2020-ban jön a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál

A szervezők világsztárokkal és megújuló arculattal készülnek a jubileumi eseményre. 

Páratlan programkínálattal készül a tavaszra a 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata 2020-ban április 3-án kezdődik és április 19-ig tart majd. A kulturális tavasz jegyében a klasszikus zenei koncertek mellett számtalan áriakoncert, opera-, balett-, tánc- és színházi előadás, jazzprogram, valamint kiállítás várja az érdeklődőket.

Már maga a nyitóelőadás is valódi különlegesség: a szintén négy évtizedes múltra visszatekintő legendás táncegyüttes, a Győri Balett és a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész-zeneszerző, Lajkó Félix Giselle-bemutatóval köszönti a Budapesti Tavaszi Fesztivált. Igazi szenzációnak ígérkezik továbbá Kurtág György Fin de partie (A játszma vége) című operájának magyarországi premierje is: a Samuel Beckett drámája nyomán írt művet Milánóban, a Teatro alla Scalában mutatták be, és azonnal a műfaj egyik legrangosabb díját – International Opera Awards – nyerte el a világpremier kategóriában; április 10-én pedig végre Budapesten, a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében is látható majd.

Áriaesttel érkezik a magyar fővárosba a világ vezető bel canto énekese, Lawrence Brownlee és az elmúlt évtized egyik legfényesebb operacsillaga, Kristīne Opolais. Bach Máté-passiójával áll színpadra a fél évszázada működő, világhírű belga együttes, a Collegium Vocale Gent és alapító karmestere, Philippe Herreweghe, a kiváló trombitaművész, Szergej Nakarjakov pedig a Budafoki Dohnányi Zenekarral ad közös koncertet.

Az Amsterdam Baroque Orchestra és alapító karmestere Ton Koopman Händel itáliai korszakának egyik legnagyszerűbb kompozíciójával, a Feltámadás című oratóriummal érkezik.

A fizikai színház műfajának ikonikus alkotója, a brit DV8 társulat alapítója, Lloyd Newson a 25 évvel ezelőtt bemutatott, mérföldkőnek számító Enter Achilles című mozgásszínházi előadás felfrissített variációját hozza el Budapestre. A Ballet Rambert és a londoni Sadler’s Wells koprodukciójában újjászületett koreográfia a Trafó Kortárs Művészetek Házában bizonyítja, hogy még ma is érvényes, és épp olyan magával ragadó, mint negyed évszázaddal ezelőtt.

blank

Liszt Ferenc alakja és művészete minden évben kulcsfontosságú szerepet tölt be a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Ez 2020-ban sem lesz másként, ráadásul ez alkalommal egy igazi zenei csemege szerepel a programban. A Staatskapelle Weimarnak köszönhetően 2018-ban Liszt-világpremierre kerülhetett sor, ekkor mutatták be ugyanis a jövőre fővárosunkba érkező Sardanapalo című operatöredéket. A weimari ősbemutatón vezénylő Kirilo Karabic szerint a zene nagyszerű és elbűvölő, a darab pedig új fejezetet nyit a 19. századi zenetörténetben.

blank

A Budapesti Tavaszi Fesztivál a jubileumok jegyében telik: a 40 mellett egy másik szám is fontos szerepet kap, hiszen 2020-ban ünnepeljük a zeneszerző-óriás Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóját, így a klasszikus zene egyik legnagyobb alakjának műveiben a fesztiválon több koncert alkalmával is gyönyörködhetünk. A dél-koreai zongorazseni, Ji legutóbb a Goldberg-variációkkal nyűgözte le a budapesti közönséget, most viszont egy kivételes Beethoven-műsorral tér vissza a Zeneakadémia színpadára.

blank

A Vigadóban az Accord Quartet szólaltatja meg a komponistalegenda műveit; Kállai Ernő és Balázs János Beethoven hegedű-zongora szonátáiból válogat; Lukács Miklós és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös koncertjén többek között a Sors-szimfónia is felcsendül majd, a Sárik Péter Trió pedig jazzel fűszerezi a halhatatlan dallamokat.

A 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a főváros legjelentősebb kulturális intézményei, játszóhelyei fognak össze, sőt 2020-ban különleges helyszínek is megjelennek majd a koncertterem-kínálatban. Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperájából Máriák városa címmel készül rendhagyó előadás, melynek például a Rákóczi téri vásárcsarnok ad otthont, a főszerepben pedig a fesztiválhoz ezer szállal kötődő világhírű operaénekesnőt, Miklósa Erikát csodálhatja a közönség.

blank

Végezetül formabontó koncertre készül a Makám együttes, visszatér a népi hagyományokat felkaroló Pont Fesztivál, és újra megnyílik Budapest szívében az Akvárium Tavasz Terasz, ahol számtalan könnyűzenei est és gyerekprogram várja majd az érdeklődőket.

A jubileumi eseménysorozat folyamatosan bővülő programjára belépőjegyek a Müpa és a BFTK értékesítési pontjain, illetve a Budapesti Tavaszi Fesztivál megújult weboldalán kaphatóak!