Július közepén Kishegyesre csábít a Dombos Fest

18 évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén, civil összefogással indult el a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává nőtte ki magát. 

Július 11. és 14. között kerül megrendezésre ebben az évben a vajdasági Dombos Fest, mely Kishegyes térségének legnevesebb előadóművészeit látja vendégül színpadain.

A nyitónapon a nagyszínpadon elsőként a Cimbalom Brothers ad fergeteges koncertet, de visszatérő vendégként utánuk a Kiscsillag zenekart is köszönhetjük. A tavalyi év egyik legjobb koncertjét a négy szaxofonosból álló Road Six Sax adta, mely a nagy sikerre való tekintettel idén két alkalommal, két helyszínen is fellép a Dombos Festen. A legnagyobb nevek közül tiszteletét teszi majd a programsorozaton Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Antonia Vai, a Los Orangutanes, valamint a The Carbonfools is.

A fesztivál állandó vendégének számító Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol a művész megszületett: a bácskai tájon. Idén ismét egy új formációval érkezik ide, mellyel már budapesti koncertjein ámulatba ejtette közönségét. Továbbá a Balkánon oly népszerű sevdah stílus legismertebb képviselője a Mostar Sevdah Reunion is ellátogat Kishegyesre.

Mostar Sevdah Reunion

A programsorozat már elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi napok, a Rosé borterasz vagy a tábortűz nélkül, de a fesztivál központi helyévé nőtte ki magát a Dombos Wine Club is, ahol a kiváló borok mellett a „dombosi életérzés” is tetten érhető.

A tartalmas szórakozásért felel még a Budapestről érkező Terra Profonda, illetve Canarro, míg a folk rajongóit Balogh Melinda új formációja, valamint a Fokos szórakoztatja majd.

A szervezők szerencsére a gyerekekkel érkezőkre is gondoltak. Őket várja többek között a BaHorKa interaktív meseelőadása, vagy Tóth Viktor magyar népmeséket bemutató szaxofonjátéka, de a pantomim nagyágyúja, Méhes Csaba is felejthetetlen élményt ígér.

Tóth Viktor

Végezetül, a fesztivál zárónapján Kishegyes település 250 éves fennállását utcabállal ünneplik majd, ahol gólyalábasok, zenészek és löszfalon táncoló művészek is megjelennek.