Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll – Az Ivan & The Parazol Újpesten

Elsöprő energia, ami az élő fellépéseken olyan hatást vált ki a közönségből, amit leginkább a hatvanas, hetvenes évekbeli koncertfelvételeken láthatunk.

Az Ivan & The Parazol közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és sosem hátrány, s ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg. Nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.

2019 márciusában jelentették meg Exotic Post Traumatic c. albumukat a holland Butler Records kiadásában. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. A munkát a Grammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányította. Két dalban a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher is közreműködött. A lemezbemutató turné Európa nagyvárosaiban indul, majd a hazai helyszínek után a lezárása Amerikában lesz.

Az Ivan & The Parazol rövid idő alatt lett komoly tényező a hazai zenei életben. Azzal a Take My Hand című számmal robbantak be a köztudatba, amit 2014-ben az amerikai SXSW Fesztivál reklámzenéjének is használt. Debütáló lemezüket, a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol?-t már teltházas koncerten mutatták be Budapesten. A zenekar a kezdetektől hangsúlyosan építi külföldi karrierjét is.

A csapat március 11-én 20:00 órától az Újpesti UP Rendezvénytérben lép fel, vendégük pedig a holland „power trio”, a Dewolff lesz.