Mi köze van a nyuszinak a húsvéthoz?

Mint általában minden ünnepnek, a húsvétnak is megvannak a saját szimbólumai. Mivel kiskorunkban azt mondták nekünk a szüleink, hogy a húsvéti tojásokat a nyuszi tojja,  gyermeki naivságunkkal mindezt el is hittük, de most, (remélhetőleg több) biológiai ismerettel a fejünkben jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mi köze lehet egy nyuszinak a tojások tojásához? Figyelem, most megtudhatod.

A tojás

Kezdjük egy könnyebben megoldható rejtéllyel, a tojással. Egészen a középkorig kell visszamennünk, ha meg akarjuk oldani a húsvéti tojás misztikumát. Ekkor ugyanis bevett szokás volt, hogy az adót és a földek bérleti díját állatokkal, csirkékkel, lovakkal, nyulakkal és tojásokkal is kifizethették. Ezt hívták sok helyen „tojásadónak”, amit történetesen tavasszal, húsvét idején adtak át.

A tojás más szálakkal is kötődik az ünnephez, ugyanis több kultúrában is a termékenység, újjászületés szimbóluma. A keresztény kultúrában pedig pontosan ekkor emlékeznek meg Jézus haláláról majd feltámadásáról, úgyhogy innentől már te is össze tudod rakni a sztorit.

A nyúl

És akkor most jön az igazi fogós kérdés: hogyan jön a nyúl a húsvéthoz, és miért ő tojja a húsvéti tojásokat? A nyulat és a húsvétot elsőként a németek kötötték össze a 12-13, században. Ők az ősi, germán vallásukhoz nyúltak vissza, amikor ismét szerephez juttatták az állatot. Némely legendák szerin élt egykoron egy Eostre (angolosabban: Easter) nevű istennő, aki egyszer egy sebzett madárra lelt egy mezőn. Eostrénak megesett a szíve rajta, és nyúllá változtatta, hogy életben maradhasson, ám az átalakítás nem sikerült teljesen: az újdonsült nyuszi továbbra is képes volt tojásokat tojni. Nem nagyon bánhatta ezt a képességét a tapsifüles, ugyanis hálából rengeteg feldíszített tojással lepte meg Eostrét, hogy kifejezze háláját.

Ha a kevésbé mesébe illő verzióra is kíváncsi vagy, eláruljuk, hogy a nyúl mindig is szapora állat hírében állt, és a termékenység szimbólumaként volt ismeretes. A kereszténység előtt pedig húsvét idején nem Jézust ünnepelték az emberek, hanem a tavaszt, és az új termést.