Engedd szabadjára a benned élő állatot! – Fedezd fel az Animal Flow-t!

Nem capoeira, nem jóga és nem is gimnasztika. Az Animal Flow Amerikából származó edzésfajta, mely valahol az imént felsorolt három mozgásforma között helyezkedik el. Hogy milyen is valójában ez az „állatias” sport? Az Animal Flow első hazai képviselője, Nagy Dániel mesél nekünk a sportról.

Kép: Németh Krisztina

Az Animal Flow-t egy amerikai edző, Mike Fitch alkotta meg. Amikor Mike új edzésformákat akart kipróbálni, elkezdett együtt edzeni parkourösökkel, breakesekkel, street workoutosokkal. Az itt szerzett tapasztalatokat egy új mozgásformában olvasztotta össze, ebből született meg az Animal Flow. Fitch egy hihetetlenül pontos rendszert dolgozott ki, ahol nagyon szigorúan meghatározza a pozíciókat az egyes gyakorlatoknál. Fitch az első workshopját 2010-ben tartotta. Ma közel 3000 instruktor oktatja az új mozgásformát, Ausztráliától Amerikáig. Ahhoz, hogy valaki oktatóvá váljon, el kell végeznie a level1 és level2 szintet. Az első szint elvégzése után legalább egy hónapot kell gyakorolnia a jelentkezőnek, majd egy tesztet és videós vizsgát is teljesítenie kell. A következő szinten már nehezedik a feladat, ekkor már egy háromperces folyamatos flow-t is be kell mutatniuk az instruktoroknak.

 

Dani 2008-ban végzett a Testnevelési Egyetemen, 2012 óta dolgozik edzőként. Elsőként a TRX, majd a saját testsúlyos mozgásformák világát fedezte fel, bő egy éve pedig rátalált az Animal Flow-ra. Egészen Londonig utazott, hogy megtanulja az új mozgásformát, és edzői képesítést szerezzen. A nehezebb, második szintet Varsóban teljesítette. Jelenleg a CrossFit Grundban tart edzéseket.

Mire számíts egy Animal Flow-edzésen?

Most visszatérhetsz gyerekkorodba, és úgy mászhatsz, mint az állatok! Mielőtt azonban azt gondolnád, hogy az Animal Flow csakis állati mozgást (például medvét vagy skorpiót) utánzó gyakorlatokból áll, tévedsz. Kívülről nézve leginkább a capoeirára hasonlít, de vannak benne a break táncra emlékeztető elemek, sőt a szertornához köthető gyakorlatok is. Az Animal Flow egyik legnagyobb előnye, hogy semmilyen eszköz nem kell hozzá, csak a tested.

blank
Kép: Németh Krisztina

Hogyan néz ki egy edzés?

Dani órái sztenderd bemelegítéssel kezdődnek, ahol fontos szerepet kap a csuklóízület megerősítése, mobilizálása, mely a különféle támaszhelyzetek miatt nagyon fontos. A csuklóelőkészítés után öt különböző gyakorlatcsoport variálható az órákon. A törzsizmok aktivizálása, a nyújtások, a különböző mászások után, a switches and transitions nevű látványos gyakorlatok jönnek. Ezt követi a flow, vagyis amikor a különböző gyakorlatokat fix vagy tetszőleges sorrendben egy mozdulatsorrá olvasztják össze.

blank
Kép: Németh Krisztina

Mit érhetünk el az Animal Flow-val?

Az Animal Flow elsősorban a testtudatot, a koordinációt, az állóképességet, illetve az izmok és az inak erejét javítja. Ha az izmosodás az elsődleges célod, nem feltétlenül ez lesz a te sportod, bár lehet így alakítani. Megfelelő gyakorlatsor megválasztásával intenzív kardio edzésként is felfogható.

blank
Kép: Németh Krisztina

Kiknek ajánlott?

A sportolói múlt nem szükséges, de persze nem árt, ha van. Kor szerinti korlátok sincsenek, Dani óráira gyerekek és ötven feletti vendégek is járnak. Az Animal Flow nem kifejezetten tömegsport, ezért leginkább azoknak ajánlott, akik megértik, hogy milyen képességek (pl. az előbb említett állóképesség és testtudat) fejlesztésére alkalmas mozgásforma, és meglátják a benne rejlő lehetőségeket.

blank
Kép: Németh Krisztina

Milyen edzés mellé ajánlott?

Dani szerint nem érdemes konkrét edzésformát párosítani az Animal Flow-hoz. Az órákra különböző sportmúlttal rendelkezők járnak, vannak köztük CrossFitesek és küzdősportosok is. Sőt, még testépítők is. Mivel az Animal Flow az egész testet megdolgoztatja, erősíti az inakat és fejleszti a fent felsorolt képességeket, lényegében bármilyen sporttal összeegyeztethető.

Képek: Németh Krisztina