteni VIP Big Brother, azaz a Grande Fratello házába korábban beköltőző celebek tőlük tudják, ha kiszavaznák őket a házból, akkor sem térhetnének haza a családtagjaikhoz.

Étterem helyett inkább otthon maradnak az emberek.

Mi már januárban fokozottan figyeltük a WHO instrukcióit és betartottuk őket. Az, hogy pár hétre le kell mondanunk a szabadságunkról, nem nagy ár azért, hogy a vírus ne terjedhessen tovább. Lameziában nem tudunk regisztrált esetről, de az elővigyázatosság a hétfői rendelkezések miatt így is hatalmas mértéket ölt. Minden nap történik valami, új rendelkezéseket vezetnek be a biztonságunk érdekében. Nagyon furcsa érzés ezt a saját bőrünkön megtapasztalni, az agyunk nem akarja elhinni, hogy ez nem csak egy film vagy rossz álom, hanem a valóság.

Mindezt figyelembe véve annyira nem is hangzik rosszul az önkéntes karantén, mert akkor legalább te uralod a helyzetet, még ha nem is te döntöttél róla. Ha a munkahelyed erre kötelez, ne fogd fel büntetésként, inkább hozd ki a helyzetből a legjobbat! Dolgozz otthonról, vagy ha erre nincs lehetőséged, valósítsd meg régóta halogatott kreatív projektjeidet, olvasd újra a kedvenc könyved, nézz filmet, tarts sorozat-maratont!

Ezeket a könyveket olvasd tavasszal!