A hely, ahol világbajnok ezüstérmes úszó szolgálja fel a kávéd – A Baross utcai Kaffeine Espresso Barban jártunk

„Én vagyok a házigazda, hadd segítsek!” – fogadott Verrasztó Dávid, világbajnok ezüstérmes úszó, amikor beléptem a Baross utcai Kaffeine Espresso Bárba, és tétovázásomat látva megmutatta, hova tudom felakasztani a kabátom.

A Lövőház utcai és Allee bevásárlóközpontban található kávézó után a sorban harmadikként tavaly ősszel a Baross utcában megnyílt Kaffeine barátságos légköre azonnal magával ragadja a betérőket. A hely a Tamp & Pullban is érdekelt Nagy Dávid és a Verrasztó testvérpáros összefogásából született meg. Nagy Dáviddal és Verrasztó Dáviddal beszélgettem a kávézóról.

A két Dávid a pult mögött

Miért éppen Budán nyitottátok meg az első Kaffeine Espresso Bart 2016-ban? Akkor is és most is inkább Pestre jellemzőek a specialty kávézók.

N. Dávid: Két éve mindenkitől azt hallgattam, hogy egyetlen egy jó specialty kávézó sincs Budán, holott már volt több is, például a Kelet Kávézó vagy az Addicted 2 Caffeine.

A második kávézótok is Budán, egy plázában nyílt, ami első hallásra elég merész húzásnak tűnik.

N. Dávid: Évekkel ezelőtt a MOM Parkban is nyitottam egy speciality kávézót. Akkor ez még tényleg vad ötlet volt, féltünk is tőle. Sok vendégünktől megkaptuk, hogy savanyú, savas a kávénk íze. Amikor 2017 májusában megnyitottuk a második Kaffeine-t az Alleéban, felkészültünk a támadásokra, de szerencsére nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Budapesten gasztronómiai forradalom van, az emberek a specialty kávékat is megismerték és megszerették. Az Alleéban lévő kávézónk megnyitásával az volt a célunk, hogy még közelebb hozzuk az emberekhez a minőségi, finom kávét.

Hogyan ismerkedtetek meg egymással?

V. Dávid: A Bocuse d’Or-on találkoztunk, ahol kávés részleg is volt. Egy barista versenyen mutattak be minket egymásnak, ahol addig beszélgettünk, hogy a végén megállapodtunk, heti kétszer beállok Dávidhoz a Tamp & Pullba dolgozni.

N. Dávid: Dávid azt mondta, hogy annyira érdekli a kávés szakma, hogy szeretne elvégezni egy baristatanfolyamot. Azt tanácsoltam neki, inkább álljon be a pult mögé, ott sokkal többet tud tanulni.

Honnan jött a kávé iránti szereteted?

V. Dávid: Ez jó kérdés, mivel sokáig nem is ittam kávét. Az edzések után a húgom, Evelyn ráncigált el mindig kávézókba. Végül nagyon megtetszett ezeknek a helyeknek a hangulata, és mivel könnyen fellelkesülő típus vagyok és szeretek utánajárni a dolgoknak, bele is vágtam.

Mikor született meg benned az ötlet, hogy kávézót szeretnél nyitni?

V. Dávid: Mindig viccelődtem vele, hogy egyszer majd nyitok egy saját kávézó-reggelizőt. Dávid viszont komolyan vett, és a végén itt kötöttünk ki.

N. Dávid: Elmondtam Dávidnak, ha ugyanazzal az energiával, lelkesedéssel és kitartással vág bele a kávézásba, mint az úszásba, sikere lesz.

Pedig Dávid, neked szakács végzettséged is van. Hogyhogy nem éttermet nyitottál inkább?

V. Dávid: A két dolog szerintem annyira nem áll távol egymástól, kiegészítik egymást.

Hogyan találtatok rá erre a helyre?

N. Dávid: Aznap, amikor Dávid ezüstérmet szerzett tavaly a vizes vb-n, felhívott az üzlethelyiség tulajdonosa. Mivel ismerte és szerette a másik két kávézónkat is, felajánlotta, béreljük ki az ingatlant.

V. Dávid: Másnap már itt is voltunk, hogy megnézzük a helyet. Nagyon sokan pályáztak rá, de végül a miénk lett.

N. Dávid: Egyből ideálisnak találtuk, nem túl nagy, nem túl kicsi. Mivel a pultot elforgattuk, megnyitva a teret ezzel a vendégek előtt, sokkal könnyebben beszédbe elegyedhetnek a baristákkal, láthatják, hogyan készül a kávéjuk.

Mennyire törekedtek arra, hogy a három kávézótok különbözzön egymástól?

N. Dávid: Abban mindhárom hely megegyezik, hogy a minőséget tartjuk a legfontosabbnak, legyen szó a kávéról vagy a süteményeinkről. A betérő vendégeink viszont már eléggé eltérőek. A Lövőház utcába elsősorban családosok, anyukák, helyiek jönnek, a Baross utcában viszont nagyon sok az egyetemista és a külföldi vendégünk.

blank

Még fél éve sincs, hogy megnyitottatok. Mennyire laktátok már be a helyet, terveztek még valamilyen újdonságot?

N. Dávid: A terasz adta lehetőségeket még nem használtuk ki, mivel októberben nyitottunk és akkor már nagyon hűvös volt.

V. Dávid: Jelenleg az önkormányzat engedélyére várunk, hogy reggelizőként is működhessünk. Konyhánk már van hozzá. Az ételek tekintetében kicsit még kísérleteznünk kell, hogy ugyanolyan kompromisszumok nélküli minőséget nyújthassunk, mint a kávéinknál.

Honnan szerzitek be a kávéitokat, süteményeiteket?

N. Dávid: A süteményeket beszállítóktól, jelenleg éppen egy egyedi Kaffeine-szeleten dolgozunk, amit saját recept alapján, a saját kávénk felhasználásával készítünk. Has Bean kávénk van, melyet Angliában minden hét csütörtökén pörkölnek le, hétfőn pedig már nálunk van. A Has Bean több mint hatvan különböző területről szerzi be a kávéit, közvetlenül a kávéfarmokról. Vannak saját pörkölésű kávéijaink is, a One Eleven, melyeket a Tamp & Pull társtulajdonosa, Molnár Attila pörköl soproni pörkölőjében, Has Bean alapanyagokból.

Dávid, neked ez az első kávézód, ráadásul a húgoddal együtt mindketten tulajdonosok is vagytok. Nem volt furcsa számodra kezdetben ez a felállás?

V. Dávid: Hál’ Istennek nem sokat találkozunk a húgommal. Viccet félretéve, megoszlik közöttünk a munka, ő a marketinggel foglalkozik, én pedig inkább „terepen” vagyok, beállok kávét készíteni, mosogatni, ott vagyok, ahol szükség van segítségre. Dávidtól is nagyon sokat tanultam arról, hogyan kell egy kávézót sikeresen működtetni. Mindenkinek megvan területe, nagyon jól kiegészítjük egymást. Ebben rejlik a hely sikerének a titka.

Fotók: Németh Krisztina