Hamar Zsolt: „Tehetséges nemzet a miénk, de hajlamosak vagyunk hátradőlni”

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetője, Hamar Zsolt külföldi vendégszereplések és az együttes december 23-ai Diótörő előadásának próbái között ingázva tölti az év utolsó hónapját. A Liszt Ferenc-díjjal, Érdemes Művész-titulussal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett karmesterrel direktori teendőiről, zenekari misszióról, illetve a Kodály-módszer alkalmazásának jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk.

Fotó: Németh Kriszti

Úgy tudom, Ön zeneszerző szakon tanult, ám végül mégis a karmesteri pályára lépett. Mi késztette a váltásra?

Valóban zeneszerzőnek készültem, sőt le is diplomáztam a Zeneakadémián, de ötödéves hallgatóként, 1 évvel a záróvizsgák előtt vezényelni is elkezdtem. Zeneszerzőként írtam egy olyan kompozíciót, amelynek előadásához szükségem volt egy karmesterre, de nem találtam senkit, aki elvállalta volna a feladatot, így végül nekem kellett a zenekar elé állnom. Ekkor éreztem rá a karmesterkedés ízére, utána pedig meg is tanultam a mesterséget, így végül karmesterként is diplomáztam.

Hogyan került 2017-ben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élére?

Fantasztikus elődöm, Kocsis Zoltán tragikus halála 2016 novemberében nagyon váratlanul ért mindannyiunkat, és tulajdonképpen ezután kezdődött el egy közös gondolkodás a zenekar jövőjét illetően. Nem pályáztam a posztra, nem is jelentkeztem rá, de felkérést kaptam, és erre mondtam igent.

Milyen nehézségei vannak egy a Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz hasonlóan nagy létszámú együttes irányításának?

A zenekar irányításának nehézsége nem feltétlenül azzal függ össze, hogy hány főből áll az együttes. Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy milyen fantasztikus zenészekről van szó, akik nemcsak mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjai kiváló muzsikusok, hanem egyenként is. Az ő munkájukat koordinálni, megtalálni velük a közös nevezőket és motivációkat, az jelenti az izgalmas kihívást az ember számára.

blank
Fotó: Németh Kriszti

Vezetőként kizárólag az Ön hatásköre dönteni az együttes összetételéről?

Ha egy új tag felvételéről van szó, akkor természetesen én is szavazok, de a zenekar tagjai is. Mindennek egy aprólékosan kidolgozott eljárási rendje van, melyet európai tanulmányaim során sajátítottam el, és itthon én honosítottam meg az együttesnél. A rendszer alapját a próbajáték képezi, és bele vannak építve demokráciát garantáló biztosítékok, miközben arra is figyelünk, hogy az adott pozíciót a jelentkezők közül mindig a posztra legalkalmasabb személy nyerje el. Ha viszont az a kérdés, hogy a 98 főből én döntöm-e el, hogy aznap este ki játszik és ki nem, akkor az a válaszom, hogy megtehetném, de nem élek ezzel az eszközzel. Tökéletesen megbízom a szólamvezető kollégáimban és az általuk meghatározott beosztásokban.

Mit gondol a legfiatalabb zenész generációról? Képesek biztosítani Önöknek az utánpótlást?

Egy részről nagyon jó dolgunk van, mert tehetséges nemzet a miénk, ugyanakkor hajlamosak vagyunk hátradőlni. Mivel a Zeneakadémia falai közül évről évre kiemelkedő képességekkel bíró fiatalok lépnek be a nagybetűs muzsikus életbe, gyakran elkényelmesedünk, mondván, minden rendben. Látnunk kell azonban, hogy a hungarikumnak számító Kodály-módszer alkalmazása mára egy-két kivételtől eltekintve kihalt. A kodályi víziónak alapeleme például, hogy az iskolában minden nap legyen énekóra. 2019-ben viszont már az sem feltétlenül igaz, hogy a gyerekek heti egy alkalommal találkoznának a tárggyal. Sok helyen csak kéthetente tartanak énekórát. Illetve az is kérdés, hogy azt az órát milyen tartalmakkal töltjük meg. Kodály azt mondja, testileg, szellemileg és érzelmileg is egészséges az a gyermek, aki minden nap énekel, és ez egy hatalmas igazság, amit jó lenne, ha átültetnénk a hétköznapjainkba.

Az ének-zene oktatás ilyenfajta háttérbe szorulása hogyan hat az Önök közönségének összetételére?

Azt gondolom, az óvodás-, kisiskolás-, illetve kiskamaszkor ilyen szempontból rendkívül ígéretes terep a számunkra, ott még gyönyörű eredményeket lehet elérni. A középiskolás, illetve az egyetemista generáció viszont furcsa módon egy picit intakt. Tapasztalataim szerint a fiatalok akkor fordulnak újra felénk, amikor lediplomáznak, családot alapítanak, kialakul az egzisztenciájuk, és elkezdenek egyfajta polgári életet élni. Ekkor kerül ismét a látómezejükbe a hangverseny műfaja, ekkor ébrednek rá, hogy komolyzenét is lehet hallgatni. De bár tévednék, és akár ennek az interjúnak az egyik hatása az lenne, hogy ők engem megcáfolnak.

blank
Fotó: Németh Kriszti

Hogyan fogalmazhatjuk meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar misszióját?

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a magyar zenei élet zászlóshajójaként tekint önmagára. Az alapító okiratunkban is benne foglaltatik, hogy a törzsrepertoárunkon túl, nagy hangsúlyt kap nálunk a magyar zene, illetve a kortárs művek nagyközönséghez való eljuttatását is kiemelten fontosnak tartjuk. Továbbá – a káprázatos Nemzeti Énekkarral együttműködésben – kötelességünk gondozni az oratorikus irodalmat is.

Milyen kapcsolatban állnak a Nemzeti Énekkarral?

Nagyon szoros együttműködésben dolgozunk, illetve egymásra is vagyunk utalva. Nagy büszkeség számomra, hogy oly’ sok évtized után, sikerült elérnem, hogy a Nemzeti Énekkarnak önálló bérlete legyen, és ahogyan a mi zenekarunk bérletes előadásainak állandó vendége a kórus, az ő bérletünknek is állandó vendége a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

blank
Fotó: Németh Kriszti

December 23-án az együttes dupla teltház előtt mutathatja be a Müpában Csajkovszkij Diótörőjét, Cakó Ferenc homokanimációival kiegészítve. Hogyan született meg az előadás koncepciója?

A Nemzeti Filharmonikusoknak korábban már volt egy Diótörő produkciója, amelyet a Müpával közösen még Kocsis Zoltán hozott létre, de halála után sajnos nem folytatódott ez a projekt. Az elmúlt évben azonban nagyon sokan jelezték – mind a hallgatóságunk, mind pedig a zenészeink – hogy hiányzik nekik az előadás, így eldöntöttem, idén újra látható lesz egy új változatban. Tekintettel arra, hogy ennek a gyönyörű balettnek központi eleme Marika álma, az az ötlet született, hogy ameddig a cselekmény valós időben játszódik, addig a közönség egy klasszikus balettet lát a kiváló Pécsi Balett közreműködésével, az álom pedig homokrajz-illusztrációval kerül színpadra. A Cakó Ferenccel való együttműködésünk egyébként már több mint 20 évre tekint vissza. Azt hiszem, annak idején én voltam az első, aki arra biztatta, hogy egy zenekarral együtt játszva, élőben rajzoljon. A produkciójával azóta bejárta a világot, és hozzánk is gyakran ellátogatott, utoljára idén júniusban dolgoztunk együtt.

Hogyan lehet összehangolni a zenét és a homokanimációt?

Az idő a meghatározó elem. Cakó Ferencnek azt kell tudnia, hogy a zenekar egy-egy tételt hány perc, illetve másodperc alatt játszik el, mert neki abban az intervallumban kell megalkotnia egy adott képet. Számomra pedig az jelenti a kihívást, hogy nagy biztonsággal mindig ugyanazt a tempót adjam, amivel ő mindig számolhat.

Találkozhat a közönség az adventi időszakban más műsorok keretében is a zenekarral?

Igen, a zenekar sok koncertet játszik ebben az időszakban is, de decemberben főként vendégkarmesterekkel, mivel időközben én elutazom Prágába, ahol két hangversenyt vezényelek. Jövőre pedig igyekszünk hozzájárulni a 2020-as Beethoven-év gazdag kínálatához. Martonvásáron – ahol már 62 éve koncertezik nyaranta az együttes – például az eddigi sorozatunk alapjain egy Beethoven-fesztivált szeretnénk megvalósítani.

Fotók: Németh Kriszti – Egy Jó Kép Rólad