5+1 film az iskoláról, nem csak iskolásoknak

Akárhány tanév is kezdődik el, immár nélkülünk, szeptember első hétfőjén mindig eszünkbe jutnak az évnyitók és a sulihoz kapcsolódó emlékek. A téma természetesen a filmiparban is kimeríthetetlen ötletforrásnak számít, amit az alábbi – nosztalgiázásra alkalmas – gyűjtemény is igazol. 

Bajos csajok (2004)

Lindsay Lohan fénykorának egyik legemlékezetesebb filmszerepe az Afrikában nevelkedett Cady Heron visszatérése a civilizációba, vagyis annak legdurvább helyszínére, a gimnáziumba. A lánynak hamarosan rá kell jönnie, hogy még a dzsungelben is könnyebb boldogulni, mint a Regina George (Rachel McAdams) által uralt középiskola klikkjeinek rengetegében.

Nicolas az iskolában (2009)

A francia vígjáték a kisiskolás Nicolas mindennapjaiba avatja be a nézőt. A problémák akkor kezdődnek, amikor a fiú szülei még a megszokottnál is furcsábban kezdenek viselkedni, majd osztálytársai megfejtik, hogy bizonyára a dolog hátterében egy kistestvér állhat…

Holt költők társasága (1989)

A Welton Akadémiában katonai szigorral oktatják az ifjú nemzedéket. Ám az új tanár (Robin Williams) érkezésével az intézményben tanuló fiúk hamarosan nem csak a költészetben, hanem a „Carpe Diem!” életérzésben is elmerülnek, felfedezve a szabadságot és a lázadás szellemét.

Rocksuli (2003)

Jack Black klasszikusában a saját maga által rockistenként definiált Dewey Finn kénytelen polgári foglalkozást választani, miután a bandája úgy dönt, nélküle folytatja tovább a zenélést. Amikor helyettesítő tanárként egy iskolába szerződik, ráébred, hogy a kötelező tananyagnál sokkal szórakoztatóbb (és hasznosabb!) tudást is átadhat a diákjainak.

Tökéletes hang (2012)

A Pitch Perfect-trilógia az amerikai egyetemisták világába kalauzol el, a Rocksulihoz hasonlóan szintén a zenét állítva a középpontba. Főhősünk, Beca antiszociális lányként csak kényszerből csatlakozik az acapella csapathoz, míg végül természetesen ráébred, hogy a lehető legjobb helyre került. A szériával kapcsolatban mindenképp érdemes „Háj Amy”-t is megemlíteni, akit a zseniális Rebel Wilson alakít a mozivásznon.

+1: Harry Potter és a bölcsek köve (2001)

Valószínűleg minden gyerek jobban várná a tanévnyitót, ha az őszt a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában kezdhetné. Mivel mi még mindig reménykedünk benne, hogy egy nyáron megkapjuk a behívónkat az intézményből, nem hagyhattuk ki a Harry Pottert, vagyis a világ legismertebb iskolában játszódó történetét a gyűjteményből.