Régóta vártunk már egy ilyen appra

A képolvasó okos alkalmazást Smartify-nek hívják, és egész sok mindent képes felismerni!

2015 decemberében alapították a Smartify céget, mely azt a célt tűzte maga elé, hogy a Shazam zenefelismerő alkalmazáshoz hasonló elven működő, csak épp műalkotásokat felismerő programot hoz létre. A ötlet2016-ban valósággá is vált, például az észak-amerikai Laguna Art Museum közreműködésének köszönhetően.

A Smartify fejlett képfelismerési valamint kiterjesztett valóság technológiája lehetővé teszi, hogy a múzeumlátogatók az iOS és Androidra is letölthető appon keresztül felismerjék, és bővebb információkat kapjanak arról, ami éppen a szemük, pontosabban a mobiljuk kamerája elé tárul.

Ez a mobilalkalmazás tulajdonképp részben egy digitális személyi kurátor, ami a kép eredetétől kezdve egészen apró részletekkel látja el használóját, miközben hozzáférhetnek egyéb információkhoz, a műalkotásokkal kapcsolatos kommentekhez, baráti csevegésekhez, melyet maguk a kurátorok, vagy a kortárs művészek hagytak.

A Smartify mára világszerte több mint 30 múzeum illesztette rendszerébe, amin belül olyan funkciót is kaphatunk, ahol hangos tájékoztatásban részesülünk, így már a tárlatvezetés gondja is megoldódik, miközben az alkalmazáson keresztül még művészeti jellegű árucikkeket is tudunk vásárolni.

Szinte nemcsak, hogy hasonlít a Shazamra, hanem fölül is múlja azt, melyet ez a kis videó tökéletesen bemutat