“Imádom, amikor a művészet művészetet szül” – Interjú a Quimbyvel a Dallamképek-projekt kapcsán

Színek és formák keltik életre egyik kedvenc hazai zenekarunk, a Quimby slágereit; a képpé formált dalokat kilenc progresszív, fiatal grafikus vette kezelésbe, az eredményt pedig az ötletgazda Budapest Parkban nézhettük meg augusztus 30-án. Mit gondol a zenekar az izgalmas projektről? Varga Liviust és Mikuli Ferit kérdeztük a kiállítás megnyitóján.

Nagy hatással vagytok mások életére a dalaitokkal. Milyen érzés látni ennek a kézzel fogható eredményét most, a kiállított alkotások formájában?

Feri: Nagyszerű érzés, mert szerintem nagy dolog, ha akár egy dalszöveg vagy maga a zenénk alkotásra inspirál valakit. Az alkotásnál jobb dolog nincsen, ilyenkor a művészek tovább viszik ugyanazt a szellemiséget, a hangulatot. Ráadásul most kapcsolatot teremtenek a hallók és nem hallók között, ez mégis csak egy nagyon jó dolog.

Livius: Imádom, amikor a művészet művészetet szül. Ez egy nagyszerű dolog. Amit pedig a hatással kapcsolatban mondtál: kapunk olyan köszönőleveleket, hogy valaki mélypontból följött, vagy betegsége idején a gyógyulásban segített neki a zenénk. Amikor valaki másnak a művészete, érzelemvilága tágítja azoknak a terét, akik rossz hangulatból jóba kerülnek, jóból még jobba, elgondolkodnak, értékesebbnek érzik az adott élethelyzetüket, segítve vannak azon az úton, hogy jobbak legyenek, és egyszerűen csak jobb emberként létezzenek, az önmagában talán a létezés egyik értelme.

Közel egy hónap állt az alkotók rendelkezésére. Ti mikor kapcsolódtatok be a projektbe?

Livius: A két képzőművészünk, a Tibi és a Dodi már korábban gondozták ezt az ötletet, de nem mint kurátorok, vagy valamilyen bírálók vettek ebben részt, hanem nagy örömmel ajánlották fel a segítségüket. Mint Tibi mondta, az ötletet készen kaptuk, de a Budapest Parkkal mindig szívesen működünk együtt. Főleg ehhez hasonló kezdeményezésekben, amikor egy-egy koncert többféle művészetet inspirálhat.

Livius, te már a tárlatvezetésen elárultad, hogy az egyik kedvenced a Halleluja c. alkotás, amit Szurcsik Erika készített. Feri, melyik kép áll hozzád a legközelebb?

Feri: Én nem tudtam egy mellé letenni a voksom. A színes képek letisztultsága és megformálása rettentően izgalmas nekem, és ki is tenném őket otthon. A Halleluja nevű, fekete-fehér képben viszont az egyszerűsége fogott meg. Ahogyan az írás átmegy a többi elembe; az éljenzés, a teremtés, a mindenség tisztelete, ünneplése átmegy a semmibe. Először nézegetnem kellett, hogy megértsem, aztán érzékeltem a betűk karomszerű nyúlványba átfolyását. Ez nagyon megfogott.  A mindenség és a semmi. A kép megragadta azt az átmenetet, amiben élünk, ilyen egyszerű formában.

Ti magatok ráismertetek a dalra, amit egy-egy kép megörökít?

Feri: Igen, mondhatjuk. A művészek jól ismerik azt a nyelvet, hogy hogyan lehet egy képpel megfogalmazni gondolatokat, érzéseket. Nagyon sikeres volt ez a kezdeményezés, remélem, hogy jó sok pénzt sikerül összegyűjteni a Jel Alapítványnak. Szerintem mindegyik kép értékes a maga módján.

Melyik képeket választanátok egymásnak?

Feri: Liviusnak az Unom c. képet. (nevet)

Livius: Erről a képről korábban kifejtettem, hogy nyomaszt. (nevet)

Feri: Éppen ezért. Mint a mágnes pólusa, mindig ellökne onnan.

Livius: Igen, szokták mondani, hogy a jellemfejlődés felé az vezet, ha belépsz a rémületbe. Ha konfliktust okoz benned, akkor van min dolgozni, ezt a pszichológusok, azaz a tanulmányaim mondatják velem. Nem azt jelenti, hogy nem szeretem, hanem hogy nyomasztó. Pont azért, mert eltalált. Bumm, adott egy balhorgot, csak nehéz szembesülni néha az ilyen feldolgozandó dolgokkal. De így megy ez. A vizuális művészet legalább annyira elvont, absztrakt dolog, mint a saját tudatalattink.

Én mindenképpen Szabó Zsófi Káosz Amigos-ával, a mexikói mintással lepném meg Ferit. Fotózom mintákat, és mindent, amiben megjelenik vagy kialakul a minta, valami fontosból, ami önmagában is jelentős. Ezek a jelentős dolgok egymással kommunikálnak, és hogyha ellépek egy kicsit, akkor már egy mintát látok belőle. Ez állandóan az univerzumot vagy a csillagokat juttatja eszembe.

Az alkotókat a ti zenétek inspirálta. Mi inspirál benneteket?

Feri: Nagyon sok minden. A világunk dolgai, bár ha engem kérdezel, az inspiráció nem feltétlenül valaminek a reakciójaként jelenik meg, de én nem vagyok annyira szocializált ember. Inkább magamnak való figura vagyok. Zenekari szinten viszont mindenképpen, mivel a többiek hihetetlenül extrovertált személyiségek, akik a mindenségből táplálkoznak. Mindig van valami ötletem: ami fölfelé, az lefelé is megvan a végtelenségig, én ebben hiszek. A lefelé szűkülő dologban. Mindig kicsi dolgokkal foglalkoztam, mini cuccokkal. Általános iskolában volt 9 db mini Rotring ceruzám, mert rájöttem, hogy le lehet őket rövidíteni, és ugyanúgy lehet használni. Ilyesmi.

Livius: Feri gyűrűket készít, nagyobb a türelme az apró kézimunkákhoz, mint a többieknek, de ez közel sem azt jelenti, hogy ő valami otthoni barkácsoló figura csupán. Az ő ékszerei vitrinbe (is) valók, nem csak kézre. Ami engem inspirál: én nem a kicsiből vagy a nagyból táplálkozom, hanem a kettő kapcsolatát szeretem. Ahogyan fenn, úgy van lenn. Az én elmém ezekre a láthatatlan szálakra fókuszál. Érzelmileg pedig dettó, amit a Feri mondott. A többiek: azaz az egy introvertált, és a másik négy extrovertált ember, ők inspirálnak engem, amikor zenéről van szó.

Van még olyan dal, amit szívesen láttatok volna képként megjelenítve?

Livius: Igen, de azt majd mi fogjuk felfesteni magunk mögé szeptember 7-én a Budapest Parkban, amikor ennek a tárlatnak a záróeseménye lesz, reméljük ismét a sajtó és a közönség részvételével. Utána pedig a húrok közé csapunk.

Több izgalmas projekten vagytok már túl. Van esetleg bármilyen jövőbeni tervetek, amiről már tudhatunk?

Livius: Nyakunkon a teátrum, ami mindig más. Egész más játszótér. Nagyon jól fog esni visszamenni a színházak világába, ahol a némaság is üvölt. Ahol a legapróbb gesztus is óriássá nő, ahol olyan intim kapcsolat jön létre a közönség és a színpad között, ami máshol nem reprodukálható egész egyszerűen. És ennek megfelelően érzékenyebb számok is megjelennek a repertoárban, illetve az erre az alkalomra áthangszerelt, új köntösbe bújtatott régi számok, és a Jónás Jelenései c. albumból pár dolog, ami nem fért fel a rock’n’roll színpadra, pontosan az érzékenysége miatt. Így végre azok is megjelenhetnek a közönség előtt, a Teátrumban.  Erről fog szólni az őszünk.

Fb/Quimby.hu

A Quimby dalai által ihletett 9 alkotást akár te is a faladra akaszthatod! Vedd szemügyre a képeket személyesen, vagy online itt, és licitálj kedvencedre szeptember 5-ig! Ne feledd, a bevételből a Jel Alapítványt támogatják! (A részletekért kattints ide!)