26 helyen várnak a Nyitott Főzdék Napján – Íme a lista!

Október 10-ére közös programot hirdetett 26 magyar kisüzemi sörfőzde. Tokajban és Etyeken sör és bor összekóstolással, Budapesten ízhiba- és Oktoberfest sör bemutatóval, Győrújbaráton komlótermesztésről szóló előadásokkal várják a vendégeket az első Nyitott Főzdék Napján.

Az október 10-i rendezvény Vas megyétől egészen Borsodig megmozgatja a kisüzemi sörök iránt érdeklődőket, hiszen országszerte 26 főzde várja nyílt napra a látogatókat. A nyitva tartó kisüzemek vállalták, hogy bemutatják a vendégeknek a sörkészítés folyamatát, és a sörkóstolók mellett vásárlási lehetőséget, illetve színvonalas gasztronómiai programokat biztosítanak.

A résztvevő sörfőzdék listája ITT érhető el >>

Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője elmondta: a program elsődleges célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, illetve felhelyezzék azokat a saját gasztronómiai térképükre, így rendeszeres látogatókká, vásárlókká válva támogassák a magyar sörkultúra fejlődését.

A Nyitott Főzdék Napján bemutatkozik egyebek mellett a Vas megyei Csempeszkopácson, mindössze néhány hete megnyílt Krenner Brewery, ahol a frissen készített sörök és főzdebemutató mellett szabadtéri sportokkal várják a látogatókat. Győrújbaráton, a Vaskakas Sörfőzdénél a magyar komlótermesztésről hallhatnak a vendégek, illetve megtudhatják, hogyan kell elkezdeni otthon sört készíteni.

Nyitott Főzdék Napja 2020

A Nógrád megyei Rétságon működő Fűtőház Sörfőzde az aranyérmes sörök mellett helyi sajtokkal és a Rackavölgy családi gazdaság termékeivel készül, de ismerkedhetnek a helyi ízekkel egyebek mellett a dombóvári Kissler Sörfőzde és a mecseknádasdi Karl Microbrewery vendégei is.

Budapesten sörkóstoló tréning és ízhiba bemutató lesz a Fehér Nyúl Sörfőzdénél, a First Craft Beer megmutatja saját, Oktoberfest sörét, Csepelen pedig ajándék sörrel és alkoholmentes fickósör kóstolóval is várják a Rizmajer Sörfőzdébe látogatókat.

A borvidékeken működő sörfőzdék közül többen is borászatokkal működnek együtt a rendezvény alkalmából. Tokajban a BAZ Beer sörfőzde vendége lesz a Paulay Borház, a Hétszőlő Szőlőbirtok boraiból pedig kóstolót is kaphatnak az érdeklődők. Etyeken az Etyeki Sörmanufaktúránál a smokerben készülő ételek mellé nem csak a főzde rozé musttal készülő sörét, hanem az Etyeki Kúria rozé borát is választhatják a látogatók.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni.