Julia Roberts a világ legszebb nője – legalábbis a People szerint

Ötödjére is megválasztotta a világ szépségének az amerikai People magazin Julia Robertset. Az idén ősszel 50. születésnapját ünneplő színésznőt elsőként 26 éve, 1991-ben szavazták meg az világ szépségének.

1991-ben, 2000-ben, 2005-ben és 2010- ben is Julia Roberts érdemelte ki a világ legszebb nőjének járó kitüntetést a People magazintól, így az idei díja már az ötödik, ezzel pedig ő a rekorder a magazin szavazói között.

Julia első, 1991-es teljesítménye senkit nem hökkentett meg annyira, hiszen még nem csendesült el a Micsoda nők című film sikere, mely nagyban volt köszönhető Julia Robertsnek, akit az alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra is jelöltek. Igaz az aranyszobrocskát csak 2001-ben nyerhette végül el, az Erin Brockovich című filmben nyújtott munkájáért.

Úgy tűnik, a People szerint az igazi szépség csak az ötvenedik születésnap tájékán kezd megmutatkozni a nőknél: tavaly a 47 éves Jennifer Anniston, 2 éve pedig az 50 éves Sandra Bullock lett a világ szépsége a People szerint.