Újra itt a VéNégy Fesztivál!

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a váci Duna-parton a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót. Július 4. és 7. között a legismertebb hazai és a V4-es országokból érkező fiatal zenekarok koncertjei mellett nemzetközi színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal, közösségi programokkal várják azokat, akik egy olyan fesztiválra vágynak, ahol a zene mellett a kultúra és a csodálatos természeti környezet is fókuszban van.

Fantasztikus zenekarok festői környezetben

Csupán fél órára Budapesttől, a Dunakanyar egyik legszebb részén, a vízpart közelében koncerteznek a legnagyobb hazai együttesek július 4. és 7. között. A VéNégyen idén a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, az Intim Torna Illegál, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, a Follow The Flow és a Russkaja is fellép. A szervezők emellett kiemelten fontosnak tartják, hogy a visegrádi négyek országaiból érkező fiatal tehetségeket is bemutassák. Csehországból az I Love You Honey Bunny, Szlovákiából a Don’t Trust Butterflies, Lengyelországból a The Fruitcakes ad koncertet, míg hazánkat az NKA Hangfoglaló Program támogatásával DLRM, az Ohnody, a Carson Coma és a The Pontiac képviseli. Közülük választották ki a fesztivál idei himnuszának előadóját is, a tízen- és huszonévesekből álló, életvidám Carson Coma első lemezének egyik dalára, a Let’s Call It a Day-re esett a választás.

„A fesztivál nemzetközi színházi programjának összeállításakor kortárs és nemzeti szerzők műveit kerestünk. Örömmel tölt el, hogy minden esetben sikerült mindkét kritériumnak megfelelnünk. Fontosnak tartjuk a fiatal tehetségek felkutatását és támogatását, ezért is csatlakozunk harmadik éve a Hangfoglaló programhoz, melynek keretében hazai feltörekvő zenekaroknak biztosítunk megmutatkozási lehetőséget. Az összművészetiség jegyében a fesztivál csütörtöki napján helyet kapott a programban egy nagyon különleges cirkuszi előadás is, mely a nézők összes érzékszervét megmozgatva a szabadság élményét igyekszik megragadni” – emelte ki Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója, fesztiváligazgató.

Mitől mások?

A VéNégy egyediségét az adja, hogy a klasszikus fesztiválprogramokat nemzetközi színházi előadásokkal egészítik ki. Július 4-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes c. darabja fantasztikus alapozás lehet az esti fesztiválozás előtt.  Másnap a Slovácké Színház társulata egy autizmussal élő férfi történetén keresztül komoly kérdésekkel szembesíti a nézőket, július 6-án a kassai Na Peróne Színház egy sztereotípiákat döntögető, feszültséggel átitatott színművel, a Na stáž!-zal érkezik, míg a lengyel CHOREA Színház a Jan tragédiája c. művet mutatja be Vácott. A négy ország színészei már június 24-től Vácon lesznek, ugyanis két héten keresztül Blaskó Borbála irányításával közösen dolgoznak. A nemzetközi workshopon a rendszerváltás témáját feldolgozva készítenek előadást, amit a fesztivál zárónapján mutatnak be a színházi sátorban. A VéNégy szervezőinek célja, hogy minél több nézőt becsalogassanak a színházi sátorba, így a színházjegy mellé ajándék belépőt adnak, amellyel az előadás után a többi program is megtekinthető.

A látogatók napközben a Duna partján és a váci strandon kapcsolódhatnak ki. Részt vehetnek a közösségi programok egyikén, míg este Dj-szettek, utcaszínházi produkciók és fényfestés is várja az érdeklődőket. A fesztivál az elmúlt években a V4 országok egyik legrangosabb közös kulturális eseményévé nőtte ki magát.

Carson Coma – Let’s call it a day